2019. január 14., hétfő

Norvégia 4. rész

Strand a Lofoten-szigeteken
Utazásunk negyedik része tehát a Lofoten-szigetek fővárosából indul tovább. A harmadik rész elején említettem, hogy a szigeteken töltött első napra terveztünk egy kisebb túrát, ami ugye az időjárás miatt meghiúsult. A két nap alatt, amit a szigeteken töltöttünk, végig ment a tanakodás, hogy most akkor mégis mi legyen az elmaradt kirándulással, hiszen annyira nem egyszerű ide visszajutni. Mégis mikor lesz rá megint időnk, hogy ellátogassunk a Lofoten-szigetekre? Az ember azt gondolná, hogy 2018-ban csak felpattan egy repülőre, és már ott is van. 
Csodásan tiszta víz
Nos, nem egészen. Ahhoz, hogy eljussunk a Lofoten- szigetekre, el kell repülni Oslóba, ahova jó esetben sikerül kifogni egy-egy akciós WizzAir vagy Ryanair jegyet. De Osloból még tovább kell repülni valamilyen belföldi járattal, ami konkrétan egy vagyon. Utána jártunk, és Budapestről repülővel eljutni a Lofotenre kb. 2000 euró/ fő összeg körül lenne. És Norvégiában az autó bérlés sem lenne kedvezőbb opció. Szóval ezek miatt az okok miatt tanakodtunk azon, hogy mi is legyen. Visszaforduljunk? Hiszen Svolvær kb. 120 km-re van Reinétől, ellenkező irányba, mint amerre mennünk kéne. Ha visszafordulunk, egy nap késésben leszünk az útitervhez képest. Ha nem fordulunk vissza, mikor lesz lehetőségünk megint eljönni ide? Elég nehéz döntés volt. Első körben az utunk folytatása mellett döntöttünk.
Aztán út közben Gábor legalább 100x rábeszélte magát, hogy forduljunk vissza, majd arra is, hogy mégsem. Én ezt nagyjából olyan másfél óráig bírtam, amikor mondtam neki, hogy most vagy visszafordulunk, vagy kiszállok a kocsiból és elindulok gyalog, mert egyszerűen már nem bírom tovább, a percenkénti "forduljunk vissza, ne inkább mégse, de mégis" dolgot. Ez elég meggyőző lehetett, ugyanis 150 km távlatából sikerült eldöntenünk, hogy oké, akkor elindulunk vissza. 150 km Norvégiában nagyjából négy óra. És akkor most írok arról, hogy hova is szerettünk volna menni kirándulni. Ha az ember a Lofoten-szigetekről lát képet a legismertebb, ami a legtöbbször szembe jön velünk képeslapon, útikönyv elején, Instagramon, bárhol az egy csodálatos kép egy hegy tetejéről, ahol látszik a kristálytiszta víz, és a sok pici kis rorbuer. Nos ennek a helynek a neve Reinebringen. A Reinebringen úgy mond egy kilátó, ahova 100000000%-ban megéri felmenni, mert ennél csodálatosabb dolgot az ember szerintem soha nem fog látni. De tényleg. Viszont nem fogok hazudni, az oda vezető út nehéz, megerőltető, és veszélyes. Esős időben például TILOS feltúrázni, de még száraz napsütéses időben is csak és kizárólag saját felelősségre ajánlott az út. Felfelé annyira még nem is gáz, bár én már felfelé is kivoltam, mert sok helyen nagyon meredek, és volt, hogy négykézláb kellett másznunk. 
Amikor felér az ember, az viszont mindenért kárpótolja. A túra maga nagyjából egy óra, attól függően, hogy mennyien vannak az útvonalon, illetve, hogy mennyire pánikol be az ember lánya (vagyis én), mikor megcsúszik a szerelme, és elkezd lefelé "száguldani". Válasz: nagyon bepánikol. Amúgy összesen 448 méter szint különbséget kell megtenni, és az út mindössze 1 km hosszú, de tényleg nagyon megerőltető. Viszont a csúcsról elénk táruló látvány mindent elfeledtet, és csak a tiszta öröm, és csodálkozás az, ami megmarad, hogy milyen lenyűgözően szép is a világ, ami körülvesz minket. A túra útvonal amúgy meglehetősen forgalmas, és mindenki aki szembe találkozik valakivel bíztatja a másikat, hogy nincs már sok hátra.
Tériszonyosoknak viszont semmiképp nem ajánlanám, hiszen akár mennyire is lenyűgöző a látvány, ami az ember szeme elé tárul, tulajdonképpen akkor is csak egy szikla peremen áll, ahol alatta a mélységes mélység van, és elég egyetlen rossz mozdulat a tragédiához. Sajnos ez a szomorú igazság. Viszont még ha rengeteg plusz időnkbe is telt, és én nagyon féltem a lefelé vezető úton, most akkor is nagyon csalódott lennék, ha ez az élmény és látvány kimaradt volna az utazásunkból, mert összességében ez tetszett a legeslegjobban az egész 21 nap alatt.  Szóval ha bárki hasonló cipőben jár mint mi, és első körben a rossz idő miatt el kell halasztania a túrát, mindenképp megéri várni pár napot, amíg kitisztul az idő, mert a Reinebringe maga a csoda.
Mikor kb. 1,5 órás megerőltető csúszás-mászás után szerencsésen leérkeztünk a parkolóba a hegyről jött a következő dilemma: hol aludjunk az éjszaka, ugyanis a sátorhoz még mindig baromi hideg van, viszont már aránylag késő is este háromnegyed 10, a szállás kereséshez. Első körben vissza akartunk menni abba a kempingbe, ahol első nap aludtunk, és megkérdezni, hogy valamelyik faház kiadó-e, ám útközben láttunk egy táblát, hogy "kiadó halászkunyhó". Gondoltunk teszünk egy próbát, és felhívjuk a telefonszámot. És most egy nagyon tanulságos történet következi arról, hogy mennyire más nemzet is a norvég, mint mi, hogy mennyire más a mentalitás, és az emberekbe vetett bizalmuk.
Tehát este 10 körül hívtuk fel a szállás tulajdonosát, hogy lenne-e még kiadó szoba, aki azonnal, és készségesen a rendelkezésünkre állt. Közölte, hogy ő már eljött a szállásról, de a fekete ajtós apartman még szabad, nyugodtan menjünk be a kulcs a ruhafogason lóg. Annyit kérdezett, hogy reggel meddig szeretnénk maradni. Mi olyan 7 óra körüli indulást terveztünk, erre mindenféle fennakadás nélkül közölte, hogy "hát ő akkor még biztos nem lesz ott, de nyugodtan hagyjuk a mikróban a pénzt." És ennyivel el is volt intézve a dolog. Nem tudott rólunk semmit, nem kért semmiféle biztosítékot, mondjuk a nevünket, vagy a kocsi rendszámát, vagy akármit, mert meg sem fordult a fejében az ahogy nyilván nekünk sem, de legyünk őszinték azért manapság nem ez a jellemző, hogy esetleg fizetés nélkül távozzunk. 
És ez Norvégiában mindenhol így működik. A zöldséges/gyümölcsös bódékban kint pihen az áru, viszont nénike/bácsika sehol, ellenben a persely, vagy a PAYPAL számla száma meg van hagyva, arra az esetre, ha az embernél nem lenne készpénz. És senkinek meg sem fordul a fejében, hogy nem fizet. Milyen szép is lenne, ha ez mindenhol így lenne... A szállás amúgy nagyon kellemes volt, finom meleg volt, és tipikusan Norvég, csak egyetlen apró-pici probléma volt. Nos ha az előző bejegyzésemben úgy gondoltam, hogy keresztülgyalogolni rossz egy szárított hal telepen, akkor még nagyon nem voltam tisztában azzal, hogy mennyire rossz úgy aludni, hogy feletted a padláson készítik a szárított halat. Ezen felül pedig elkövettünk egy hatalmas hibát. Jóformán az összes holminkat bevittük magunkkal a házba, így minden viccet félretéve az utazásunk utolsó két hetében MINDENÜNK a szárított haltól bűzlött, egyszerűen nem tudtuk kiszellőztetni a ruháinkat, az autót, semmit az ég világon. Az alvós szemmaszkomat, szeptemberben vettem elő legközelebb, aminek még akkor is szárított hal szaga volt 1,5 hónappal később igen, szóval csupán ennyire makacs, és eltűntethetetlen. Mikor hazaértünk az egész családot sokkolta a szag, ami a cuccainkból áradt. Mi egy idő után már immúnisak lettünk rá.
Szóval ez volt nagy kalandunk északon, a szárított halas szállással. Másnap reggel a megbeszéltek szerint a mikróban hagytuk a pénzt, és útra keltünk, hogy a következő éjszakát már Tromsø városában tölthessük. Itt egyébként nem volt olyan hideg, viszont kénytelenek voltunk szállást bérelni, mert a kemping aránylag messze volt a várostól, és két napot terveztünk eltölteni, így előny volt, ha közelebb van a város. Az airbnb-n kerestem szállást, út közben, a kocsiban. Egy csodás hostelként meghirdetett házat sikerült lefoglalnom két éjszaka volt 31667 forint. A ház amúgy pontosan olyan volt, amilyent én majd egyszer szeretnék. Rengeteg üveg és fa felület, minimalista stílus. Egy szóval tökéletes. A tulajjal itt sem találkoztunk egyszer sem, a kulcs egy kis széfben volt a bejárat mellett, amihez a kódot az airbnb-n keresztül kaptuk meg.
Rajtunk kívül amúgy senki nem volt az egész házban, így csodálatos két napot töltöttünk álmaink otthonában teljesen egyedül. Először is mesélek egy kicsit Tromsø-ről általánosságban. A város Norvégia nyolcadik legnagyobb városa. Itt találhatjuk a világ legészakibb sörfőzdéjét, botanikus kertjét és planetáriumát is. Tromsø az Északi-sarkkörtől 400 km-re fekszik. A tenger közelsége miatt a januári átlaghőmérséklet sem haladja meg a -4 Celsius fokot, így nincs olyan hideg, mint máshol Észak-Norvégiában. A városban megcsodálható az éjféli nap (májustól nagyjából július végéig) és az Északi-fény (november és január között) is. A Fejllheisen nevű felvonóval 421 méter tengerszint feletti magasságba juthatunk fel, ahonnan mindkét természeti jelenségre lenyűgöző kilátás tárul a szemünk elé.
Nyilván nekünk "csak" az Éjféli napot volt szerencsénk megcsodálni, de egy életre szóló élmény volt, az biztos. A felvonó a nyári időszakban (június 1- július 31) reggel 10-től hajnali 1-ig közlekedik, 30 percenként. Az út a kilátóig 4 perc. Választhatunk retúr jegyet, vagy csak egy irányba szólót is, vagy persze semmilyent, hiszen fel is lehet sétálni, amihez akkor nekem nem volt kedvem így retúr jegyet vásároltunk. A retúr jegy ára felnőtteknek 210 NOK (kb. 8800 forint), diákoknak 190 NOK (kb. 7900 forint). A csak egy irányba szóló felnőtt jegy 150 NOK (kb. 6300 forint) a diák pedig 130 NOK (kb. 5500 forint). Szóval mint minden Norvégiában ez sem túl olcsó, viszont teljes mértékben megéri. Nagyon szép a kilátás mind a városra, mind az Éjféli Napra, ráadásul nincs megszabva, hogy mennyit lehet odafent az ember, így bőven van idő mindenre rácsodálkozni. 
Az én személyes kedvencem amúgy ez a képen szereplő tábla volt odafent, szerintem nagyon jól nézett ki. Szerencsénk volt, mert nem volt odafent tömeg, mikor mi felmentünk. Így tehát az első Tromsøben töltött napunkon megcsodáltuk az Éjféli Napot, majd nyugovóra tértünk. 
A második napunkra városnézést terveztünk, és a világ legészakibb sörfőzdéje vagyis a Mack Bryggeri volt tervben. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert nagyon szép időnk volt, napsütéses, kb. 14 fokkal, így kellemes volt egész nap kint lenni. És végre volt egy nap, amikor szépen felöltözhettem, nem túra cuccban, vagy cicanadrágban voltam. A városban nagyon jó, csak úgy sétálgatni is, mert a tipikus norvég faházak jelennek meg mindenhol, és elképesztő nyugalom van. Megcsodáltuk Norvégia egyetlen fából épített katedrálisát, a kikötőt, a könyvtárat, és ebédeltünk egy pizzériában. Igen, igen tudom, nem helyi jellegzetesség, de nekem nem volt kedvem halat vagy bármi ilyesmit enni aznap, ezért döntöttünk a pizzéria mellett.  Tromsøben van amúgy egy négy házból álló szabadtéri skanzen is, ami nagyon aranyos, érdemes megnézni. 
A napot pedig a sörfőzdében zártuk, ahol életem legdrágább ciderjét ittam szerintem, de ennek ellenére nagyon finom volt. Gábor pedig két sörkóstoló- tálcára is befizetett, amin 6-6 sört kóstolhatott meg egy-egy alkalommal. A Mack mint már említettem a világ legészakibb sörfőzdéje, ahol 1877 óta készítik a söröket. A sörfőzde honlapján 47 különböző sör van fent, amit természetesen a sörözőben mind meg is lehet kóstolni, ezen kívül készítenek cidereket is, amik nekem nagyon ízlettek. A legtöbbet boltban is lehet kapni, így többet meg is kóstoltam. Mind a kettőnknek nagyon tetszenek a sörösdobozok designjai és fantázia-nevei. Az én kedvencem a Midnatt Sol, ami ugye Éjféli Napot jelent. Meg sem tudom mondani mennyi sört hoztunk innen haza a családnak szuvenírként. Magában a sörözőben összesen 72 különféle norvég sört kóstolhat meg az ember, nyilván a kínálat nagy részét a Mack sörei teszik ki. A Ølhallen söröző rendelkezik amúgy észak-európa leghosszabb sörcsapjával is. Azt viszont itt is ki kell, hogy hangsúlyozzam, hogy aki ide be szeretne ülni, és egynél több sört megkóstolni, annak fel kell kötnie a  gatyáját. Mi közel 40 ezer forintot hagytunk ott, és ez teljesen átlagosnak volt mondható.
Amúgy még nekem lány létemre is nagy élmény volt, hogy elmondatom magamról, voltam a világ legészakibb sörfőzdéjében. A család férfi tagjai szerint pedig még a sör is nagyon finom, amit előállítanak, szóval elégedettek lehetünk. 
Utolsó nap Tromsø-ben már csak az Arctic Cathedralt néztük meg, mert az gyalog elég messze lett volna, így mikor útra keltünk végső állomásunk muhahah felé, álltunk meg a katedrálisnál. A katedrális nagyon különleges, hiszen első ránézésre nem gondolná az ember, hogy egy templommal van dolga. Amúgy maga a katedrális legfőbbképpen a Grönlunds Orgelbyggeri által épített orgonájáról vált híressé. Szerintem az épület amúgy főleg este nyújt lenyűgöző látványt, amikor ki van világítva, de nap közben is nagyon szép, hiszen az ember nem minden nap láthat ilyen érdekes stílusban épült katedrálist. Mondhatnánk azt is, hogy tipikusan skandináv, modern (pedig 1965-ben épült) és minimalista! 
Tromsøből pedig Nordkapp felé vettük az irányt, ami a kontinentális Európa legészakibb pontja, és pontosan 3669 km-re fekszik tőlünk, vagyis a kiindulási pontunktól. A következő bejegyzésben erről lesz szó, addig is megosztok veletek még egy rakat képet! 


A pillanat, amikor majdnem halálra fagytam egy kép kedvéért

És a valóság: úr isten, nagyon hideg van

Reinebringen

Reinebringen

Szarvasveszély-tábla Norvég módra

Tromsø

Skanzen Tromsøben


Tromsø címere egy csatornafedélen

Álomház

Arctic Cathedral

Arctic Cathedral

Reinebringen

Reinebringen

Reine

Éjféli Nap Tromsøben

Tromsø

Tromsø

Polar Museum Tromsø

Tromsø


Egy nagyon érdekes installáció a környezetvédelem jegyében

Egy átlagos tengerpart a Lofoten-szigeteken 

Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés :) Ha igen, kérlek iratkozzatok fel a blogomra, és kövessetek be a Facebookon és Instagramon is! Legyen szép hetetek! 



2018. október 23., kedd

Norvégia 3. rész

Nidarosi Katedrális
Mint a második rész végén említettem, a harmadik részt Trondheim városával szeretném kezdeni, hiszen ez volt a következő állomásunk. Mivel kb. egy nap késésben voltunk az eredeti tervhez képest, ezért kezdetben tanakodtunk rajta, hogy megálljunk-e ebben a városban, hiszen ez egy napot biztos igénybe fog venni. Szerencsére úgy döntöttünk, hogy megnézzük. Nagy kár lett volna kihagyni!
Trondheim Norvégia harmadik legnagyobb városa. A várost időszámításunk szerint 997-ben alapították, és az oktatás egyik legjelentősebb norvég központja. Trondheim turisztikai szempontból két jelentős látványossággal rendelkezik: a Nidarosi Katedrálissal valamint Érseki palotával (ezek egymás mellett, egy csodás parkban találhatók). A katedrális Norvégia legjelentősebb gótikus épülete, ezen felül pedig a legjelentősebb zarándok-központ volt a középkorban, ugyanis itt található Szent Olaf sírja. A katedrális építése során többször is kiégett, vagy villám sújtotta. Sok hivatalos dokumentum megsemmisült a tűzvészekben, így a templom építése hivatalosan 1150-től 2001-ig tartott. Norvégia 1905-ös függetlenségének visszaállítása óta a norvég királyokat ismét itt koronázzák meg.
Nidarosi Katedrális
A katedrálisba természetesen be is lehet menni, mi ezt nem tettük meg ugyanis csak a templom belsőbe szóló belépőjegy kb. 4200 forintnak (100 NOK), ha pedig kombinált jegyet szeretne venni az ember, ami érvényes a múzeumba és a koronázási ékszerekhez is, az olyan 7500 forint (180 NOK). Természetesen mindkét ár per főre értendő. A katedrális kívülről is lenyűgöző látványt nyújt csodás, égbe nyúló tornyaival, és hatalmas rózsaablakaival. A körülötte elterülő park és érseki palota pedig még fenségesebbé teszi a látványt.
A város másik nevezetessége a Nidelva-folyó partján fekvő rengeteg színes kis faházikó, és a folyó két partját összekötő fa-híd. A híd eredetileg 1681-ben került átadásra. A folyó két partján fekvő sok kis színes fa házikóban ma shopok, fodrász üzletek, AirBnB-k, és lakások is üzemelnek. Napfényes időben remek képeket lehet itt készíteni egyébként is hiszen a házak visszatükröződnek a folyó vízében. Elég csak rákeresni az Instagramon, az emberek szinte mást nem is posztolnak Trondheimből, csak ezeket a házacskákat. Persze mikor mi ott voltunk 11 fok volt, és felhős idő. Erre a városrészre ingyenesen be lehet menni, és annyi időt tölt el az ember a hídon a várost csodálva, amennyit nem sajnál.
Trondheim
Miután megtekintettük a két nevezetességet még sétáltunk kicsit a városban, bementünk pár boltba, vettünk szuvenírt, újságokat, minden ilyesmit, feltankolunk elemózsiával, és útra keltünk, tovább észak fel. Még aznap (július 7., szombat) hivatalosan is átértünk Észak-Norvégiába, amit egy hatalmas fa kapu jelzett az autóút felett "Nord-Norge" felirattal.
Aznap este egy Mosjøen nevű kis falu kempingében szálltunk meg. Itt már nagyon hideg volt, és nem volt túl kellemes a sátrazás. A nap itt viszont már egyáltalán nem ment le. Vagyis "hivatalosan" volt egy fél óra, amikor naplemente, és napfelkelte volt, de ezt nem úgy kell elképzelni, mint itthon, amikor a naplemente után sötétség van, és egyszer csak világos lesz a napfelkelte miatt.
Isten hozott minket észak-Norvégiában
Nem, tényleg folyamatosan világos van. Talán abban a hivatalos naplemente-napfelkelte fél órában van szürkület-szerű fény. Viszont a golden hour valami gyönyörű ilyenkor.
Mosjøen-re nem vesztegetnék túl sok szót, a kemping ugyan olyan rendszerben működött, mint az összes többi Norvég kemping. Kb. 160-200 NOK volt a sátornak, nekünk és a kocsinak a hely, plusz pár NOK-ért lehetett ugye meleg vizet vásárolni a zuhanyzóban. Wifi hivatalosan itt is volt, de a sátorhelyekig már nem ért el. Ez szinte minden kempingben így volt. Volt közös konyha, ahova be lehetett volna húzódni a hideg elől, és főzőcskézni, de mi inkább a szabadban vacsoráztunk meg. Nagyon hangulatos amúgy a mini tábori gázon este 10-kor nappali világosságban tésztát főzni. Szuper élmény. Innen másnap reggel korán elindultunk, hiszen még várt ránk egy négy órás kompút a Lofoten szigetekre, valamint az Északi-sarkkört is átléptük, és meg akartuk nézni a látogató központot.
Megérkeztünk az Északi-sarkkörre
Az Északi-sarkkör látogató központban amúgy túl sok minden nincsen, van egy ösvény, amin végig lehet menni, és ott érdekességeket lehet olvasni az éghajlatról stb. Van ez a szobor, ami jelzi, hogy innentől kezdve beléptünk a sarkkörre, valamint van egy bazinagy, de tényleg óriási szuvenír-bolt, ahol mindent lehet kapni, ami szem-szájnak ingere. Van ezenkívül egy kis étkezde, és persze WC is. 
Túl sokat itt nem tudtunk amúgy időzni, ugyanis délután, ha jól emlékszem olyan kettő körül indult a kompunk. A kompra a jegy nekünk és a kocsinak 1100 NOK volt (kb. 46 ezer forint), és nagyjából négy óráig tartott az út. Az első Dániából Norvégiába tartó komp-utunkkal ellentétben ez egy kisebb jármű volt, csak egy közös fedélzet volt minden utas számára, valamint egy kis bár/étterem. Itt iszonyatosan kijött rajtam a tengeri betegség, és az egész utat jóformán mozdulatlanul ülve, hányingerrel küzdve tettem meg. Eléggé viharos is volt a tenger, és sokkal jobban lehetett érezni, ahogy a "kis" kompot dobálták a hullámok. Még soha nem voltam rosszul hajózás/kompozás közben, így elég váratlanul ért a dolog. Általánosan elmondható, hiszen minden kompon amivel utaztunk ez volt a szisztéma, hogy ha egy kávét vesz az ember, az út során a bögre egyszer ingyenesen újra tölthető. Egy csésze kávé 40 NOK (kb. 1600 forint) körül mozgott a kompon.
Csodálatos strand a Lofoten-szigeteken
Szóval nagyjából négy órányi hánykolódás után, ami ugye brutálisan lassan telt el, hisz olvasni nem tudta, se semmi mást csinálni a rosszullét miatt, megérkeztünk a csodás Lofoten-szigetekre, ahol kb. ítélet idő fogadott minket. 9 fok, tomboló szél és szakadó eső. Az első Lofoteni napunkra egy kisebb túrát terveztünk, ami az időjárás miatt teljesen lehetetlen lett, így végül csak elautóztunk Å-ba, ami egy falu Lofotenen. Másról nem nagyon híres, mint, hogy az E10-es (más néven Olaf Király Útja) itt ér véget.
A szigeten nem akartam hinni a szememnek, hogy milyen csodálatos természeti adottságokkal is rendelkezik. Olyan tengerpartok, amit a Maldív-szigetek is megirigyelnének. Csodás hegyek, és bájos halász falvak mindenütt.
A kempingünk a Lofoten-szigeteken
Å-ból egyenesen a kempingbe mentünk, ami Mosokenesoya-ban volt. A rendszer a szokásos, viszont itt már tényleg nagyon hideg volt. Itt jött el az a pont, hogy be kellett látnunk, hogy a sátrunk nem igazán alkalmas a nyári meleg időjáráson kívül más fajta időjárásban a használatra. Éjszaka ugyanis 3 fok volt kint, és...hát legyünk őszinték a sátorban is. Így sajnos nem tervezett kiadásként 3-4 éjszakát a kempingekben bérelhető kis faházakban kellett aludni, ami olyan 20 ezer forint körül mozgott egy éjszakára (kb. 500 NOK). Ezt az egy éjszakát nagy nehezen átvészeltük a sátorban. Nekem itt volt a 21 napos utazás egyetlen mélypontja ugyanis nem tudtam annyi ruhát magamra húzni, hogy ne fáztam volna, szóval ez egy nehéz éjszaka volt.
Másnapra szerencsére egy fokkal értelmesebb idő virradt, és a két lefoglalt szállásunk közül a második is várt ránk, így ezzel a tudattal sikerült valahogy átvészelnem az estét, hogy másnap tető alatt fogok aludni.
Maga a kemping amúgy egyszerűen lenyűgöző helyen volt, és ha nem fáztam volna ennyire, akkor biztos, hogy imádtam volna a helyet.
Didergünk a csodálatos Lofoten-szigeteken
Szóval másnap Mosokenesoya-ból tovább indultunk észak felé, egészen pontosan a Lofoten-szigetek fővárosába Svolvær-be. Itt végre magunk mögött hagyva a kempinget egy igazi halászkunyhóban, vagyis egy Rorbuer-ben szálltunk meg. Ezek a halászkunyhók a képeslapokról, és internetes képekről jól ismert piros kis házikók, amik cölöpökön állnak a víz felett. A mi "kis" rorbuer-ünk berendezése iszonyatosan hangulatos és otthonos volt, nagyon tetszett, igazi skandináv letisztultság. De ne szaladjunk ennyire előre. Ugyan a két település csak olyan 90 km-re volt egymástól, de ez jóformán egy napot igénybe vett. Egyrészt ugye a már említett sebesség korlátozás miatt, másrészt, mert a szigetek természeti adottságai egyszerűen olyan csodásak, hogy az embernek muszáj lépten nyomon megállnia, hogy képet csináljon.
UNESCO Világörökség része Nusfjord
Út közben megálltunk, hogy felülről vessünk egy pillantást a Világörökségi Listán is szereplő Nusfjord halászfalura. Természetesen ezt is meg lehet tekintetni, belépő ellenében, de ennek az ára is elég magas volt, így inkább csak felülről csodálatuk meg. (A hivatalos honlapon valahogy nem találok semmi az árakra vonatkozó információt, de arra emlékszem, hogy kettőnknek kb. 8000 forint lett volna.) Út közben még templomokat is fényképeztünk, meg hihetetlenül kék vizű tenger, szikrázó fehér partokkal. Estére aztán oda is értünk Svolvær-be, ahol már várt minket a rorbuer-ünk. Egy bevásárló központban vettünk néhány szükséges dolgot, a kabinunkban főztünk, majd útra keltünk  felfedezni a kis várost. Túl tömérdek látnivaló itt sajnos nincs. Van egy szép kis főtér, meg rengeteg szárított hal.
Csodás Rorbuerünk
Másik nagyon furcsa dolog, amit megfigyeltünk azzal kapcsolatban, hogy állandóan világos volt: soha nem éreztük magunkat álmosnak. Este 11-kor még bőven elindultunk kirándulni, még akkor is, ha előző nap is csak jócskán éjfél után feküdtünk le, mert nem éreztük azt, hogy "úr isten, meghalok az álmosságtól". Így történt, hogy ezt a várost is tulajdonképp este fedeztük fel. A szárított hal telep megközelítése amúgy egészen bonyolult volt, ugyanis mi egy kutyákkal őrzött gyártelepen keresztül jutottunk oda. Viszont nagyon úgy tűnik, hogy ez volt a "hivatalos" út, ugyanis a helyiek is erre közlekedtek.
Na már most. Norvégia egyik "nemzeti étele" a szárított hal. A Lofoten-szigeteken ezt nagy üzemeben készítik. Azt hiszitek éreztetek már büdöset? Akkor még soha nem gyalogoltatok keresztül egy szárított hal telepen.
"Fincsi" szárított hal
A szárított hal nem csak egészen csúnya, hanem még nagyon büdös is. Mármint nagyon-nagyon büdös. A történethez hozzá tartozik, hogy amekkora mellénnyel elindultam otthonról, hogy "jajj majd én is megkóstolom a szárított hala bla bla", végül ez annyira nem jött össze. Nem tehetek róla, egyrészt nem tudtam elvonatkoztatni a szagtól, másrészt pedig semmilyen szárított húst nem nagyon szeretek így még a mai napig nem tudtam magam rávenni, hogy megkóstoljam, annak ellenére, hogy meglehetősen sokat hoztunk haza. Nos Svolvær-ben egy hatalmas nagy telep van, ahol szerintem több millió szárított hal lóg felaggatva. Vagy legalábbis a fejük. Valójában ezen felül nagyon nem volt más, amit itt meg tudtunk volna nézni, ezért nagyjából éjfél körül ugye még bőven világosban haza is indultunk. Az előző napi megpróbáltatások után szuper érzés volt melegre hazaérni, és persze arra, hogy van tető a fejünk felett. Ja meg arra, hogy nem kellett fürdés közben a cuccaimat féltve óvnom a víztől!
Az utunk harmadik része ennyi lenne, még van hátra egy nap Lofoten, de úgy érzem az már túlságosan terjedelmes lenne, így most itt abba is hagyom. A bejegyzés végén, mint mindig, megosztok még jó pár képet veletek!

Lofoten-szigetek
Extra cuki játszóház az egyik kempingben

Trondheim

Nidarosi Katedrális

Trondheim

Trondheim

Igen, nincs rajtam smink, igen így is boldog vagyok :)

Trondheim



Nem, ez nem a Maldív-szigetek, ez Norvégia



Nusfjord


Rorbuerek



Sok-sok szárított hal 

Éjfél és egy óra között :)

A szállásunk eredeti tulajdonosa :)



Csodás letisztultság a rorbuerben












Szóval ez lett volna a harmadik Norvég beszámolóm, még egy "kevés" hátra van :) Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés :) Ha igen, kérlek iratkozzatok fel a blogomra, és kövessetek be a Facebookon és Instagramon is! Legyen szép hetetek!