2017. május 5., péntek

London

Igaz már több mint másfél hónap eltelt azóta, hogy haza értünk Londonból, de végre elérkezett az idő, hogy megírjam róla a bejegyzést is.
2012-ben egyszer már volt szerencsém ellátogatni a brit fővárosba, és akkor egyből bele is szerettem. Nem olyan régiben olvastam pár kommentet a neten, hogy London mennyire undorító város, meg, hogy aki oda megy az mind hülye, plusz, ha enni és inni akarsz, akkor provident kölcsönt kell felvenni. Nos, az tény, hogy London egy drága város. De az ilyen szintű hálaistenkedéseket én soha az életben nem fogom megérteni, de ez egy olyan tipikus magyar dolog. Soha senkinek nem jó semmi. Nem értem, hogy egy olyan városban, ahol az emberek keresete többszöröse annak, mint amit kis hazánkba keresnek a dolgozók miért kéne balkáni árakkal rendelkeznie? Szerintem ha az embere már egyszer elutazik valahova, akkor nem azon kéne keseregni, és panaszkodni megállás nélkül, hogy milyen drága ez, meg milyen drága az, hanem egyszerűen élvezni kéne azt, hogy milyen csodás helyre jutott el. De gondolom ezt rosszul gondolom, és a panaszkodás sokkal jobb megoldás. az egyetlen ami engem meglepett az árakkal kapcsolatban, az az volt, hogy az, hogy a reptérről bejussunk a városba, majd vissza több pénzbe került mint maga a repülőjegy. De ez van, mi élvezni mentünk a csodás várost, nem pedig háborogni :)

5 napot töltöttünk a nagyvárosban, és bátran jelenthetem, hogy amit szerettünk volna három kivétellel mindent meg tudtunk nézni, de így legalább van indokunk még visszamenni. 

Hétfőn reggel korán indult a gépünk, nyolc óra után valamivel már Londonban voltunk. A Liverpool-street vasútállomásra érkezett be a vonatunk, és ott egyből egy kis nehézségbe is ütköztünk, ugyanis mikor megvettük a TravelCardokat csak egy plasztik kártyát adott ki a gép, és segítséget kellett kérnünk, mivel mi kettőt vásároltunk. Amúgy már ezekben a percekben megmutatkozott, hogy mennyire kedvesek és segítőkészek a londoniak. A jegypénztárnál dolgozó emberke mindenféle arcvágás vagy bármi nélkül egyből a segítségünkre sietett, mikor szóltunk neki, hogy mi van, és egy negyed óra alatt el is intézte a dolgot, nem pedig nekünk kellett telefonálgatnunk, rohannunk a pénzünk után stb.


Az első napunkon egyébként csodás, napsütéses idő volt, simán lehetett kabát nélkül mászkálni, nagyon kellemes volt, főleg, hogy a tél után szinte akkor láttam először a napot, így nagy örömmel töltött el. A szokásunkkal ellentétben most nem az Airbnb-n foglaltunk szállást, ugyanis ami tényleg tetszett volna az 100 ezer forint felett lett volna egy éjszaka, így inkább egy hotel mellett döntöttünk a Kensington negyedben, ahol a reggeli is benne volt az árban. A hotellel meg voltunk elégedve csodás kilátás volt a szobánkból, a fürdő gyönyörű, felújított, viszont a reggeli sajnos elég silány volt. Választék szinte semmi, és öt napon keresztül semmi változás nem volt, így emiatt nem voltunk maximálisan elégedettek a hellyel. 

Ez volt a kilátás a hotelszobánkból, olyan csodás "londoni"

Az első napra a negyedben való csavargást terveztünk amúgy, de mivel olyan szépen sütött a nap, ezért úgy döntöttünk, hogy rögtön felülünk a London Eye-ra, hisz ki tudja milyen idő lesz a többi napokon. Sok mindenkitől hallom, hogy a London Eye egy kihagyható dolog, és semmi értelme nincs felülni rá, én nem tudom, hogy akik ezt mondják azok mit néztek, amikor fent voltak, vagy annyira rossz idő lehetett-e vagy miért nem tetszett nekik, de én másodszor is ugyan annyira, ha nem jobban élveztem, mint elsőre. 

London Eye
Amúgy a városnak ezt a részét minden nap megnéztük, mert a barátom annyira beleszeretett a Big Ben-be és a Parlamentbe, hogy minden fényviszonyban kellett róluk lőnünk egy képet. Így az első napunkon a London Eye mellett még a Science Múzeumot néztük meg. Az egyik nagyon jó dolog Londonban, hogy rengeteg múzeumba ingyenesen be lehet menni. Engem azért érdekelt különösen a Science Múzeum, mert az útikönyvben olvastam, hogy van egy az 1400-as évekből származó jégbe zárt légbuborék a kiállított tárgyak között. Végül amúgy az egész múzeum kellemes meglepetés volt, de, ha mindent tüzetesen meg szeretne nézni az ember, akkor szerintem legalább egy fél napot rá kell szánni, mert mi csak "végigrohantunk" a tárlaton a légbuborékot keresve. Azért így is eltöltöttünk több mint 2 órát bent. 

Big Ben

Kilátás amikor feljutsz az aluljáróból :)





A második napunk nagyon húzósra sikerült, több mint 20 km-t gyalogoltunk aznap, és rengeteg mindent megnéztünk. A napunkat természetesen a Big Bennél kezdtük, és lőttünk rengeteg klisés londoni képet, amiben benne van a piros buszoktól és telefonfülkéktől elkezdve a Westminster Abbey-n át minden. 

A katolikus templom, a Westminster Cathedral


Westminster Abbey

House of Parliament 
Szerencsénk volt, mert a rossz idő ellenére a második napunkon megtartották a Buckingham Palace-nál az őrségváltást, ami mindig iszonyú nagy felhajtással, meg gyönyörű lovakkal jár, így ezt meg is tekintettük. A palotánál amúgy egy egész vicces eset történt velünk, vagyis nem is konkrétan velünk, mi csak szemtanúk voltunk, a mellettünk bámészkodó francia család ugyanis beejtett egy mobilt a palota udvarára, és sehogy sem tudtuk kiszedni, mi is segítettünk nekik. Az anyukának végül egy rendőrt kellet kerítenie, mivel, hogy a palotaőrök ilyen dolgokkal nyilván nem foglalkoznak, aki összeszedte neki a telefont, de az egész művelet nagyjából 40 percet vett igénybe. Sajnos ezen a napon amúgy elég rossz volt az idő, bár az eső nem esett, de hideg volt.




Innen elmentünk a Horse Gouard Parade-re, ahol csodás ló-illat volt, szerintem ez az egyik legjobb illat a világon, annyira megnyugtató, és kellemes, mindig az otthonomat juttatja eszembe. Mármint bent nálunk nincs ló-illat, de az istállóban igen, és azt egyszerűen imádom. Az őrség szállásának a megtekintése után mentünk egy jó nagy kört a jellegzetes londoni piros busszal, le tudtunk ülni a tetején, elől, annyira jó volt. A GQ-ban még a nyáron, mikor megvettük a repülőjegyeket felfedeztünk gy éttermet, amit mindenképp ki szerettünk volna próbálni, ez pedig nem volt más, mint a Bubbledog's  nevű hot-dogos, ahol Michelin-csillagos séf készíti az ételt. Majdnem egy órát kellett buszoznunk, mire odaértünk, de megérte, mert közben egy csomó nevezetesség mellett is elmentünk, így kicsit olyan volt, mintha egy városnéző-buszozásra fizetettünk volna be. 

Ha London, akkor mókus



Út közben az én nagy örömömre ezt is megpillantottuk! 
Jalapeños, avokádós hot-dog, eszméletlen finom volt!

Bubbledog's
Persze itt még nem ért véget a nap, hiszen mivel a Harry Potter Studio az én bénaságom miatt már nem fért bele a 9 és 3/4. vágányt mindenképp szerettem volna megnézni, hiszen ez az első londoni látogatásom alatt kimaradt, mert mikor a többiek ott voltak, én nagyon rosszul éreztem magam. A bolt/vágány előtt hatalmas sor kígyózott amúgy, de az animátorok iszonyatosan kedvesek és viccesek voltak, annak ellenére, hogy nem lehet egy álom-munka egész nap a sálakat dobálni, hogy lebbenjenek a képeken. Dalokat énekeltettek velünk, kérdezgettek minket ki, honnan jött, és kicsit sem meglepő módon, a világ minden tájáról érkeztek Harry Potter rajongók. Innen aztán az Oxford-street-re vettük az irányt egy kis shoppingolás végett, de már mind a ketten annyira fáradtak voltunk, és akkora volt a tömeg, hogy nem igazán volt már erőnk nézelődni. Az úton hazafelé még beültünk egy random pub-ba is, ahol egy darab turista sem volt, és átérezhettük az igazi londoni hangulatot. 







Persze a harmadik nap reggelén is kötelezően meglátogattuk a Big Bent, mert még nem készült róla elég képünk, a legrosszabb idő amúgy ezen a napon volt. Az eső szerencsére nem esett, de csontig hatoló hideg volt, és úgy tombolt a szél, mint még Bécsben sem soha, pedig ha valahol, ott aztán mindig fúj a szél. Erre a napra amúgy a St. Paul's Cathedral, a Millenium Bridge, a Tower megtekintését terveztük, London legjobb fish & chipsesének a felkeresését, valamint magát a Greenwich parkot akartuk megnézni, amit végre is hajtottunk. A legjobb fish&chips-est szintén a TripAdvisornak köszönhetően fedeztük fel, és igaz, hogy a belvárostól több mint egy óra volt busszal, a végén már kezdtünk aggódni, hogy egyáltalán hova kerültünk, de megérte. A tulajdonos egy iszonyatosan édes és lelkes ember volt, aki végig kérdezgetett minket, honnan jöttünk, hogy tetszik London, hogy találtunk rá az étteremre, majd a végén a lelkünkre kötötte, hogy írjunk ám értékelést a TripAdvisor-on. Megtettem, természetesen. Nekem amúgy, persze a fashion weeket leszámítva a Greenwich Park tetszett a legjobban, ugyanis olyan csodás kilátás nyílt a városra, amire nem is gondoltam. Ráadásul aznap volt a Brit Awards, és a dombtetőről baromi jó látványt nyújtottak az O2 aréna fényei!
Még valami. Ha valaki olyan divatbuzi, már bocsánat, mint én, semmi esetre ne menjen be a Tate Modern múzeum shopjába. NE. Ha jót akar magának, és a pénztárcájának. Hatvan eurót hagytam ott divattal kapcsolatos könyvekre, de esküszöm életem legértelmesebben elköltött 60 eurója volt, soha semminek nem örültem még annyira, mint azoknak a könyveknek...
Kilátás a Londoni Tűzvész Emlékművéből

Millenium Bridge

Az emlékmű tetején

Tower of London

The Golden Chippy


Amúgy bent vagyok a telefonfülkében



Globe Színház




Sajnos a kép nem tudja visszaadni milyen csodás volt valójában

Mivel utolsó napunk fő eseménye a divatbemutató volt, ezért aznapra annyira csavargást nem terveztünk, mert én szerettem volna szépen és időben elkészülni. Nagyon izgatott voltam amúgy, mert a bécsi és a pesti divathéten kívül még semmi ilyen eseményen nem vettem részt, és azért ez várhatóan színvonalasabb volt, a pestinél legalábbis mindenképpen. Így reggel még gyorsan elugrottunk a Hyde Parkba, de aznap volt London nem 40 éves történetének legnagyobb szélvihara-mármint tényleg- és konkrétan potyogtak le az ágak a fejünk felett, úgyhogy a parkban való sétáltatást nem nagyon erőltettük, és inkább elmentünk  megint az Oxford Street-re, majd a SoHoba elkölteni egy igazi angol reggelit. Mondanom sem kell, egész nap nem tudtam enni utána, de isteni finom volt ! 






És akkor el is érkeztünk az utazás fénypontjához számomra. A proliknak rendezett London Fashion Weekre. Azt tudni kell, hogy hacsak nem vagyok több száz ezer követőel rendelkező divatblogger, egy millimos lánya, vagy valamilyen rokonságban valami fontos emberrel számodra halandóként lehetetlen bejutni a London Fashion Weekre. Épp ezért minden éven megrendezésre kerül a London Fashion Week Festival, ami ugyan az, csak kicsiben. Bárki vehet rá magának jegyet, akit érdekel, akár az első sorba is, plusz 10 fontért, ami egyáltalán nem sok, és utólag nagyon bánom, hogy nem oda vettem jegyeket. Itt az átlag emberek tudják megnézni a nagy divatházak kreációit. Bent a rendezvény területén rengeteg "atrakcióval" készülnek az oda látogatóknak, pop up store-ok, Loungeok minden ami szem szájnak ingere várja az embereket. Magáról a bemutatókról nem akarok sokat áradozni, legyen annyi elég, hogy életem egyik legnagyobb élménye volt. Meg amikor a Grazia magazinos kirendelt lányoknak tanácsot adtam, hol vettem a cipőmet, mert annyira tetszett nekik. 









És ezzel sajnos el is érkeztünk az utolsó naphoz, amikor már csak a Harrod's-ot néztük meg, majd indultunk ki a reptérre. London számomra megint egy csodálatos élmény volt, és bármikor ezer örömmel térnék vissza. Azért is jó, hogy most ennyi mindent sűrítettünk bele, mert legközelebb már kicsit lightosabb lehet a látogatásunk, többet mehetünk pubokba, és nem annyira a nevezetességek megnézése, mint inkább a város megismerése lesz a cél!

Remélem tetszett a bejegyzés, ha igen, kérlek iratkozz fel, hogy a jövőben ne maradj le semmiről sem!