2020. január 6., hétfő

2019- Évértékelő

Bár március óta nem jelentkeztem poszttal, új év, új én felkiáltással szeretnék megint belevágni a blogolásba, és -aránylag- rendszeres posztokkal jelentkezni. Ezért el is kezdeném egy kis évértékelővel, hiszen egy szuper év van mögöttem, ami megadta az alapot annak, hogy a következő évek még több izgalmat/meglepetést tartogassanak a számomra! 

A januárt egy meseszép helyen indítottuk, mégpedig az ausztriai Admont városkában, ahol a világ egyik legszebb könyvtára található. Szerencsénk volt, eléggé holt-szezonban látogattuk meg az apátságot, mert rajtunk kívül csak egy kis turista-csoport volt, de ők sem időztek sokáig. Így rengeteg szuper fotó tudtunk lőni, amin csak mi (én) vagyunk rajta. Nyáron ugyan ez nem sikerült volna. Emellett egy szuper jó hotelben töltöttük az éjszakát, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. Hotel Spirodom a neve, és rendelkezik egy kicsi, de annál jobb wellness-részleggel. A szaunából egyenesen a több mint fél méter magas hóba rohantunk ki lehűlni- szuper élmény volt. A reggeli pedig az épület tetején lévő panoráma étteremben lehet elfogyasztani, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik az apátságra. 
Szintén januárban eltöltöttünk két napot Csehországban is. Gábor talált nem messze a célállomásunktól-ami Olomouc volt- egy baromi érdekes helyet név szerint Ostravát. Itt egy vas-gyárat látogattunk meg, ahol szegecseket gyártottak, még az Eiffel-torony szegecsei is innen származnak! Az egész gyárat be lehet járni -angolul beszélő idegenvezetővel. Mivel -7 fok volt, rajtunk kívül itt sem volt senki, ami megint csak nagy pluszt jelentett(nem szeretem a tömeget). 
Ráadásul nyáron a Szigethez hasonló zenei fesztivált is tartanak a gyár területén, ami hatalmas élmény lehet a nem mindennapi környezet miatt. Tériszonyosoknak annyira nem ajánlom a gyárlátogatást, mert a legmagasabb pontról azért elég félelmetes letekinteni, főleg, hogy rendes korlátok nem is igazán vannak. 
Itt is egy nagyon jó hotel/hostelben szálltunk meg, mégpedig a Long Story Short Hotel & Caféban. Itt lehet választani, hogy hosteles elhelyezést kérünk (nagy szobák sok ággyal, közös fürdővel), vagy pedig a négy butik hotel szobából választunk. Mi saját szobát választottunk, ami iszonyat jól nézett ki, a fürdő pont olyan volt, amilyent egyszer majd én is szeretnék, az ágy pedig pihe-puha. 
Olomouc városa amúgy híres egyetemi város Csehországban, ezen felül pedig "kis Prága"-ként van számon tartva. Ahogy ez a név is mutatja, sok templomra, és remek sörre lehet számítani. Valamint jelentősen kisebb turista-áradatra. A városka akár fél nap alatt is bejárható, de mindenképp megér egy látogatást, mert nagyon hangulatos! 

Januárban amúgy 4 könyvet olvastam ki, ezek közül a képen is látható Alison Weir- Lady Elizabeth-je lett a kedvencem, meg persze a Harry Potter und der Stein der Weisen, amit ezúttal másodszor olvastam németül. Valahogy nálam nincs január Harry Potter nélkül...
Hogy ne csak a fényes oldalát mutassam az életnek kezdjük az igazsággal: a a február nagyon kemény hónap volt az egész család számára. Nagymamám egy nagyon súlyos műtéten esett át, amit nem viselt túl jól- nagyon nem. Három hetet töltött élet-halál között a zalaegerszegi szívsebészet intenzív osztályán, de nem adta fel, és hál' istennek- vagyis a Főnöknek az ő szavaival élve- ma is itt van köztünk. 
Még a hónap elején, a műtét előtt elutaztam Bulgáriába meglátogatni egy nagyon jó barátnőmet, és négy napot töltöttem Várnán.
A repülőjegyeket amúgy nevetségesen olcsón- konkrétan 2 euró ODA-VISSZA- sikerült beszereznünk, mert a WizzAir bécsi járatnyitásai miatt hihetetlen akciók voltak az osztrák fővárosból induló és oda érkező járatok jegyeire... Felfoghatatlan. Bulgária amúgy nagyon belopta magát a szívembe, és mindenkinek szívből ajánlom, mert csodaszép hely. A part tiszta volt, a víz gyönyörű az ételek pedig isteni finomak! Egy biztos, egyszer még nyáron is szeretnék ide visszatérni! Tökéletes nyaralási helyszín, főleg, hogy bennfentes helyeket is ismerek, hála a barátnőmnek, aki elvitt minden olyan helyre, amit ők szoktak látogatni, nem csak a turisták. 
Ebben a hónapban ezen felül nem történt semmi, vagyis inkább úgy mondanám semmi jó. Nagyon stresszes, és borzasztó időszak volt az egész családnak. 
Februárban hét könyvet olvastam el, amiből a Göthe Salamander- Legendás állatok és megfigyelésük lett az abszolút kedvencem. Ezt a könyvet olvasva kicsit úgy éreztem, mintha én is Harryék osztálytársa lennék, és együtt készülnék velük Hagrid kunyhójához egy legendás lények órára.
Március aztán már sokkal vidámabb volt, mama végre-valahára kikerült az intenzív osztályról, a sima szívsebészetre, ami hatalmas nagy megkönnyebbülés volt mindannyiunknak, és végre sikerült elindulnia a gyógyulás útján. Köszi Főnök. 
Szerencsés vagyok, mert az unokatestvéreim egyben a legjobb barátaim is. A kisebbik- aki most már abszolút nem kicsi, hisz idén 20 éves lesz- a 18. születésnapjára londoni utat kapott tőlünk ajándékba. Nem is volt kérdés, hogy mind az öten (én, Gábor, a nagyobbik unokatesóm Bobó, az ő barátja Zoli, és a kisebbik unokatesóm Boris) együtt vágunk neki ennek a szuper kalandnak márciusban.
Persze mint mindig, én most sem voltam hajlandó az időjárásnak megfelelően öltözködni, fáztam is mint az állat, de kit érdekel, legalább jó volt az outfit... 
Azt hiszem mind az ötünk nevében elmondhatom, hogy nagyon jól sikerült út volt, mind nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, és London továbbra is egy olyan város számomra, ahova bármikor gondolkodás nélkül visszamennék. És vissza is fogok, mert a Harry Potter Studio még mindig nem lett beiktatva az útba...Szuper klisé instagram hely, de a Peggy Porschen Cakes amúgy tényleg kihagyhatatlan. Szerencsénk volt, és egyből le tudtunk ülni egy kinti asztal mellett. A Sky Garden is szuper jó hely valamint a Monument ha ti is szeretitek a panorámát. A Golden Chippy-ért pedig tényleg megéri annyit utazni, mert valóban itt van a legjobb fish & chips az egész városban. A 9 & 3/4 platform shop abszolút kihagyhatatlan a rajongók számára! London amúgy továbbra is drága, erre mindenki készüljön fel, aki oda látogat, de szerintem ezt bele kell kalkulálni. Ha valakinek amúgy mindegy, hogy a pesti vagy a bécsi reptérről repül-e (mint nekünk, mert mindkettő egyformán messze van) annak ajánlom, hogy nézegesse a repjegyeket Bécsből, mert mi konkrétan fele annyiért utaztunk úgy, hogy a jegyek nem voltak akciósak, mintha Pestről mentünk volna, ahonnan egyik irányba ráadásul kedvezményesek is lettek volna a jegyek...
Márciusban öt könyvet olvastam el, amiből a kedvencem Tricia Levenseller- A kalózkirály lánya lett. Már alig várom, hogy a második része is megjelenjen magyarul, mert a főszereplő csajszi egy nagyon tökös karakter. Nem egy átlagos Vörös Pöttyös sztori, mert azt hiszem azokból már eléggé kinőttem, ez viszont tényleg nagyon-nagyon tetszett. Mindenkinek csak ajánlani tudom! 
Az áprilisunk csendesen telt, én rengeteget dolgoztam, és az időjárás is sokszor borzasztó volt, így nem nagyon volt időnk/lehetőségünk progizni. Amikor mégis, akkor viszont ellátogattunk Pozsonyba. Szégyen, nem szégyen, annak ellenére, hogy egy órára van Bécstől, valahogy eddig még soha nem sikerült eljutnom a szlovák fővárosba. Igazából annyira nem volt nagy meglepetés, ugyan olyan, mint minden kisebb európai főváros. Hangulatos kis utcák, szép régi épületek. folyó, vár. 
A Kék Templom különösen tetszett, bár elég rossz fényviszonyok között voltunk ott, így nem igazán sikerült normális képet lőni. Érdekesség, hogy a templom belsejében még mindig találhatók magyar feliratok, ami nagyon meglepett minket. Áprilisban amúgy sajnos elkezdődtem beteg is lenni, a képen ugyan nem látszik, de itt már egész nap szenvedtem, és konkrétan egy hónapon keresztül nagyon rosszul voltam, de nem voltam hajlandó elmenni orvoshoz, mert annyira féltem attól, hogy mit fog mondani... Folyamatos szűnni nem akaró tüdő fájdalmam volt, és lázam, de erről majd később...
Áprilisban 15 könyvet sikerült elolvasnom, de ennek nagyja a Mesék az aranygyűjteményből Disney könyvek voltak, szóval annyira nem nagy szám. Kedvenceim lett Meryle Secrest- Elsa Schiaparelli és Robert Firer- Alexander McQueen: Unseen című könyvei. Az utóbbiban a tervező összes kollekciója fellelhető, egy kis történettel arról, hogy mit is szimbolizál a bemutató stb. 
A május megint csak a munkáról szólt nekem, két hetet töltöttem Madridban a MUTUA Madrid Open teniszversenyen. Minden nap 15 órát dolgoztunk, és én végig beteg voltam, lázas, és folyamatos, nagyon erős tüdő-fájdalmam volt, de kibírtam, ami miatt nagyon büszke vagyok magamra! Kicsit volt időnk várost is nézni, és nagyon szeretnék majd visszamenni a spanyol fővárosba, mert gyönyörű! 
Májusban ünnepeltük a hetedik évfordulónkat Gáborral, és a szokásostól eltérően nem utaztunk el Olaszországba, mert júniusban egy komolyabb úttal terveztünk ünnepelni. 
Két év sikertelen próbálkozás után (vihar, lemondott koncert, mi voltunk betegek) végre-valahára sikerült eljutnunk egy Szakonyi Milán koncertre is, ami szuper élmény volt, biztos sort fogunk még rá keríteni. Aztán Gábor unszolására végre elmentem orvoshoz is, ahol kiderült, hogy egy baktérium fertőzés támadta meg a tüdőmet, és konkrétan hetek óta folyamatosan lázas voltam, csak már annyira rosszul voltam a fájdalmak miatt, hogy a lázat észre sem vettem.
Két és fél hetes antibiotikum kúrát kaptam, ami után hál' istennek meg is gyógyultam, bár ha nagyon hidegben vagyunk még mindig érzem a fájdalmat... Kis érdekesség: Auzstriában úgy vesznek vért, hogy mint a cukorbetegeknek megbökik az ujjad egy ici-pici tűvel, és az egy csepp véredből nagyjából 10 percen belül ott helyben teljes vérképet csinálnak. Isten hozott 2030-ban...
Májusban hét könyvet olvastam el, amiből az összes kedvencem a varázsvilágból került ki: J.K.Rowling- A mágia története és Harry Potter und die Kammer des Schreckens. Imádom németül és angolul olvasni a Harry Potter könyveket, teljesen más élményt nyújtanak, mint magyarul. Bár a német fordítás a magyar nyomába sem érhet, eredeti nyelven azért tényleg teljesen más élmény. Imádom benne Hagrid stílusát. A németben pedig a huszadik évfordulós kiadás az ami "kilóra megvett", szóval minden kiadásban van valami, amiért megéri nekem. 
Aztán végre-valahára elérkezett a június és az első igazi egzotikus utazásunk is vele. 10 napot töltöttünk a mesés fűszerszigeten: Zanzibáron. Azt hiszem mindkettőnk számára sok szempontból meghatározó élmény volt ez az út! Először jártunk Afrikában (én teljesen beleszerettem, és már alig várom, hogy újra visszatérjünk), először jártunk fehér homokos parton, először repültünk 12 órát stb. stb. Nem akarok a messzemenőkig belemenni, úgyis lesz egy poszt hamarosan az útról, de minden olyan volt mint egy álomban! Egyszerűen tökéletes! Egy valamit bánok csak: ez a helyszín már ki van lőve nászútnak...
A szigeten valóra vált egy óriási nagy álmom is: természetes környezetükben úszhattam együtt óriásteknősökkel! Szavak nem tudják kifejezni (de azt hiszem a mellékelt képen az arcom igen), hogy mennyire hatalmas és életre szóló élmény volt ez számomra. Ha ebben az évben már semmi más nem történt volna velünk, akkor is ez lett volna eddigi életem legjobb éve, és itt még fogalmam sem volt a háttérben munkálkodó tervről...
Vicces amúgy, szegény Gábor nagyon félt a teknősöktől, nagyon aranyos volt őt így látni, mert amíg én soha, de soha nem szerettem volna kijönni a vízből, ő soha de soha nem szeretett volna bejönni... Egy szónak is száz a vége: ha nászutat terveztek, ha csak egy különleges és csodálatos úticélra vágytok, ha érdekel Afrika, de nem egyből a "sűrűjével" kezdenéd: irány Tanzánia és Zanzibár! 
Júniusban 8 könyvet olvastam el, amiből a kedvencem Dennis Lehane- Viharsziget könyve lett. Örülök, hogy sok idő eltelt aközött, hogy láttam a filmet, és olvastam a könyvet, mert így a könyv teljesen új élményként tudott hatni!
Júliusban aztán eljött a közös családi nyaralás ideje, amit minden évben izgatottan várunk mindannyian! Idén Toszkána volt az úticél, ahol azt hiszem sikerült nagyon-nagyon sok mindent megnéznünk az egy hét alatt. Jártunk Firenzében, Luccában, Pisában, Montereggioni-ban, Sienában, Lajaticoban, Volterraban, San Gimignanoban, Terme di Saturniában, Rosignano Solvay-ban és egyik nap a helyi borászatokat, sajtüzemeket és olivapréselőket látogattuk meg. Szuper nyaralás volt, rengeteg kulturális élménnyel gazdagodtunk. Én Sienába szeretnék egyszer mindenképp visszajutni, mert az összes város közül az tetszett a legeslegjobban. Szeretném, ha sikerülne palio-kor (lovas verseny) visszajutni, mert az egy hatalmas nagy élmény lehet.
Júliusban betöltöttem a 26-ot, amit kicsit amúgy még most is nehezen viselek, nem valami jó érzés közelebb lenni a harminchoz, mint a húszhoz, de hát ez van. Még a legizgalmasabb éveim most következnek...
Júliusban hat könyvet olvastam el, amiből Nina George- Levendulaszoba című műve lett a kedvencem. Nagyon megható könyv, komolyabb hangvétellel, tényleg mindenkinek ajánlom! 

Augusztusban  minden évben elérkezik a kedvenc programom a világon, a Balatonfüredi Borhetek. Mióta együtt vagyunk Gáborral, minden évben ellátogatunk ide, még ha csak egy fél napra is. Az utóbbi években azonban hál' istennek úgy alakult, hogy nyaralássá fajult a dolog, és 3-4 napot eltöltünk minden alkalommal Füreden négyesben, vagy most már ötösben. Idén sem volt ez másképp. Megint rengeteg jobbnál- jobb bor kóstolhattunk, rengeteg új borral ismerkedtünk meg, és persze ne feledkezzünk meg mindannyiunk örök szerelméről, a Gyukli Pincészet Gyusecco-járól sem. 


Füred után aztán megint nyakunkba vettük a nagyvilágot Európát, és az évek óta tervezgetett közös horvátországi nyaralást is sikerült végre beiktatnunk. Öten mentünk, unokatesók és mi, és nagyon jókat ettünk-ittunk, társasoztunk,  grilleztünk. A víz viszont sajnos jéghideg volt, így azt nem mondanám, hogy rengeteget fürdőztünk, de így sem távoztunk csalódottan. Ha esetleg valakit érdekel Novi Vinodolskiban a Palace Paulina szállást nagyon ajánlom mindenkinek, mert iszonyatosan szép, modern apartmanok, lenyűgöző tengerre néző kilátással. A tengerpart pedig nagyjából két percre van gyalog, szóval tökéletesebb nem is lehetne...
Hazafelé a nyaralásból felkerestünk még egy nagyon izgalmas helyet, a Hotel Palace Haludovo-t, ami egy '70-es évekbeli luxusszálló, ami mára már az enyészeté lett. Bárki számára látogatható, és nagyon érdekes élmény! Emlékbe hoztunk haza két csempét is, amit reményeim szerint be fogok tudni építeni a saját konyhámba egyszer majd. 
A nyarat aztán végül fesztiválozással zártuk, az elmaradhatatlan BMyLake-el, ahol persze megint csak szakadt az eső, mint már évek óta mindig...
Augusztusban öt könyvet olvastam el, amiből igazából egyik sem lett nagy kedvencem. Az ötből négy Disney mese volt, mellette pedig Diana Gabaldon- Az idegen című könyve. Megmondom őszintén, engem nem ragadott el a történetet övező hype. És még mindig van belőle egy csomó rész hátra...
Szeptember aztán Gábor szülihónapja volt, amit Pesten ünnepeltünk. Jártunk még a lovin is, amit egyszerűen imádok! Most voltunk másodszor, de még nagyon-nagyon sokszor szeretnék menni, mert olyan jó élmény. Főleg a fogadás, meg a szurkolás a lovaknak. Összesen 60 forint nyereségben jöttünk ki a nap végén, szóval sikeresnek könyvelem el a dolgot.
Vicces, de szeptemberben egy könyvet sem olvastam el, mert egész végig az Outlander második részével szenvedtem, amit augusztus végén kezdtem el, és október elején sikerült végre befejeznem. Egy kis ideig pihenő pályára küldtem a sorozatot, mert túl nagy dózist kaptam egyszerre belőle...
Az őszi hónapok, így az október is nyugisan teltek, sokat dolgoztam, és felkészültünk a nagy utazásra decemberben...Azért októberben is volt egy dolog, amit mindenképp kiemelnék: valóra vált még egy bakancslistás álmom. Megnéztük az Operettszínházban az Elfújta a szelet. Csajos program volt, hárman mentünk lányok, és mindhármunknak nagyon tetszett az előadás. Ráadásul a jegyek is nagyon jutányos áron voltak, nem vagyok benne biztos, de vagy 1200 vagy 1600 forint volt, /fő. 
Októberben amúgy hat évnyi bécsi élet után végre sikerült eljutnom a Zaha Hadid által tervezett WU Campusra is, és nagyon tetszett. Szerencsések a közgázasok, hogy minden nap ott lehetnek. 
Ebben a hónapban öt könyvet olvastam el, amiből Saskia Sarginson- Az ikrek című könyve lett a kedvencem. 
Novemberben aztán megint jöhetett egy szuper csajos program! A barátnőimmel ellátogattunk a KönyvBárba, ahol egész hónapban Harry Potter és a Főnix Rendje menüt lehetett kóstolni. Megint csak megérte az árát, megint csak eszméletlen teljesítményt nyújtottak. Isteni volt minden, alig várom a következő menüt, amit végig kóstolunk!
Novemberben öt könyvet olvastam el, egyet pedig félbehagytam. Na már most, az, hogy én könyvet hagyok félbe, szinte csodaszámba menő esemény, mert még a Végzet Ereklyéi sorozaton is végig szenvedtem magam, pedig rühelltem minden egyes sorát... Szóval ennyire nem tetszett John Fowles- A francia hadnagy szeretője című könyve. A kedvencem amúgy Hazel Gaynor- Hullámok tengerén és persze Suzanne Collins- The Hunger Games című könyve lett. Az Éhezők Vaiadala sorozatot most először olvastam angolul, de talán még jobban is tetszett mint magyarul. Biztos el fogom még olvasni...
És aztán elérkezett a december, amikor is másodszor is ellátogattunk álmaim városába, amit szerintem soha, de soha nem fogok unalmasnak találni, mégpedig New Yorkba. Mivel egyszer már jártunk itt, úgy döntöttünk, hogy ez alkalommal felkeressük az USA fővárosát Washingtont is. 
Washington nekem nagyon tetszett, nyilván merőben más, mint a folyton nyüzsgő, hatalmas New York. Ami engem igazán megfogott, az a rengeteg-rengeteg Smithsonian múzeum, ami kivétel nélkül mind ingyen látogatható. Hihetetlen mennyiségű kultúra, műkincs, és tudomány, csak be kell lépni az ajtón (és át kell esni a biztonsági vizsgálaton). Nekem legjobban amúgy a Reflecting Pool tetszett, ami a Monument és a Lincoln emlékmű között helyezkedik el. Főleg éjszaka baromi jól nézett ki, ahogy mind a két hatalmas épület visszatükröződik a víz felszínén. Itt is egy szuper hotelben foglaltunk amúgy szállást, a Hyatt House-ban, csodás kilátás volt a szobánkból a Kapitóliumra, és az egész városra. Washington előtt és után is töltöttünk időt New Yorkban, és mint első alkalommal most is tökéletesebb volt. Vagy talán még tökéletesebb, mint először. Ezúttal megnéztünk egy előadást a Broadway-n is, nem mást, mint a Harry Potter és az elátkozott gyermeket. 
Nagyon-nagyon jó előadás volt, de erről majd később egy másik posztban. És ami teljesen váratlanul ért, de mégis megtörtént: álmaim városában menyasszony lettem! Még most sem tudom elhinni, tökéletes volt minden, életem legszebb napja volt december 10! 
A Top of the Rock art hiszem örökre a legkülönlegesebb hely marad számomra a világon. Remélem, mikor legközelebb megyünk New Yorkba, már feleségként fogok ide visszatérni!
Decemberben egy, azaz egy könyvet olvastam ki, ami persze a kedvencem is lett, hiszen Suzanne Collins- Catching Fire című regényéről van szó.

Nem is húznám tovább a szót, mert ez egy jó hosszú poszt lett, viszont kicsit össze szerettem volna foglalni az óévet, hogy "tiszta lappal" induljak neki az újnak. Nagyon sok izgalmas dolog vár most ránk, összeköltözés, esküvő szervezés, maga az esküvő. Ráadásul január végén Bécsből is hazaköltözöm. Így újult erővel és inspirációval szeretnék nekivágni a blogolásnak!

Köszi, hogy elolvastátok ezt a bejegyzést! Remélem tetszett nektek, ha igen iratkozzatok fel, és kövessetek is be Instagramon (@scarlettblairsblog) !