Norvégia 4. rész

Strand a Lofoten-szigeteken

Utazásunk negyedik része tehát a Lofoten-szigetek fővárosából indul tovább. A harmadik rész elején említettem, hogy a szigeteken töltött első napra terveztünk egy kisebb túrát, ami ugye az időjárás miatt meghiúsult. A két nap alatt, amit a szigeteken töltöttünk, végig ment a tanakodás, hogy most akkor mégis mi legyen az elmaradt kirándulással, hiszen annyira nem egyszerű ide visszajutni. Mégis mikor lesz rá megint időnk, hogy ellátogassunk a Lofoten-szigetekre? Az ember azt gondolná, hogy 2018-ban csak felpattan egy repülőre, és már ott is van. 

Csodásan tiszta víz

Nos, nem egészen. Ahhoz, hogy eljussunk a Lofoten- szigetekre, el kell repülni Oslóba, ahova jó esetben sikerül kifogni egy-egy akciós WizzAir vagy Ryanair jegyet. De Osloból még tovább kell repülni valamilyen belföldi járattal, ami konkrétan egy vagyon. Utána jártunk, és Budapestről repülővel eljutni a Lofotenre kb. 2000 euró/ fő összeg körül lenne. És Norvégiában az autó bérlés sem lenne kedvezőbb opció. Szóval ezek miatt az okok miatt tanakodtunk azon, hogy mi is legyen. Visszaforduljunk? Hiszen Svolvær kb. 120 km-re van Reinétől, ellenkező irányba, mint amerre mennünk kéne. Ha visszafordulunk, egy nap késésben leszünk az útitervhez képest. Ha nem fordulunk vissza, mikor lesz lehetőségünk megint eljönni ide? Elég nehéz döntés volt. Első körben az utunk folytatása mellett döntöttünk.

Aztán út közben Gábor legalább 100x rábeszélte magát, hogy forduljunk vissza, majd arra is, hogy mégsem. Én ezt nagyjából olyan másfél óráig bírtam, amikor mondtam neki, hogy most vagy visszafordulunk, vagy kiszállok a kocsiból és elindulok gyalog, mert egyszerűen már nem bírom tovább, a percenkénti "forduljunk vissza, ne inkább mégse, de mégis" dolgot. Ez elég meggyőző lehetett, ugyanis 150 km távlatából sikerült eldöntenünk, hogy oké, akkor elindulunk vissza. 150 km Norvégiában nagyjából négy óra. És akkor most írok arról, hogy hova is szerettünk volna menni kirándulni. Ha az ember a Lofoten-szigetekről lát képet a legismertebb, ami a legtöbbször szembe jön velünk képeslapon, útikönyv elején, Instagramon, bárhol az egy csodálatos kép egy hegy tetejéről, ahol látszik a kristálytiszta víz, és a sok pici kis rorbuer. Nos ennek a helynek a neve Reinebringen. A Reinebringen úgy mond egy kilátó, ahova 100000000%-ban megéri felmenni, mert ennél csodálatosabb dolgot az ember szerintem soha nem fog látni. De tényleg. Viszont nem fogok hazudni, az oda vezető út nehéz, megerőltető, és veszélyes. Esős időben például TILOS feltúrázni, de még száraz napsütéses időben is csak és kizárólag saját felelősségre ajánlott az út. Felfelé annyira még nem is gáz, bár én már felfelé is kivoltam, mert sok helyen nagyon meredek, és volt, hogy négykézláb kellett másznunk. 

Amikor felér az ember, az viszont mindenért kárpótolja. A túra maga nagyjából egy óra, attól függően, hogy mennyien vannak az útvonalon, illetve, hogy mennyire pánikol be az ember lánya (vagyis én), mikor megcsúszik a szerelme, és elkezd lefelé "száguldani". Válasz: nagyon bepánikol. Amúgy összesen 448 méter szint különbséget kell megtenni, és az út mindössze 1 km hosszú, de tényleg nagyon megerőltető. Viszont a csúcsról elénk táruló látvány mindent elfeledtet, és csak a tiszta öröm, és csodálkozás az, ami megmarad, hogy milyen lenyűgözően szép is a világ, ami körülvesz minket. A túra útvonal amúgy meglehetősen forgalmas, és mindenki aki szembe találkozik valakivel bíztatja a másikat, hogy nincs már sok hátra.

Tériszonyosoknak viszont semmiképp nem ajánlanám, hiszen akár mennyire is lenyűgöző a látvány, ami az ember szeme elé tárul, tulajdonképpen akkor is csak egy szikla peremen áll, ahol alatta a mélységes mélység van, és elég egyetlen rossz mozdulat a tragédiához. Sajnos ez a szomorú igazság. Viszont még ha rengeteg plusz időnkbe is telt, és én nagyon féltem a lefelé vezető úton, most akkor is nagyon csalódott lennék, ha ez az élmény és látvány kimaradt volna az utazásunkból, mert összességében ez tetszett a legeslegjobban az egész 21 nap alatt.  Szóval ha bárki hasonló cipőben jár mint mi, és első körben a rossz idő miatt el kell halasztania a túrát, mindenképp megéri várni pár napot, amíg kitisztul az idő, mert a Reinebringe maga a csoda.

Mikor kb. 1,5 órás megerőltető csúszás-mászás után szerencsésen leérkeztünk a parkolóba a hegyről jött a következő dilemma: hol aludjunk az éjszaka, ugyanis a sátorhoz még mindig baromi hideg van, viszont már aránylag késő is este háromnegyed 10, a szállás kereséshez. Első körben vissza akartunk menni abba a kempingbe, ahol első nap aludtunk, és megkérdezni, hogy valamelyik faház kiadó-e, ám útközben láttunk egy táblát, hogy "kiadó halászkunyhó". Gondoltunk teszünk egy próbát, és felhívjuk a telefonszámot. És most egy nagyon tanulságos történet következi arról, hogy mennyire más nemzet is a norvég, mint mi, hogy mennyire más a mentalitás, és az emberekbe vetett bizalmuk.

Tehát este 10 körül hívtuk fel a szállás tulajdonosát, hogy lenne-e még kiadó szoba, aki azonnal, és készségesen a rendelkezésünkre állt. Közölte, hogy ő már eljött a szállásról, de a fekete ajtós apartman még szabad, nyugodtan menjünk be a kulcs a ruhafogason lóg. Annyit kérdezett, hogy reggel meddig szeretnénk maradni. Mi olyan 7 óra körüli indulást terveztünk, erre mindenféle fennakadás nélkül közölte, hogy "hát ő akkor még biztos nem lesz ott, de nyugodtan hagyjuk a mikróban a pénzt." És ennyivel el is volt intézve a dolog. Nem tudott rólunk semmit, nem kért semmiféle biztosítékot, mondjuk a nevünket, vagy a kocsi rendszámát, vagy akármit, mert meg sem fordult a fejében az ahogy nyilván nekünk sem, de legyünk őszinték azért manapság nem ez a jellemző, hogy esetleg fizetés nélkül távozzunk. 

És ez Norvégiában mindenhol így működik. A zöldséges/gyümölcsös bódékban kint pihen az áru, viszont nénike/bácsika sehol, ellenben a persely, vagy a PAYPAL számla száma meg van hagyva, arra az esetre, ha az embernél nem lenne készpénz. És senkinek meg sem fordul a fejében, hogy nem fizet. Milyen szép is lenne, ha ez mindenhol így lenne... A szállás amúgy nagyon kellemes volt, finom meleg volt, és tipikusan Norvég, csak egyetlen apró-pici probléma volt. Nos ha az előző bejegyzésemben úgy gondoltam, hogy keresztülgyalogolni rossz egy szárított hal telepen, akkor még nagyon nem voltam tisztában azzal, hogy mennyire rossz úgy aludni, hogy feletted a padláson készítik a szárított halat. Ezen felül pedig elkövettünk egy hatalmas hibát. Jóformán az összes holminkat bevittük magunkkal a házba, így minden viccet félretéve az utazásunk utolsó két hetében MINDENÜNK a szárított haltól bűzlött, egyszerűen nem tudtuk kiszellőztetni a ruháinkat, az autót, semmit az ég világon. Az alvós szemmaszkomat, szeptemberben vettem elő legközelebb, aminek még akkor is szárított hal szaga volt 1,5 hónappal később igen, szóval csupán ennyire makacs, és eltűntethetetlen. Mikor hazaértünk az egész családot sokkolta a szag, ami a cuccainkból áradt. Mi egy idő után már immúnisak lettünk rá.

Szóval ez volt nagy kalandunk északon, a szárított halas szállással. Másnap reggel a megbeszéltek szerint a mikróban hagytuk a pénzt, és útra keltünk, hogy a következő éjszakát már Tromsø városában tölthessük. Itt egyébként nem volt olyan hideg, viszont kénytelenek voltunk szállást bérelni, mert a kemping aránylag messze volt a várostól, és két napot terveztünk eltölteni, így előny volt, ha közelebb van a város. Az airbnb-n kerestem szállást, út közben, a kocsiban. Egy csodás hostelként meghirdetett házat sikerült lefoglalnom két éjszaka volt 31667 forint. A ház amúgy pontosan olyan volt, amilyent én majd egyszer szeretnék. Rengeteg üveg és fa felület, minimalista stílus. Egy szóval tökéletes. A tulajjal itt sem találkoztunk egyszer sem, a kulcs egy kis széfben volt a bejárat mellett, amihez a kódot az airbnb-n keresztül kaptuk meg.

Rajtunk kívül amúgy senki nem volt az egész házban, így csodálatos két napot töltöttünk álmaink otthonában teljesen egyedül. Először is mesélek egy kicsit Tromsø-ről általánosságban. A város Norvégia nyolcadik legnagyobb városa. Itt találhatjuk a világ legészakibb sörfőzdéjét, botanikus kertjét és planetáriumát is. Tromsø az Északi-sarkkörtől 400 km-re fekszik. A tenger közelsége miatt a januári átlaghőmérséklet sem haladja meg a -4 Celsius fokot, így nincs olyan hideg, mint máshol Észak-Norvégiában. A városban megcsodálható az éjféli nap (májustól nagyjából július végéig) és az Északi-fény (november és január között) is. A Fejllheisen nevű felvonóval 421 méter tengerszint feletti magasságba juthatunk fel, ahonnan mindkét természeti jelenségre lenyűgöző kilátás tárul a szemünk elé.

Nyilván nekünk "csak" az Éjféli napot volt szerencsénk megcsodálni, de egy életre szóló élmény volt, az biztos. A felvonó a nyári időszakban (június 1- július 31) reggel 10-től hajnali 1-ig közlekedik, 30 percenként. Az út a kilátóig 4 perc. Választhatunk retúr jegyet, vagy csak egy irányba szólót is, vagy persze semmilyent, hiszen fel is lehet sétálni, amihez akkor nekem nem volt kedvem így retúr jegyet vásároltunk. A retúr jegy ára felnőtteknek 210 NOK (kb. 8800 forint), diákoknak 190 NOK (kb. 7900 forint). A csak egy irányba szóló felnőtt jegy 150 NOK (kb. 6300 forint) a diák pedig 130 NOK (kb. 5500 forint). Szóval mint minden Norvégiában ez sem túl olcsó, viszont teljes mértékben megéri. Nagyon szép a kilátás mind a városra, mind az Éjféli Napra, ráadásul nincs megszabva, hogy mennyit lehet odafent az ember, így bőven van idő mindenre rácsodálkozni. 

Az én személyes kedvencem amúgy ez a képen szereplő tábla volt odafent, szerintem nagyon jól nézett ki. Szerencsénk volt, mert nem volt odafent tömeg, mikor mi felmentünk. Így tehát az első Tromsøben töltött napunkon megcsodáltuk az Éjféli Napot, majd nyugovóra tértünk. 

A második napunkra városnézést terveztünk, és a világ legészakibb sörfőzdéje vagyis a Mack Bryggeri volt tervben. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert nagyon szép időnk volt, napsütéses, kb. 14 fokkal, így kellemes volt egész nap kint lenni. És végre volt egy nap, amikor szépen felöltözhettem, nem túra cuccban, vagy cicanadrágban voltam. A városban nagyon jó, csak úgy sétálgatni is, mert a tipikus norvég faházak jelennek meg mindenhol, és elképesztő nyugalom van. Megcsodáltuk Norvégia egyetlen fából épített katedrálisát, a kikötőt, a könyvtárat, és ebédeltünk egy pizzériában. Igen, igen tudom, nem helyi jellegzetesség, de nekem nem volt kedvem halat vagy bármi ilyesmit enni aznap, ezért döntöttünk a pizzéria mellett.  Tromsøben van amúgy egy négy házból álló szabadtéri skanzen is, ami nagyon aranyos, érdemes megnézni. 

A napot pedig a sörfőzdében zártuk, ahol életem legdrágább ciderjét ittam szerintem, de ennek ellenére nagyon finom volt. Gábor pedig két sörkóstoló- tálcára is befizetett, amin 6-6 sört kóstolhatott meg egy-egy alkalommal. A Mack mint már említettem a világ legészakibb sörfőzdéje, ahol 1877 óta készítik a söröket. A sörfőzde honlapján 47 különböző sör van fent, amit természetesen a sörözőben mind meg is lehet kóstolni, ezen kívül készítenek cidereket is, amik nekem nagyon ízlettek. A legtöbbet boltban is lehet kapni, így többet meg is kóstoltam. Mind a kettőnknek nagyon tetszenek a sörösdobozok designjai és fantázia-nevei. Az én kedvencem a Midnatt Sol, ami ugye Éjféli Napot jelent. Meg sem tudom mondani mennyi sört hoztunk innen haza a családnak szuvenírként. Magában a sörözőben összesen 72 különféle norvég sört kóstolhat meg az ember, nyilván a kínálat nagy részét a Mack sörei teszik ki. A Ølhallen söröző rendelkezik amúgy észak-európa leghosszabb sörcsapjával is. Azt viszont itt is ki kell, hogy hangsúlyozzam, hogy aki ide be szeretne ülni, és egynél több sört megkóstolni, annak fel kell kötnie a  gatyáját. Mi közel 40 ezer forintot hagytunk ott, és ez teljesen átlagosnak volt mondható.

Amúgy még nekem lány létemre is nagy élmény volt, hogy elmondatom magamról, voltam a világ legészakibb sörfőzdéjében. A család férfi tagjai szerint pedig még a sör is nagyon finom, amit előállítanak, szóval elégedettek lehetünk. 

Utolsó nap Tromsø-ben már csak az Arctic Cathedralt néztük meg, mert az gyalog elég messze lett volna, így mikor útra keltünk végső állomásunk muhahah felé, álltunk meg a katedrálisnál. A katedrális nagyon különleges, hiszen első ránézésre nem gondolná az ember, hogy egy templommal van dolga. Amúgy maga a katedrális legfőbbképpen a Grönlunds Orgelbyggeri által épített orgonájáról vált híressé. Szerintem az épület amúgy főleg este nyújt lenyűgöző látványt, amikor ki van világítva, de nap közben is nagyon szép, hiszen az ember nem minden nap láthat ilyen érdekes stílusban épült katedrálist. Mondhatnánk azt is, hogy tipikusan skandináv, modern (pedig 1965-ben épült) és minimalista! 

Tromsøből pedig Nordkapp felé vettük az irányt, ami a kontinentális Európa legészakibb pontja, és pontosan 3669 km-re fekszik tőlünk, vagyis a kiindulási pontunktól. A következő bejegyzésben erről lesz szó, addig is megosztok veletek még egy rakat képet! 

A pillanat, amikor majdnem halálra fagytam egy kép kedvéért

És a valóság: úr isten, nagyon hideg van

Reinebringen

Reinebringen

Szarvasveszély-tábla Norvég módra

Tromsø

Skanzen Tromsøben

Tromsø címere egy csatornafedélen

Álomház

Arctic Cathedral

Arctic Cathedral

Reinebringen

Reinebringen

Reine

Éjféli Nap Tromsøben

Tromsø

Tromsø

Polar Museum Tromsø

Tromsø

Egy nagyon érdekes installáció a környezetvédelem jegyében

Egy átlagos tengerpart a Lofoten-szigeteken 

Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés :) Ha igen, kérlek iratkozzatok fel a blogomra, és kövessetek be a Facebookon és Instagramon is! Legyen szép hetetek!