2019- Évértékelő

Bár március óta nem jelentkeztem poszttal, új év, új én felkiáltással szeretnék megint belevágni a blogolásba, és -aránylag- rendszeres posztokkal jelentkezni. Ezért el is kezdeném egy kis évértékelővel, hiszen egy szuper év van mögöttem, ami megadta az alapot annak, hogy a következő évek még több izgalmat/meglepetést tartogassanak a számomra! 

A januárt egy meseszép helyen indítottuk, mégpedig az ausztriai Admont városkában, ahol a világ egyik legszebb könyvtára található. Szerencsénk volt, eléggé holt-szezonban látogattuk meg az apátságot, mert rajtunk kívül csak egy kis turista-csoport volt, de ők sem időztek sokáig. Így rengeteg szuper fotó tudtunk lőni, amin csak mi (én) vagyunk rajta. Nyáron ugyan ez nem sikerült volna. Emellett egy szuper jó hotelben töltöttük az éjszakát, amit mindenkinek csak ajánlani tudok. Hotel Spirodom a neve, és rendelkezik egy kicsi, de annál jobb wellness-részleggel. A szaunából egyenesen a több mint fél méter magas hóba rohantunk ki lehűlni- szuper élmény volt. A reggeli pedig az épület tetején lévő panoráma étteremben lehet elfogyasztani, ahonnan nagyon szép kilátás nyílik az apátságra. 

Szintén januárban eltöltöttünk két napot Csehországban is. Gábor talált nem messze a célállomásunktól-ami Olomouc volt- egy baromi érdekes helyet név szerint Ostravát. Itt egy vas-gyárat látogattunk meg, ahol szegecseket gyártottak, még az Eiffel-torony szegecsei is innen származnak! Az egész gyárat be lehet járni -angolul beszélő idegenvezetővel. Mivel -7 fok volt, rajtunk kívül itt sem volt senki, ami megint csak nagy pluszt jelentett(nem szeretem a tömeget). 

Ráadásul nyáron a Szigethez hasonló zenei fesztivált is tartanak a gyár területén, ami hatalmas élmény lehet a nem mindennapi környezet miatt. Tériszonyosoknak annyira nem ajánlom a gyárlátogatást, mert a legmagasabb pontról azért elég félelmetes letekinteni, főleg, hogy rendes korlátok nem is igazán vannak. 

Itt is egy nagyon jó hotel/hostelben szálltunk meg, mégpedig a Long Story Short Hotel & Caféban. Itt lehet választani, hogy hosteles elhelyezést kérünk (nagy szobák sok ággyal, közös fürdővel), vagy pedig a négy butik hotel szobából választunk. Mi saját szobát választottunk, ami iszonyat jól nézett ki, a fürdő pont olyan volt, amilyent egyszer majd én is szeretnék, az ágy pedig pihe-puha. 

Olomouc városa amúgy híres egyetemi város Csehországban, ezen felül pedig "kis Prága"-ként van számon tartva. Ahogy ez a név is mutatja, sok templomra, és remek sörre lehet számítani. Valamint jelentősen kisebb turista-áradatra. A városka akár fél nap alatt is bejárható, de mindenképp megér egy látogatást, mert nagyon hangulatos! 

Januárban amúgy 4 könyvet olvastam ki, ezek közül a képen is látható Alison Weir- Lady Elizabeth-je lett a kedvencem, meg persze a Harry Potter und der Stein der Weisen, amit ezúttal másodszor olvastam németül. Valahogy nálam nincs január Harry Potter nélkül...

Hogy ne csak a fényes oldalát mutassam az életnek kezdjük az igazsággal: a a február nagyon kemény hónap volt az egész család számára. Nagymamám egy nagyon súlyos műtéten esett át, amit nem viselt túl jól- nagyon nem. Három hetet töltött élet-halál között a zalaegerszegi szívsebészet intenzív osztályán, de nem adta fel, és hál' istennek- vagyis a Főnöknek az ő szavaival élve- ma is itt van köztünk. 

Még a hónap elején, a műtét előtt elutaztam Bulgáriába meglátogatni egy nagyon jó barátnőmet, és négy napot töltöttem Várnán.

A repülőjegyeket amúgy nevetségesen olcsón- konkrétan 2 euró ODA-VISSZA- sikerült beszereznünk, mert a WizzAir bécsi járatnyitásai miatt hihetetlen akciók voltak az osztrák fővárosból induló és oda érkező járatok jegyeire... Felfoghatatlan. Bulgária amúgy nagyon belopta magát a szívembe, és mindenkinek szívből ajánlom, mert csodaszép hely. A part tiszta volt, a víz gyönyörű az ételek pedig isteni finomak! Egy biztos, egyszer még nyáron is szeretnék ide visszatérni! Tökéletes nyaralási helyszín, főleg, hogy bennfentes helyeket is ismerek, hála a barátnőmnek, aki elvitt minden olyan helyre, amit ők szoktak látogatni, nem csak a turisták. 

Ebben a hónapban ezen felül nem történt semmi, vagyis inkább úgy mondanám semmi jó. Nagyon stresszes, és borzasztó időszak volt az egész családnak. 

Februárban hét könyvet olvastam el, amiből a Göthe Salamander- Legendás állatok és megfigyelésük lett az abszolút kedvencem. Ezt a könyvet olvasva kicsit úgy éreztem, mintha én is Harryék osztálytársa lennék, és együtt készülnék velük Hagrid kunyhójához egy legendás lények órára.

Március aztán már sokkal vidámabb volt, mama végre-valahára kikerült az intenzív osztályról, a sima szívsebészetre, ami hatalmas nagy megkönnyebbülés volt mindannyiunknak, és végre sikerült elindulnia a gyógyulás útján. Köszi Főnök. 

Szerencsés vagyok, mert az unokatestvéreim egyben a legjobb barátaim is. A kisebbik- aki most már abszolút nem kicsi, hisz idén 20 éves lesz- a 18. születésnapjára londoni utat kapott tőlünk ajándékba. Nem is volt kérdés, hogy mind az öten (én, Gábor, a nagyobbik unokatesóm Bobó, az ő barátja Zoli, és a kisebbik unokatesóm Boris) együtt vágunk neki ennek a szuper kalandnak márciusban.

Persze mint mindig, én most sem voltam hajlandó az időjárásnak megfelelően öltözködni, fáztam is mint az állat, de kit érdekel, legalább jó volt az outfit... 

Azt hiszem mind az ötünk nevében elmondhatom, hogy nagyon jól sikerült út volt, mind nagyon-nagyon jól éreztük magunkat, és London továbbra is egy olyan város számomra, ahova bármikor gondolkodás nélkül visszamennék. És vissza is fogok, mert a Harry Potter Studio még mindig nem lett beiktatva az útba...Szuper klisé instagram hely, de a Peggy Porschen Cakes amúgy tényleg kihagyhatatlan. Szerencsénk volt, és egyből le tudtunk ülni egy kinti asztal mellett. A Sky Garden is szuper jó hely valamint a Monument ha ti is szeretitek a panorámát. A Golden Chippy-ért pedig tényleg megéri annyit utazni, mert valóban itt van a legjobb fish & chips az egész városban. A 9 & 3/4 platform shop abszolút kihagyhatatlan a rajongók számára! London amúgy továbbra is drága, erre mindenki készüljön fel, aki oda látogat, de szerintem ezt bele kell kalkulálni. Ha valakinek amúgy mindegy, hogy a pesti vagy a bécsi reptérről repül-e (mint nekünk, mert mindkettő egyformán messze van) annak ajánlom, hogy nézegesse a repjegyeket Bécsből, mert mi konkrétan fele annyiért utaztunk úgy, hogy a jegyek nem voltak akciósak, mintha Pestről mentünk volna, ahonnan egyik irányba ráadásul kedvezményesek is lettek volna a jegyek...

Márciusban öt könyvet olvastam el, amiből a kedvencem Tricia Levenseller- A kalózkirály lánya lett. Már alig várom, hogy a második része is megjelenjen magyarul, mert a főszereplő csajszi egy nagyon tökös karakter. Nem egy átlagos Vörös Pöttyös sztori, mert azt hiszem azokból már eléggé kinőttem, ez viszont tényleg nagyon-nagyon tetszett. Mindenkinek csak ajánlani tudom! 

Az áprilisunk csendesen telt, én rengeteget dolgoztam, és az időjárás is sokszor borzasztó volt, így nem nagyon volt időnk/lehetőségünk progizni. Amikor mégis, akkor viszont ellátogattunk Pozsonyba. Szégyen, nem szégyen, annak ellenére, hogy egy órára van Bécstől, valahogy eddig még soha nem sikerült eljutnom a szlovák fővárosba. Igazából annyira nem volt nagy meglepetés, ugyan olyan, mint minden kisebb európai főváros. Hangulatos kis utcák, szép régi épületek. folyó, vár. 

A Kék Templom különösen tetszett, bár elég rossz fényviszonyok között voltunk ott, így nem igazán sikerült normális képet lőni. Érdekesség, hogy a templom belsejében még mindig találhatók magyar feliratok, ami nagyon meglepett minket. Áprilisban amúgy sajnos elkezdődtem beteg is lenni, a képen ugyan nem látszik, de itt már egész nap szenvedtem, és konkrétan egy hónapon keresztül nagyon rosszul voltam, de nem voltam hajlandó elmenni orvoshoz, mert annyira féltem attól, hogy mit fog mondani... Folyamatos szűnni nem akaró tüdő fájdalmam volt, és lázam, de erről majd később...

Áprilisban 15 könyvet sikerült elolvasnom, de ennek nagyja a Mesék az aranygyűjteményből Disney könyvek voltak, szóval annyira nem nagy szám. Kedvenceim lett Meryle Secrest- Elsa Schiaparelli és Robert Firer- Alexander McQueen: Unseen című könyvei. Az utóbbiban a tervező összes kollekciója fellelhető, egy kis történettel arról, hogy mit is szimbolizál a bemutató stb. 

A május megint csak a munkáról szólt nekem, két hetet töltöttem Madridban a MUTUA Madrid Open teniszversenyen. Minden nap 15 órát dolgoztunk, és én végig beteg voltam, lázas, és folyamatos, nagyon erős tüdő-fájdalmam volt, de kibírtam, ami miatt nagyon büszke vagyok magamra! Kicsit volt időnk várost is nézni, és nagyon szeretnék majd visszamenni a spanyol fővárosba, mert gyönyörű! 

Májusban ünnepeltük a hetedik évfordulónkat Gáborral, és a szokásostól eltérően nem utaztunk el Olaszországba, mert júniusban egy komolyabb úttal terveztünk ünnepelni. 

Két év sikertelen próbálkozás után (vihar, lemondott koncert, mi voltunk betegek) végre-valahára sikerült eljutnunk egy Szakonyi Milán koncertre is, ami szuper élmény volt, biztos sort fogunk még rá keríteni. Aztán Gábor unszolására végre elmentem orvoshoz is, ahol kiderült, hogy egy baktérium fertőzés támadta meg a tüdőmet, és konkrétan hetek óta folyamatosan lázas voltam, csak már annyira rosszul voltam a fájdalmak miatt, hogy a lázat észre sem vettem.

Két és fél hetes antibiotikum kúrát kaptam, ami után hál' istennek meg is gyógyultam, bár ha nagyon hidegben vagyunk még mindig érzem a fájdalmat... Kis érdekesség: Auzstriában úgy vesznek vért, hogy mint a cukorbetegeknek megbökik az ujjad egy ici-pici tűvel, és az egy csepp véredből nagyjából 10 percen belül ott helyben teljes vérképet csinálnak. Isten hozott 2030-ban...

Májusban hét könyvet olvastam el, amiből az összes kedvencem a varázsvilágból került ki: J.K.Rowling- A mágia története és Harry Potter und die Kammer des Schreckens. Imádom németül és angolul olvasni a Harry Potter könyveket, teljesen más élményt nyújtanak, mint magyarul. Bár a német fordítás a magyar nyomába sem érhet, eredeti nyelven azért tényleg teljesen más élmény. Imádom benne Hagrid stílusát. A németben pedig a huszadik évfordulós kiadás az ami "kilóra megvett", szóval minden kiadásban van valami, amiért megéri nekem. 

Aztán végre-valahára elérkezett a június és az első igazi egzotikus utazásunk is vele. 10 napot töltöttünk a mesés fűszerszigeten: Zanzibáron. Azt hiszem mindkettőnk számára sok szempontból meghatározó élmény volt ez az út! Először jártunk Afrikában (én teljesen beleszerettem, és már alig várom, hogy újra visszatérjünk), először jártunk fehér homokos parton, először repültünk 12 órát stb. stb. Nem akarok a messzemenőkig belemenni, úgyis lesz egy poszt hamarosan az útról, de minden olyan volt mint egy álomban! Egyszerűen tökéletes! Egy valamit bánok csak: ez a helyszín már ki van lőve nászútnak...

A szigeten valóra vált egy óriási nagy álmom is: természetes környezetükben úszhattam együtt óriásteknősökkel! Szavak nem tudják kifejezni (de azt hiszem a mellékelt képen az arcom igen), hogy mennyire hatalmas és életre szóló élmény volt ez számomra. Ha ebben az évben már semmi más nem történt volna velünk, akkor is ez lett volna eddigi életem legjobb éve, és itt még fogalmam sem volt a háttérben munkálkodó tervről...

Vicces amúgy, szegény Gábor nagyon félt a teknősöktől, nagyon aranyos volt őt így látni, mert amíg én soha, de soha nem szerettem volna kijönni a vízből, ő soha de soha nem szeretett volna bejönni... Egy szónak is száz a vége: ha nászutat terveztek, ha csak egy különleges és csodálatos úticélra vágytok, ha érdekel Afrika, de nem egyből a "sűrűjével" kezdenéd: irány Tanzánia és Zanzibár! 

Júniusban 8 könyvet olvastam el, amiből a kedvencem Dennis Lehane- Viharsziget könyve lett. Örülök, hogy sok idő eltelt aközött, hogy láttam a filmet, és olvastam a könyvet, mert így a könyv teljesen új élményként tudott hatni!

Júliusban aztán eljött a közös családi nyaralás ideje, amit minden évben izgatottan várunk mindannyian! Idén Toszkána volt az úticél, ahol azt hiszem sikerült nagyon-nagyon sok mindent megnéznünk az egy hét alatt. Jártunk Firenzében, Luccában, Pisában, Montereggioni-ban, Sienában, Lajaticoban, Volterraban, San Gimignanoban, Terme di Saturniában, Rosignano Solvay-ban és egyik nap a helyi borászatokat, sajtüzemeket és olivapréselőket látogattuk meg. Szuper nyaralás volt, rengeteg kulturális élménnyel gazdagodtunk. Én Sienába szeretnék egyszer mindenképp visszajutni, mert az összes város közül az tetszett a legeslegjobban. Szeretném, ha sikerülne palio-kor (lovas verseny) visszajutni, mert az egy hatalmas nagy élmény lehet.

Júliusban betöltöttem a 26-ot, amit kicsit amúgy még most is nehezen viselek, nem valami jó érzés közelebb lenni a harminchoz, mint a húszhoz, de hát ez van. Még a legizgalmasabb éveim most következnek...

Júliusban hat könyvet olvastam el, amiből Nina George- Levendulaszoba című műve lett a kedvencem. Nagyon megható könyv, komolyabb hangvétellel, tényleg mindenkinek ajánlom! 

Augusztusban  minden évben elérkezik a kedvenc programom a világon, a Balatonfüredi Borhetek. Mióta együtt vagyunk Gáborral, minden évben ellátogatunk ide, még ha csak egy fél napra is. Az utóbbi években azonban hál' istennek úgy alakult, hogy nyaralássá fajult a dolog, és 3-4 napot eltöltünk minden alkalommal Füreden négyesben, vagy most már ötösben. Idén sem volt ez másképp. Megint rengeteg jobbnál- jobb bor kóstolhattunk, rengeteg új borral ismerkedtünk meg, és persze ne feledkezzünk meg mindannyiunk örök szerelméről, a Gyukli Pincészet Gyusecco-járól sem. 

Füred után aztán megint nyakunkba vettük a nagyvilágot Európát, és az évek óta tervezgetett közös horvátországi nyaralást is sikerült végre beiktatnunk. Öten mentünk, unokatesók és mi, és nagyon jókat ettünk-ittunk, társasoztunk,  grilleztünk. A víz viszont sajnos jéghideg volt, így azt nem mondanám, hogy rengeteget fürdőztünk, de így sem távoztunk csalódottan. Ha esetleg valakit érdekel Novi Vinodolskiban a Palace Paulina szállást nagyon ajánlom mindenkinek, mert iszonyatosan szép, modern apartmanok, lenyűgöző tengerre néző kilátással. A tengerpart pedig nagyjából két percre van gyalog, szóval tökéletesebb nem is lehetne...

Hazafelé a nyaralásból felkerestünk még egy nagyon izgalmas helyet, a Hotel Palace Haludovo-t, ami egy '70-es évekbeli luxusszálló, ami mára már az enyészeté lett. Bárki számára látogatható, és nagyon érdekes élmény! Emlékbe hoztunk haza két csempét is, amit reményeim szerint be fogok tudni építeni a saját konyhámba egyszer majd. 

A nyarat aztán végül fesztiválozással zártuk, az elmaradhatatlan BMyLake-el, ahol persze megint csak szakadt az eső, mint már évek óta mindig...

Augusztusban öt könyvet olvastam el, amiből igazából egyik sem lett nagy kedvencem. Az ötből négy Disney mese volt, mellette pedig Diana Gabaldon- Az idegen című könyve. Megmondom őszintén, engem nem ragadott el a történetet övező hype. És még mindig van belőle egy csomó rész hátra...

Szeptember aztán Gábor szülihónapja volt, amit Pesten ünnepeltünk. Jártunk még a lovin is, amit egyszerűen imádok! Most voltunk másodszor, de még nagyon-nagyon sokszor szeretnék menni, mert olyan jó élmény. Főleg a fogadás, meg a szurkolás a lovaknak. Összesen 60 forint nyereségben jöttünk ki a nap végén, szóval sikeresnek könyvelem el a dolgot.

Vicces, de szeptemberben egy könyvet sem olvastam el, mert egész végig az Outlander második részével szenvedtem, amit augusztus végén kezdtem el, és október elején sikerült végre befejeznem. Egy kis ideig pihenő pályára küldtem a sorozatot, mert túl nagy dózist kaptam egyszerre belőle...

Az őszi hónapok, így az október is nyugisan teltek, sokat dolgoztam, és felkészültünk a nagy utazásra decemberben...Azért októberben is volt egy dolog, amit mindenképp kiemelnék: valóra vált még egy bakancslistás álmom. Megnéztük az Operettszínházban az Elfújta a szelet. Csajos program volt, hárman mentünk lányok, és mindhármunknak nagyon tetszett az előadás. Ráadásul a jegyek is nagyon jutányos áron voltak, nem vagyok benne biztos, de vagy 1200 vagy 1600 forint volt, /fő. 

Októberben amúgy hat évnyi bécsi élet után végre sikerült eljutnom a Zaha Hadid által tervezett WU Campusra is, és nagyon tetszett. Szerencsések a közgázasok, hogy minden nap ott lehetnek. 

Ebben a hónapban öt könyvet olvastam el, amiből Saskia Sarginson- Az ikrek című könyve lett a kedvencem. 

Novemberben aztán megint jöhetett egy szuper csajos program! A barátnőimmel ellátogattunk a KönyvBárba, ahol egész hónapban Harry Potter és a Főnix Rendje menüt lehetett kóstolni. Megint csak megérte az árát, megint csak eszméletlen teljesítményt nyújtottak. Isteni volt minden, alig várom a következő menüt, amit végig kóstolunk!

Novemberben öt könyvet olvastam el, egyet pedig félbehagytam. Na már most, az, hogy én könyvet hagyok félbe, szinte csodaszámba menő esemény, mert még a Végzet Ereklyéi sorozaton is végig szenvedtem magam, pedig rühelltem minden egyes sorát... Szóval ennyire nem tetszett John Fowles- A francia hadnagy szeretője című könyve. A kedvencem amúgy Hazel Gaynor- Hullámok tengerén és persze Suzanne Collins- The Hunger Games című könyve lett. Az Éhezők Vaiadala sorozatot most először olvastam angolul, de talán még jobban is tetszett mint magyarul. Biztos el fogom még olvasni...

És aztán elérkezett a december, amikor is másodszor is ellátogattunk álmaim városába, amit szerintem soha, de soha nem fogok unalmasnak találni, mégpedig New Yorkba. Mivel egyszer már jártunk itt, úgy döntöttünk, hogy ez alkalommal felkeressük az USA fővárosát Washingtont is. 

Washington nekem nagyon tetszett, nyilván merőben más, mint a folyton nyüzsgő, hatalmas New York. Ami engem igazán megfogott, az a rengeteg-rengeteg Smithsonian múzeum, ami kivétel nélkül mind ingyen látogatható. Hihetetlen mennyiségű kultúra, műkincs, és tudomány, csak be kell lépni az ajtón (és át kell esni a biztonsági vizsgálaton). Nekem legjobban amúgy a Reflecting Pool tetszett, ami a Monument és a Lincoln emlékmű között helyezkedik el. Főleg éjszaka baromi jól nézett ki, ahogy mind a két hatalmas épület visszatükröződik a víz felszínén. Itt is egy szuper hotelben foglaltunk amúgy szállást, a Hyatt House-ban, csodás kilátás volt a szobánkból a Kapitóliumra, és az egész városra. Washington előtt és után is töltöttünk időt New Yorkban, és mint első alkalommal most is tökéletesebb volt. Vagy talán még tökéletesebb, mint először. Ezúttal megnéztünk egy előadást a Broadway-n is, nem mást, mint a Harry Potter és az elátkozott gyermeket. 

Nagyon-nagyon jó előadás volt, de erről majd később egy másik posztban. És ami teljesen váratlanul ért, de mégis megtörtént: álmaim városában menyasszony lettem! Még most sem tudom elhinni, tökéletes volt minden, életem legszebb napja volt december 10! 

A Top of the Rock art hiszem örökre a legkülönlegesebb hely marad számomra a világon. Remélem, mikor legközelebb megyünk New Yorkba, már feleségként fogok ide visszatérni!

Decemberben egy, azaz egy könyvet olvastam ki, ami persze a kedvencem is lett, hiszen Suzanne Collins- Catching Fire című regényéről van szó.

Nem is húznám tovább a szót, mert ez egy jó hosszú poszt lett, viszont kicsit össze szerettem volna foglalni az óévet, hogy "tiszta lappal" induljak neki az újnak. Nagyon sok izgalmas dolog vár most ránk, összeköltözés, esküvő szervezés, maga az esküvő. Ráadásul január végén Bécsből is hazaköltözöm. Így újult erővel és inspirációval szeretnék nekivágni a blogolásnak!

Köszi, hogy elolvastátok ezt a bejegyzést! Remélem tetszett nektek, ha igen iratkozzatok fel, és kövessetek is be Instagramon (@scarlettblairsblog) !

New York- III. rész

Nos, túl sok bevezetőt nem szeretnék, lássuk, mi is történt a New York-i utunk utolsó napjaiban. Mivel szombatra már minden nevezetességet megnéztünk a New York Pass-al, úgy terveztük a hétvége első napja legyen egy kicsit nyugisabb, chilesebb nap. Béreltünk City Bike-ot, ami szerintem egy zseniális találmány. Ha valaki esetleg nem ismerné ugyan azon az elven működik mint Pesten a Bubi, vagy Bécsben a szintén csak City Bike  egy 101 dolláros "kaució" fejében egész napra 12 dollárért lehetett biciklit bérelni. Annyi a feltétel, hogy 30 percenként le kell tenni a járművet egy arra kijelölt helyre. Nagyon hasznos a City Bike alkalmazás, ugyanis offline is meg lehet nézni, hogy merre van az ember közelében lerakat, vagy, hogy azok mennyire is vannak tele. 

Ha valaki túllépi a 30 percet, két lehetőség van. Ha azért lépted túl, mert nem volt a közeledben üres tároló, akkor ezt a kis terminálon lehet jelezni, és kapsz még 15 ingyen percet. Ha ez alatt sem találsz üres helyet, akkor minden további megkezdett 15 perc 4 dollár, amíg le nem rakod. Vigyázni kell, mert így azért igen csak borsos összeg jöhet össze a végén. Megmondom őszintén én először kicsit féltem biciklizni ebben a hatalmas városban, de végül az egyik legjobb élménnyel gazdagodtam az ott-tartózkodásunk alatt, hihetetlen kár lett volna kihagyni. Arról nem is beszélve, hogy biciklivel szerintem sokkal gyorsabban lehet közlekedni a városban, mint tömegközlekedéssel. Egy-egy metró megálló között hatalmas a távolság, és a föld alatt is rengeteget kell gyalogolni, így két keréken az ember sokszor gyakrabban elérhet A-ból B-be. 

Szerencsénk volt ugyanis mindig találtunk üres helyet a bicikliknek. Erre a napra tulajdonképpen semmi komolyat nem terveztünk, csak egy kis random csavargást, este pedig piknikelést a Central Parkban. Pont ezen a hétvégén volt egy hatalmas koncert is a parkban, amit amúgy a mai napig nem értek. A metrón és mindenhol free-ticketed-event-ként hirdették, ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy ingyenes a belépés. Amikor pedig felmentünk a honlapra megnézni, hogyan is van ez az egész, ugyanis szuper fellépők voltak meghirdetve, és jó lett volna részt venni, akkor szembesültünk vele, hogy a legolcsóbb jegy volt 100 dollár. Amúgy pedig a park azon része a Great Lawn teljesen el is volt kerítve kordonokkal így képtelenség lett volna jegy nélkül bejutni.

Mivel szombaton költöztünk át egyik hotelből a másikba, ezért megszakítottuk a napunkat olyan három óra körül, és visszamentünk Queensbe, hogy elfoglalhassuk a szobánkat. Ez a hotel egy csodást, modern, öt csillagos szálloda volt. Ipari stílusban volt berendezve, és megépítve, ami nekem nagyon tetszik. A teraszunkról pedig lenyűgöző látvány volt Manhattanre, az Empire State Building-el a középpontban.
Miután kigyönyörködtük magunkat a panorámában, meg kipakoltunk visszamentünk a városba, vettünk némi elemózsiát, és már indultunk is a Parkba, hogy piknikelhessünk. Egy ici-pici szerencse is ért minket. Azt nem mondom, hogy tisztán hallottuk a Sheep Meadow-n a koncertet, de néha-néha egy-egy dalt sikerült elcsípnünk, és nagyon örültem, amikor felismertem a The Chainsmokers- Paris című zenéjét, ugyanis ők hatalmas kedvenceim is.

Amúgy a parkban rengetegen piknikeltek ugyan úgy mint mi. Mindenhol kisebb-nagyobb társaságok verődtek össze, nagyon hangulatos volt az egész. Amin meglepődtünk az az volt, hogy olyan 20 óra körül egy csajszi végig sétált az egész "mezőn", kiabálva, hogy záróra, és mindenkit kiterelt, senki nem maradhatott ott. Mondjuk éjszakára amúgy sem szívesen maradna szerintem az ember ebben a Monacónál is nagyobb parkban, de azt nem gondoltam volna, hogy a zárórakor tényleg körbemennek, és ki is tessékelnek mindenkit. Szóval összességében a szombati napunk nem állt túl sok mindenből. Innen még elsétáltunk megnézni New York egyetlen körforgalmát ugyanis az nagyon közel volt a Sheep Meadow-hoz. Vicces volt a rengeteg egyenes utca közepén egy körforgalom.

Utolsó napra pedig egy igazén érdekes program maradt, méghozzá elmentünk egy amerikai focimeccsre. Én nem vagyok egy olyan "hű de nagy rajongó" de a Super Bowl-t mindig meg szoktam nézni a barátommal. Őt érdekli ez a sport, és főleg ezért mentünk el, de megmondom őszintén, ha már ott voltunk Amerikában kár lett volna kihagyni. Nos egy ilyen meccsen részt venni teljesen más élmény, mint egy magyar, vagy osztrák, vagy spanyol vagy igazából bármilyen európai focimeccsen. A 80 ezer férőhelyes stadionban körülbelül 77 ezer jegy lett eladva a meccsre, tehát mondhatni, hogy teltház volt. Na már most. Senki ne gondolja egy percig se, hogy ők egy ilyen több órás meccset egy helyben ülve néznek végig. Nem. Szerintem csak a stadionban több kajálda volt, mint a városban, ahonnan származom.

Szerintem akik ténylegesen odafigyeltek a meccsre az maximum olyan 30-40 ezer ember lehetett a többi folyamatosan rohangált üdítőkért, ételért, mosdóba, fan-shopba, ide-oda.
Biztos mindenki látott már legalább egy olyan amerikai filmet, mikor egy focimeccs előtt az emberek a parkolóban partyznak. Nos, ez hajszál pontosan így van a valóságban is. Egy óriási nagy parkoló tele sütögető-iszogató emberekkel. Az egyik legfurcsább, de szerintem legautentikusabb élmény volt végig sétálni a több tíz-ezer tailgate-elő ember között, akiknek a nagy része igazból be sem jött megnézni a meccset, hanem kint, hordozható tévéken nézték végig az eseményeket, miközben nagyon jót buliztak. Furcsa volt, de az biztos, hogy ebben a parkolóban jobban megismerhettük az igazi Amerikát, mint New Yorkban, ami azért elég éles kontrasztot vesz fel mondjuk Nashville-el.

Amit szintén itt tapasztaltunk meg, és nagyon meglepődtünk rajta az a következő volt: ha nem USA állampolgára vagy, nem vehetsz sört a stadionban, csak egy "igénylőlap" kitöltése után. Ezen a papíron fel kell tüntetni természetesen az alap adataidat, majd az útlevélszámodat, a lejárati dátumot, hogy pontosan hol szállsz meg a kint tartózkodás ideje alatt, ilyen és ehhez hasonló finomságok. Ha öt különböző helyen szeretnél sört venni, akkor pedig ezt a papírt öt különböző helyen kell majd kitöltened. Ja, és nem csak itt, hanem mindenhol mindig elkérik a személyidet, ha alkoholt akarsz venni, még a repülőn is. Ami persze egyáltalán nem baj. Nekünk viszont okozott pár vidám percet, mikor szembesültek vele, hogy a barátom mennyi idős, miközben nem néz ki 21-nek.
Az egyetlen ami nagyon-nagyon rossz volt a meccsben a városba való visszajutás. Mivel mi busszal mentünk ki, természetesen vissza is azzal akartunk jutni. Csak a körülbelül másfél órás sorbaállást nem kalkuláltuk bele a tűző napon. Szerintem az egész út alatt akkor éreztem magam a legrosszabbul. Iszonyatosan meleg volt, nagyjából 35 fok, és a betonon kellett egy kb. 1-1,5 órás sort kivárnunk. Ott tényleg azt hittem, hogy meg fogunk pusztulni.

És ezzel sajnos el is érkeztünk az utazásunk utolsó napjához. Igaz hétfőn még nagyjából 13-ig volt időnk még várost nézni ilyesmi, de sajnos az már nem volt az igaz. Nyomottak voltunk, hogy haza kell mennünk, és szomorúak a hosszú repülőút miatt, ami még várt ránk.
Összességében hihetetlenül boldog, és hálás vagyok, hogy sikerült eljutnom álmaim városába. Hihetetlen élmény volt ezeken a csodás utcákon, ezek között az ikonikus épületek között sétálgatni. Most, hogy már két hónap is eltelt az utazás óta, minden egyes nappal még jobban és jobban vágyok vissza ebbe a csodás városba. Remélem hamarosan megint lesz rá lehetőségem, mert abban teljesen biztos vagyok, hogy nem ez volt New Yorkba az utolsó utam. Végezetül pedig itt van még néhány kép az utolsó napjainkról:

Remélem tetszett ez a bejegyzés igyekezek minél előbb elkészülni a második és a harmadik résszel! Ha tetszett, akkor kérlek iratkozzatok fel, valamint kövessetek be az Instagramon, ahova nagyon sok képet teszek mindig fel, a Facebookon és Snapchaten (lilla.samson) is! Legyen szép hetetek!

New York- II. rész

Nem akartam túl sokat várni a második rész megírásával, és most van is egy kis időm pötyögni, szóval akkor lássuk is, milyen kalandok vártak még ránk.

Sokan kérdezték, hogy mi volt az, amit a legjobban meg szerettem volna nézni, vagy mi volt az, ami a legjobban tetszett. Erre a kérdésre én egyszerűen nem tudok válaszolni. Mindig épp az érdekelt a legjobban, ahol voltunk, és ha bele gebednék sem tudnék csak egy dolgot kiemelni a látottak közül. Az biztos, hogy a Brooklyn-hídon való átsétálás az egyik legizgalmasabb élmény volt. A hidat a harmadik napra tartogattuk, hiszen aznap csak estére volt "kötelező" programunk, mégpedig az Empire State Building 86. emelete. Így reggel egy fincsi kávé után az első utunk a hídhoz, majd Brookly felkapott DUMBO nevű negyedébe vezetett. Korán elindultunk, és hatalmas élmény volt a munkába siető emberek között gyalogolni a hídon. Szerencsére csodaszép időnk volt minden nap. Szuper élmény, ahogy az alattad lévő szinten az autók közlekednek, melletted meg a biciklisek, és mindez még meg van spékelve egy "kis" panorámával Manhattanre, amit egyszerűen nem lehet überelni. Szerintem a Brooklyn-híd az egyik legikonikusabb New York-i látványosság, ezer millió filmben szerepel, képeslapokon, hűtőmágneseken, mindenen, amit az ember el tud képzelni, és egy fillérbe se kerül az élmény. 

Igazából maga a hídon való átsétálás szerintem nem venne olyan rengeteg időt igénybe, de mivel a látvány egyszerűen leírhatatlan, és "még kell innen is lőni egy képet, meg onnan is, de várjál ebből a szögből már csináltunk"? Ezért egy órát biztos, hogy eltöltöttünk azzal, hogy átjussunk rajta. Megérte. Brooklyn újhullámos DUMBO nevű negyedét szerettük volna felfedezni, és Brooklyn Heights-ot. Tudjátok a tipikus téglás épületek, sok fa, meredek lépcső, valami szuperül nézett ki. De vissza a DUMBO-hoz. Mikor leértünk a hídról pompásan ki volt táblázva, hogy mit merre találunk. Sőt egy tábla is volt, hogy 10 kihagyhatatlan dolog a DUMBO-ban. Nekem konkrét elhatározásom volt, hogy mit is szeretnék csinálni, ez pedig nem volt más mint egy fotó a Manhattan Bridg-el a háttérben.

Ez számomra az egyik kihagyhatatlan, bakancslistás elem volt az utazásból. Szerencsénk volt, mert épp nem sok ember volt a környéken, így szuper fotókat tudtunk lőni. Plusz nagyon vicces, de ugyan az a kocsi van az én képem hátterében is, mint az útikönyvünk elején. Milyen kicsi a világ, még New Yorkban is. Ezen a környéken szerintem eszméletlen sok időt el lehet tölteni, rengeteg jobbnál-jobbnak tűnő étterem és kávézó van minden sarkon. Plusz a kilátás Manhattanre valami lenyűgöző. Végül csak egy kávéra ültünk be. A szerdai napra rengeteg programot terveztünk be, szerettünk volna minél több mindent megnézni, így nem kávézgattunk hosszadalmasan, hanem megindultunk ebédelni, ugyanis Brooklyn Heights-ban nézünk ki egy mexikói éttermet. Egy másik bakancslistás dolog volt a számomra, hogy együnk mexikói kaját New Yorkban. Persze mexikói kaját Mexikóban enni még sokkal menőbb lett volna, de ami késik nem múlik, ugye Gáborka? <3 Brooklyn Heights nekem nagyon tetszett, csendes, szép, tiszta környék volt, rengeteg fával, és szép téglából épült sorházakkal, tényleg olyan volt mint a filmekben, amit mutatni szoktak. 

Ebéd után aztán egyből megindultunk Coney Island felé, amire én valamilyen oknál fogva iszonyatosan kíváncsi voltam. Bár a vidámparkokban szinte semmire nem merek felülni, ennek ellenére maga a hely mégis nagyon vonz. Van egy olyan bohókás hangulata. Annak ellenére, hogy még nagyon meleg volt, mikor ott voltunk a strandon már csak pár ember lézengett, és fürdeni is csak kisgyerekek fürödtek. Mondjuk hideg volt a víz, az tény. Persze ennek ellenére nem akartuk kihagyni a lehetőséget, hogy az Atlanti-Óceánba "fürödjünk", így még ha nem is merültünk el a habokban, azért térdig mind a ketten belementünk a vízbe. Én rengeteg kagylót is gyűjtöttem a parton. Teljesen más formák, mint amiket egy európai tenger partján lehet gyűjteni. Hatalmasak. Meg szürkésbarnák, de ennek ellenére vagy egy kilónyit haza hoztam belőle.

Coney Island-re amúgy közel egy óra eljutni a belvárosból, és  még mindig a helyi metróval közlekedsz. Nagyon durva, nem? Bécsben, ha 20 percnél többet metróznék, már kint lennék az agglomerációban. Nagyjából. A vidámpark amúgy maga nagyon tetszett. Persze semmire nem ültünk fel, nem is úgy volt, mint mondjuk a Praterben, hogy külön bármire lehetett volna jegyet venni, hanem 3, 5 stb. órás jegyek voltak, és azzal azt hiszem bármit ki lehetett próbálni. Sajnos egyikünk sem túl nagy hullámvasút fan, így ez az élmény kimaradt. Nem bánom, mert így is kellemeset sétáltunk, és volt egy érdekes hangulata az egésznek. Innen aztán vissza tömegközleketdünk a városba, de még mindig több óránk volt sötétedésig, így amellett döntöttünk, hogy csak császkálunk össze-vissza, esetleg bemegyünk pár boltba. Megkerestük a Flatiron épületet, amire mind a ketten nagyon kíváncsiak voltunk. Szuperül néz ki. Nekem valamiért mindig a Gringotts jut róla eszembe a Harry Potterből. Beültünk egy Starbucksba is, mert én nagyon kíváncsi voltam, vajon mennyivel lehet másabb az amerikai Pumpkin Spice Latte, mint itthon. Meg kell mondjam meglepődtem. Arra számítottam, hogy kihullanak a fogaim olyan édes lesz. 

Ehhez képest sokkal "kávébb" íze volt, mint annak, amit Bécsben lehet kapni. Ez kicsit meglepett. Így a kinti PSL jobban ízlett, mint amit Európában kapni. Na mindegy, ez nem olyan lényeges az utazásunk szempontjából. Amúgy az vajon miért van, hogy a világ bármely pontján bemész egy Starbucksba a WC az úgy néz ki, mint egy háborús övezet? Mocskos, áll a víz, nincs WC papír, büdös van, nem sorolom. Egy ideje már figyelem ezt a dolgot, és mindenhol így van. De tényleg. Ugyan akkor a nyilvános WC-k meg olyan tiszták és rendezettek voltak, hogy csak na. Mármint New Yorkban. Érdekes. Elkanyarodtam. Mivel sötét sötétben szerettünk volna felmenni az Empire State Building tetejére valamennyi időnk még mindig volt, és gondoltuk, ha már arra vagyunk hahahaha kb. 30-35 percet gyalogoltunk nézzük meg a Time Square-t is az éjszakai fényeivel. Megint ugyan olyan tömeg volt, mint előző nap, és kb. megint ugyan azok az emberek "léptek fel" meg osztogatták a CD-ket. Egy valami, ami nagyon nem tetszett. Itt rengeteg afroamerikai próbálta rátukmálni az emberre a CD-it, és ha nem fogadtad el egyből üvölteni kezdett veled, hogy "talán bajod van a feketékkel? Utálod a feketéket?" Ezt miért kell?

Kicsit úgy érzem, hogy ez ilyen felesleges, és DIREKT feszültségkeltés. Miért szükséges egyből azzal jönnie nekem, hogy én a bőrszíne miatt nem fogadom el a rámtukmálni kívánt CD-t- Valószínüleg az emberek jelentős részének az agyában meg sem fordul, hogy a srácnak milyen a bőrszíne, hanem egyszerűen nincs szüksége egy ilyen CD-re.- És ez minden egyes alkalommal, mikor elmentünk a Time Square-re megtörtént. Én úgy érzem az emberek kezdenek ezzel a PC dologgal átesni a ló túloldalára. Most már lassan ott tartunk, hogy ránézni sem szabad senkire mert biztos azért bámultad, mert fekete/ázsiai/meleg isten tudja mi, közben lehet, hogy csak elbambultál a metrón. Mindegy, erről ennyit. Az egyetlen élmény, ami nem tetszett New Yorkban, az ez volt. Végre kellőképpen besötétedett ahhoz, hogy felmehessünk az obszervatóriumba, így el is indultunk az ESB felé. Az épületnél szuperül ki van táblázva, hogy melyik bejáratot kell használni, ha a tetőre szeretnénk felmenni, és a biztonságiőrök is mindig nagyon szívesen segítenek, ha nem vagy biztos a dolgodban. Odabent is lehet venni jegyet, de nekünk ugye előre megvolt. Otthon ki is nyomtattuk, azt vittük magunkkal. 

Az elővételben megvett jegyeseknek egy külön sor van fenntartva. Itt is át kellett esnünk egy "reptéri ellenőrzésen", majd utána szépen sorba állítottak minket a liftekhez, ami nem egész 60 másodperc alatt repített fel minket a 79. emeletre. Maga a kilátó a 86. emeleten van, de itt is ki lehet nézni a városra, egy teljesen zárt teremből. Innen két lehetősége van az embernek, vagy beáll a lifthez a sorba, ami legalább 15 perc várakozást jelent, vagy 8 emeletet fellépcsőzik. Mondanom se kell, megint mi voltunk az egyetlenek, akik az utóbbi lehetőséget választották, és lépcsőztek egyet. Nyolc emeletet lépcsőzni szerintem még nem a világ vége, és jóval előbb fent voltunk, mint az, aki a sor legvégén állt, a liftre vállalkozva. A kilátás, ami az obszervatóriumból tárul az ember szeme elé, leírhatatlan. Épp ezért meg sem próbálom olyan jelzőkkel illetni, mint lélegzetelállító meg lenyűgöző. Mert ez több annál. Több száz méter magasan a város felett lenni, ami soha nem alszik, ráadásul éjszaka, az szavakba önthetetlen. Amerre néz az ember fényeket lát, felhőkarcolókat, fényeket, és felhőkarcolókat, és olyan kicsinek érzi magát, mint egy porszem. És ha esetleg valakivel nem történt volna meg első pillantásra, na itt tuti beleszeret NY-ba.

Szerencsére nincs időhöz kötve, hogy mennyit lehet odafent tölteni, mi ugyanis igen csak nagy bajban lettünk volna. Minden oldalon eltöltöttünk legalább 20 percet, és minden egyes négyzetcentimétert próbáltuk az emlékezetünkbe vésni. Egyszerűen nem akarja otthagyni ezt a látványt az ember, mert lehetetlen. És hihetetlen. És csodálatos. És lenyűgöző. És, és, és.... Napestig sorolhatnám, tényleg nem tudnám elég érzékletesen leírni. A Crysler Building teteje egyszerűen annyira csodásan fest az éjszakai fények tetején. És a rengeteg autó féklámpája a sugárutakon. A Time Square kéken világító fényei a távolból, plusz a jól kivehető H&M reklám. Megmondom őszintén, először kicsit féltem felmenni, hiszen tériszonyos vagyok, de fent nem éreztem semmit. 

Egyedül akkor volt rossz, ha nagyon direkt lefele néztem, mert akkor szédültem, és rosszul éreztem magam, de ha csak a látványban gyönyörködtem, akkor eszembe sem jutott, hogy milyen magasan is vagyunk, és, hogy nekem most tulajdonképpen félnem kéne. Szerintem egy-másfél órát biztos, hogy eltöltöttünk odafent, mire sikerült magunkat meggyőzni, hogy induljunk el haza. Akkor is csak azért, mert már este 10 is elmúlt, és tudtuk, hogy másnap hulla fáradtak leszünk, ha nem fekszünk le "időben". Szerintem összességében a szerdai volt a leghosszabb, és talán a legtartalmasabb napunk is. Rengeteg helyen jártunk, és rengeteg mindent sikerült megnéznünk, szóval nagyon elégedetten tértünk nyugovóra. Csütörtökre a Top of the Rock kilátó volt betervezve. A New York Pass-ba le volt írva, hogy ha van rá lehetőségünk menjünk el előző nap időpontot foglalni, de mi ezt nem tartottuk szükségesnek. Reggel 10 körül értünk oda a Rockefeller Center-hez, és egy órával későbbre kaptunk is időpontot. Nem sokkal az utazásunk előtt megnéztem egy nagyon érdekes dokumentumfilmet a Rockefeller családról, így még izgatottabban vártam a látogatást hatalmas városon belüli városba.

Szerencsére mivel a torony alja tulajdonképpen egy hatalmas pláza könnyedén el tudtuk tölteni az időpontunkig hátra levő egy órát. Persze a szokásos reptéri ellenőrzés itt sem maradhatott el. A liftre való várakozás alatt filmeket vetítettek a Rockefeller családról, és persze a toronynak az építéséről is, ami nagyon izgalmas volt. A légkondi miatt persze itt is nagyon hideg volt, kint pedig legalább 35 fok, szóval a nyári ruháinkban mi eléggé fáztunk. Tipp mindenkinek aki Amerikába látogat: a hátizsákjába ami napközben nála van minden nap tegyen be egy tartalék pulóvert, mert soha nem lehet tudni, mikor kell huzamosabb időt eltölteni odabent. A lift itt is nagyon hamar 47 másodperc alatt felrepített minket a 67. emeletre. Az épület Central Park felőli oldalán hatalmas szél volt, és folyamatosan lefelé kellett gyűrnöm a szoknyámat, hogy be ne mutassak egy "Marilyn Monroe-t", plusz a hajam kb. kezelhetetlen volt. A Central Parkot amúgy eddig a napig még nem is láttuk, így nagyon örültem, hogy végre erre a "hírességre" is vethettem egy pillantást. Bár egyenlőre még csak a magasból. A Top of the Rock-ból a kilátás ugyan olyan leírhatatlan mint az Empire State Buildingből. 

Ami nagyon vicces volt amúgy, hogy az összes turista a 67. emeleten tobzódott pedig még feljebb is lehetett menni, és ott szinte senki nem volt. Nem tudom, hogy az emberek csak nem vették észre, hogy még feljebb is lehet menni, vagy egyszerűen csak lusták voltak egy-egy emeletet megtenni lépcsőn, de az biztos, hogy az eggyel feljebbi szinteken nem volt senki. Szuper képeket lehetett úgy csinálni, hogy nem "lógott bele" 45 idegen. Plusz várni sem kellett arra, hogy mondjuk olyan képet tudj készíteni, aminek az Empire State Builiding van a hátterében. A 67. emeleten ennél a spotnál sorbaállás volt. A hatvannyolcadikon? Semmi. Annyi képet csinálhattunk, amennyit akartunk, senki nem türelmetlenkedett mögötted, vagy szólt, hogy ő is szeretne fotózni. Nem tudom eldönteni, hogy melyik oldalról tetszett jobban a kilátás. Ahonnan a Central Parkot láttuk, vagy ahonnan az Empire State Buildinget. Teljesen más volt mind a kettő, és persze szuper lenyűgöző. Idefent is rengeteg időt eltöltöttünk, próbáltunk annyi képet csinálni, amennyi csak lehetséges. Ezen a napon az outfitemnek is nagy sikere volt. Na jó igazából legfőbbképp a pólómnak. Nagyon örültem neki, ugyanis most épp ez a kedvencem. 

Még februárban vettem a Tate múzeumban Londonban. El sem hittem, hogy mennyi random ember jött oda hozzám, hogy milyen menő a pólóm. Amúgy Salvador Dalí, Frida Khalo, Andy Warhol és Picasso van rajta, és egyszerűen imádom. Életem legértelmesebben elköltött 25 fontja volt szerintem. A Top of the Rock-ból amúgy végül nem más, mint az éhség csábított le minket, hiszen már igen csak messze volt a reggeli, és mi azért elég gyakran két óránként eszünk a barátommal, szóval végül ez legyőzte a csodálatos látványt, és elindultunk ebédelni. Ebéd után úgy gondoltuk, ebben a napban legyen egy kis "fun" is, és elmentünk a Macy's-be vásárolni. Én végül nem vettem semmit, bár örök szerelemre lobbantam egy Gigi Hadid x Tommy Hilfiger kabátért, amit nem vettem meg. 

Igaz ugyan, hogy nem erre a napra terveztük, de végül zárás előtt nem sokkal a MET múzeumban kötöttünk ki, amire amúgy egy nap is kevés lenne, nem, hogy pár óra. Egy teljesen napunk sajnos semmiképp nem lett volna rá, így csak úgy nagyjából végigmentünk pár termen, plusz felmentünk a rooftop bárba megnézni a naplementét, ami csodálatos volt. A szerelmemnek amúgy ezen a napon volt a 32. születésnapja, így szerettünk volna kicsit korábban hazamenni, hogy a hotelben még egy pohár bor mellett ünnepelhessünk egy kicsit. Ezért a múzeum után egyből hazafelé is vettük az irányt. De előtte még betértünk a múzeum shopba. Nem kellett volna. Van ez a dolgunk a múzeum shoppokkal. Én nem tudom, hogy más is így érez-e irántuk, de szerintünk a világ legkirályabb dolgait árulják ezeken a helyeken. Például a Tates-pólómat. A MET fashion könyvrészlegén legalább 35 percet eltöltöttem, ha nem többet, ugyanis egyszerűen képtelenség volt választani a számtalan érdekesebbnél-érdekesebb könyv közül. Jó néhányat amúgy csak a bőrönd súlykorlátja miatt hagytam ott ugyanis akkorák voltak, hogy ha csak egyet megvettem volna belőlük túlléptem volna a 23 kilót. Ezek a könyvek azóta ott csücsülnek az Amazon kívánságlistámon semmi pánik... Szóval ez történt velünk a második két napon. Remélem élveztétek a beszámolót, hamarosan érkezik a harmadik rész is! Addig is, itt van pár kép, amit nézegethettek!

Csodás kilátás a Top of the Rockból

Éjszaka a Time Square-en

Kilátás az első hotelünkből

Conney Island

Szerelmem a természetes habitusában

Remélem tetszett ez a bejegyzés igyekezek minél előbb elkészülni a második és a harmadik résszel! Ha tetszett, akkor kérlek iratkozzatok fel, valamint kövessetek be az Instagramon, ahova nagyon sok képet teszek mindig fel, a Facebookon és Snapchaten (lilla.samson) is! Legyen szép hetetek!