London

Igaz már több mint másfél hónap eltelt azóta, hogy haza értünk Londonból, de végre elérkezett az idő, hogy megírjam róla a bejegyzést is.

2012-ben egyszer már volt szerencsém ellátogatni a brit fővárosba, és akkor egyből bele is szerettem. Nem olyan régiben olvastam pár kommentet a neten, hogy London mennyire undorító város, meg, hogy aki oda megy az mind hülye, plusz, ha enni és inni akarsz, akkor provident kölcsönt kell felvenni. Nos, az tény, hogy London egy drága város. De az ilyen szintű hálaistenkedéseket én soha az életben nem fogom megérteni, de ez egy olyan tipikus magyar dolog. Soha senkinek nem jó semmi. Nem értem, hogy egy olyan városban, ahol az emberek keresete többszöröse annak, mint amit kis hazánkba keresnek a dolgozók miért kéne balkáni árakkal rendelkeznie? Szerintem ha az embere már egyszer elutazik valahova, akkor nem azon kéne keseregni, és panaszkodni megállás nélkül, hogy milyen drága ez, meg milyen drága az, hanem egyszerűen élvezni kéne azt, hogy milyen csodás helyre jutott el. De gondolom ezt rosszul gondolom, és a panaszkodás sokkal jobb megoldás. az egyetlen ami engem meglepett az árakkal kapcsolatban, az az volt, hogy az, hogy a reptérről bejussunk a városba, majd vissza több pénzbe került mint maga a repülőjegy. De ez van, mi élvezni mentünk a csodás várost, nem pedig háborogni :)

5 napot töltöttünk a nagyvárosban, és bátran jelenthetem, hogy amit szerettünk volna három kivétellel mindent meg tudtunk nézni, de így legalább van indokunk még visszamenni. 

Hétfőn reggel korán indult a gépünk, nyolc óra után valamivel már Londonban voltunk. A Liverpool-street vasútállomásra érkezett be a vonatunk, és ott egyből egy kis nehézségbe is ütköztünk, ugyanis mikor megvettük a TravelCardokat csak egy plasztik kártyát adott ki a gép, és segítséget kellett kérnünk, mivel mi kettőt vásároltunk. Amúgy már ezekben a percekben megmutatkozott, hogy mennyire kedvesek és segítőkészek a londoniak. A jegypénztárnál dolgozó emberke mindenféle arcvágás vagy bármi nélkül egyből a segítségünkre sietett, mikor szóltunk neki, hogy mi van, és egy negyed óra alatt el is intézte a dolgot, nem pedig nekünk kellett telefonálgatnunk, rohannunk a pénzünk után stb.

Az első napunkon egyébként csodás, napsütéses idő volt, simán lehetett kabát nélkül mászkálni, nagyon kellemes volt, főleg, hogy a tél után szinte akkor láttam először a napot, így nagy örömmel töltött el. A szokásunkkal ellentétben most nem az Airbnb-n foglaltunk szállást, ugyanis ami tényleg tetszett volna az 100 ezer forint felett lett volna egy éjszaka, így inkább egy hotel mellett döntöttünk a Kensington negyedben, ahol a reggeli is benne volt az árban. A hotellel meg voltunk elégedve csodás kilátás volt a szobánkból, a fürdő gyönyörű, felújított, viszont a reggeli sajnos elég silány volt. Választék szinte semmi, és öt napon keresztül semmi változás nem volt, így emiatt nem voltunk maximálisan elégedettek a hellyel. 

Ez volt a kilátás a hotelszobánkból, olyan csodás "londoni"

Az első napra a negyedben való csavargást terveztünk amúgy, de mivel olyan szépen sütött a nap, ezért úgy döntöttünk, hogy rögtön felülünk a London Eye-ra, hisz ki tudja milyen idő lesz a többi napokon. Sok mindenkitől hallom, hogy a London Eye egy kihagyható dolog, és semmi értelme nincs felülni rá, én nem tudom, hogy akik ezt mondják azok mit néztek, amikor fent voltak, vagy annyira rossz idő lehetett-e vagy miért nem tetszett nekik, de én másodszor is ugyan annyira, ha nem jobban élveztem, mint elsőre. 

London Eye

Amúgy a városnak ezt a részét minden nap megnéztük, mert a barátom annyira beleszeretett a Big Ben-be és a Parlamentbe, hogy minden fényviszonyban kellett róluk lőnünk egy képet. Így az első napunkon a London Eye mellett még a Science Múzeumot néztük meg. Az egyik nagyon jó dolog Londonban, hogy rengeteg múzeumba ingyenesen be lehet menni. Engem azért érdekelt különösen a Science Múzeum, mert az útikönyvben olvastam, hogy van egy az 1400-as évekből származó jégbe zárt légbuborék a kiállított tárgyak között. Végül amúgy az egész múzeum kellemes meglepetés volt, de, ha mindent tüzetesen meg szeretne nézni az ember, akkor szerintem legalább egy fél napot rá kell szánni, mert mi csak "végigrohantunk" a tárlaton a légbuborékot keresve. Azért így is eltöltöttünk több mint 2 órát bent. 

Big Ben

Kilátás amikor feljutsz az aluljáróból :)

A második napunk nagyon húzósra sikerült, több mint 20 km-t gyalogoltunk aznap, és rengeteg mindent megnéztünk. A napunkat természetesen a Big Bennél kezdtük, és lőttünk rengeteg klisés londoni képet, amiben benne van a piros buszoktól és telefonfülkéktől elkezdve a Westminster Abbey-n át minden. 

A katolikus templom, a Westminster Cathedral

Westminster Abbey

House of Parliament 

Szerencsénk volt, mert a rossz idő ellenére a második napunkon megtartották a Buckingham Palace-nál az őrségváltást, ami mindig iszonyú nagy felhajtással, meg gyönyörű lovakkal jár, így ezt meg is tekintettük. A palotánál amúgy egy egész vicces eset történt velünk, vagyis nem is konkrétan velünk, mi csak szemtanúk voltunk, a mellettünk bámészkodó francia család ugyanis beejtett egy mobilt a palota udvarára, és sehogy sem tudtuk kiszedni, mi is segítettünk nekik. Az anyukának végül egy rendőrt kellet kerítenie, mivel, hogy a palotaőrök ilyen dolgokkal nyilván nem foglalkoznak, aki összeszedte neki a telefont, de az egész művelet nagyjából 40 percet vett igénybe. Sajnos ezen a napon amúgy elég rossz volt az idő, bár az eső nem esett, de hideg volt.

Innen elmentünk a Horse Gouard Parade-re, ahol csodás ló-illat volt, szerintem ez az egyik legjobb illat a világon, annyira megnyugtató, és kellemes, mindig az otthonomat juttatja eszembe. Mármint bent nálunk nincs ló-illat, de az istállóban igen, és azt egyszerűen imádom. Az őrség szállásának a megtekintése után mentünk egy jó nagy kört a jellegzetes londoni piros busszal, le tudtunk ülni a tetején, elől, annyira jó volt. A GQ-ban még a nyáron, mikor megvettük a repülőjegyeket felfedeztünk gy éttermet, amit mindenképp ki szerettünk volna próbálni, ez pedig nem volt más, mint a Bubbledog's  nevű hot-dogos, ahol Michelin-csillagos séf készíti az ételt. Majdnem egy órát kellett buszoznunk, mire odaértünk, de megérte, mert közben egy csomó nevezetesség mellett is elmentünk, így kicsit olyan volt, mintha egy városnéző-buszozásra fizetettünk volna be. 

Ha London, akkor mókus

Út közben az én nagy örömömre ezt is megpillantottuk! 

Jalapeños, avokádós hot-dog, eszméletlen finom volt!

Bubbledog's

Persze itt még nem ért véget a nap, hiszen mivel a Harry Potter Studio az én bénaságom miatt már nem fért bele a 9 és 3/4. vágányt mindenképp szerettem volna megnézni, hiszen ez az első londoni látogatásom alatt kimaradt, mert mikor a többiek ott voltak, én nagyon rosszul éreztem magam. A bolt/vágány előtt hatalmas sor kígyózott amúgy, de az animátorok iszonyatosan kedvesek és viccesek voltak, annak ellenére, hogy nem lehet egy álom-munka egész nap a sálakat dobálni, hogy lebbenjenek a képeken. Dalokat énekeltettek velünk, kérdezgettek minket ki, honnan jött, és kicsit sem meglepő módon, a világ minden tájáról érkeztek Harry Potter rajongók. Innen aztán az Oxford-street-re vettük az irányt egy kis shoppingolás végett, de már mind a ketten annyira fáradtak voltunk, és akkora volt a tömeg, hogy nem igazán volt már erőnk nézelődni. Az úton hazafelé még beültünk egy random pub-ba is, ahol egy darab turista sem volt, és átérezhettük az igazi londoni hangulatot. 

Persze a harmadik nap reggelén is kötelezően meglátogattuk a Big Bent, mert még nem készült róla elég képünk, a legrosszabb idő amúgy ezen a napon volt. Az eső szerencsére nem esett, de csontig hatoló hideg volt, és úgy tombolt a szél, mint még Bécsben sem soha, pedig ha valahol, ott aztán mindig fúj a szél. Erre a napra amúgy a St. Paul's Cathedral, a Millenium Bridge, a Tower megtekintését terveztük, London legjobb fish & chipsesének a felkeresését, valamint magát a Greenwich parkot akartuk megnézni, amit végre is hajtottunk. A legjobb fish&chips-est szintén a TripAdvisornak köszönhetően fedeztük fel, és igaz, hogy a belvárostól több mint egy óra volt busszal, a végén már kezdtünk aggódni, hogy egyáltalán hova kerültünk, de megérte. A tulajdonos egy iszonyatosan édes és lelkes ember volt, aki végig kérdezgetett minket, honnan jöttünk, hogy tetszik London, hogy találtunk rá az étteremre, majd a végén a lelkünkre kötötte, hogy írjunk ám értékelést a TripAdvisor-on. Megtettem, természetesen. Nekem amúgy, persze a fashion weeket leszámítva a Greenwich Park tetszett a legjobban, ugyanis olyan csodás kilátás nyílt a városra, amire nem is gondoltam. Ráadásul aznap volt a Brit Awards, és a dombtetőről baromi jó látványt nyújtottak az O2 aréna fényei!

Még valami. Ha valaki olyan divatbuzi, már bocsánat, mint én, semmi esetre ne menjen be a Tate Modern múzeum shopjába. NE. Ha jót akar magának, és a pénztárcájának. Hatvan eurót hagytam ott divattal kapcsolatos könyvekre, de esküszöm életem legértelmesebben elköltött 60 eurója volt, soha semminek nem örültem még annyira, mint azoknak a könyveknek...

Kilátás a Londoni Tűzvész Emlékművéből

Millenium Bridge

Az emlékmű tetején

Tower of London

The Golden Chippy

Amúgy bent vagyok a telefonfülkében

Globe Színház

Sajnos a kép nem tudja visszaadni milyen csodás volt valójában

Mivel utolsó napunk fő eseménye a divatbemutató volt, ezért aznapra annyira csavargást nem terveztünk, mert én szerettem volna szépen és időben elkészülni. Nagyon izgatott voltam amúgy, mert a bécsi és a pesti divathéten kívül még semmi ilyen eseményen nem vettem részt, és azért ez várhatóan színvonalasabb volt, a pestinél legalábbis mindenképpen. Így reggel még gyorsan elugrottunk a Hyde Parkba, de aznap volt London nem 40 éves történetének legnagyobb szélvihara-mármint tényleg- és konkrétan potyogtak le az ágak a fejünk felett, úgyhogy a parkban való sétáltatást nem nagyon erőltettük, és inkább elmentünk  megint az Oxford Street-re, majd a SoHoba elkölteni egy igazi angol reggelit. Mondanom sem kell, egész nap nem tudtam enni utána, de isteni finom volt ! 

És akkor el is érkeztünk az utazás fénypontjához számomra. A proliknak rendezett London Fashion Weekre. Azt tudni kell, hogy hacsak nem vagyok több száz ezer követőel rendelkező divatblogger, egy millimos lánya, vagy valamilyen rokonságban valami fontos emberrel számodra halandóként lehetetlen bejutni a London Fashion Weekre. Épp ezért minden éven megrendezésre kerül a London Fashion Week Festival, ami ugyan az, csak kicsiben. Bárki vehet rá magának jegyet, akit érdekel, akár az első sorba is, plusz 10 fontért, ami egyáltalán nem sok, és utólag nagyon bánom, hogy nem oda vettem jegyeket. Itt az átlag emberek tudják megnézni a nagy divatházak kreációit. Bent a rendezvény területén rengeteg "atrakcióval" készülnek az oda látogatóknak, pop up store-ok, Loungeok minden ami szem szájnak ingere várja az embereket. Magáról a bemutatókról nem akarok sokat áradozni, legyen annyi elég, hogy életem egyik legnagyobb élménye volt. Meg amikor a Grazia magazinos kirendelt lányoknak tanácsot adtam, hol vettem a cipőmet, mert annyira tetszett nekik. 

És ezzel sajnos el is érkeztünk az utolsó naphoz, amikor már csak a Harrod's-ot néztük meg, majd indultunk ki a reptérre. London számomra megint egy csodálatos élmény volt, és bármikor ezer örömmel térnék vissza. Azért is jó, hogy most ennyi mindent sűrítettünk bele, mert legközelebb már kicsit lightosabb lehet a látogatásunk, többet mehetünk pubokba, és nem annyira a nevezetességek megnézése, mint inkább a város megismerése lesz a cél!

Remélem tetszett a bejegyzés, ha igen, kérlek iratkozz fel, hogy a jövőben ne maradj le semmiről sem!

Daalarna bemutató

Szögezzünk le rögtön a legelején valamit: négy dologhoz ragaszkodom az esküvőmmel kapcsolatban. Nem akarom, hogy mulatós zene legyen, semmilyen zöld színt nem vagyok hajlandó elviselni, nem akarok székszoknyás székeket, hanem olyan gyönyörű bronzos színűeket, amilyenek az amerikai filmekben is vannak, és az első és legfontosabb: Daalarna ruhában akarok férjhez menni. A többi engem "nem érdekel". Ennek fejében úgy gondolom érthető, hogy mennyire vártam a Benes Anita által vezetett márka, a Daalarna idei menyasszonyi-ruha kollekciójának a bemutatóját. Főleg, hogy még soha nem volt lehetőségem eljutni, mert mindig olyan időpontban voltak a bemutatók, hogy vagy iskolában voltam, vagy dolgoztam. És ami a legfájóbb az egészben, most azt kell írnom, hogy bár idén se jutottam volna el, bár néztem volna ingyen az online közvetítést, mert ez egy borzalom volt. 

Nem tudom, hogy ez az egész kinek a hibája volt, nagyon szeretném remélni, hogy a tervezőnő erről semmit nem tudott, és ha tudná, ugyan annyira bántaná, mint engem, meg a többi elégedetlenkedőt, mert nem egy, és nem két hangot hallottam a közelünkben, akik ugyan azon a véleményen voltak, mint mi...

Mikor beléptünk a Millenáris B épületébe már nagyon izgultam, hogy milyen is lesz ez az egész, hárman vettünk részt az eseményen, a barátom, az egyik barátnőm, és én. A történethez hozzá tartozik, hogy eredetileg VIP jegyet szerettem volna venni, de nem csaptam le időben, így azok elfogytak, szóval részben nyilván az én hibám is ez az egész. A rendezvény helyszínt 19:00-kor nyitották meg, amikor is mindenki betódult a kék fényárban úszó csarnokban, aminek a közepén fel volt állítva a kifutó, meg a széksorok. Mikor megláttam, hogy az öt sornyi szék egy szintben van felállítva, már aggódni kezdtem, hogy akik csak a hátsóbb sorokban tudnak helyhez jutni, azok mégis mit fognak látni? Megmondom: a nagy büdös semmit. Szó szerint... A Facebook-esemény falára ilyen csodás képeket posztoltak:

Nos, amint beértünk a csarnokba, a vendégek elkezdték leszedegetni a székekről ezeket az újságokat, aminek a vége persze az lett, hogy egy csomó mindenkinek nem jutott egy darab sem, mert volt aki négy-öttel mászkált, pedig voltak kis újságos állványok is külön kihelyezve, de nem az emberek a székekről "lopkodták le" őket. Már több nappal az esemény előtt ment a promózás a Facebookon, hogy többek között a Gundel étterem, és a Hungária pezsgő fogja támogatni az eseményt, falatkákkal, és- milyen meglepő- pezsgővel. A pincérek egy mosoly nélkül- az hagyján, de egyenesen ellenséges arckifejezéssel vitték körbe a tálcákat, amin szarvasgombás, áfonyalekváros libamájat szolgáltak fel babcsírával, meg valamilyen kókuszos dolgot-ami egyébként baromi finom volt. Viszont ismeritek azt az érzést, amikor látszik valaki, hogy a háta közepére nem kívánja ezt az egészet? Na ezek a pincérek pontosan ilyenek voltak, én éreztem magam kellemetlenül, hogy oda mertem menni, és meg mertem kóstolni, amit "kínálgattak". Azért teszem idézőjelbe, mert nem kínálgatták, hanem halálhörgés-siralom arckifejezéssel mászkáltak fel-alá az emberek között, lehetőleg kerülve a szemkontaktust, hogy még csak véletlenül se kérdezze meg őket senki, hogy mit szolgálnak fel... De ez persze még egy túlélhető dolog lett volna, bár tapasztalatból tudom, hogy a mi cégünktől az ilyen arckifejezéssel való mászkálásért már rúgtak ki embereket, de ezt nyilván cége válogatja, ez van. 

A következő sokk viszont akkor ért, mikor kiderült, hogy az emberek elkezdték lefoglalgatni a helyeket, értem ezt úgy, hogy az első sor ugye fent volt tartva a VIP jeggyel rendelkezőknek, a második sor jóformán üres volt, hiszen az elsők között érkeztünk, de mikor helyet szerettünk volna foglalni, a következő látvány fogadott: itt egy esernyő, ott egy táska, amott egy pulóver. Emberek sehol, csak az oda vetett holmijaik. Jobb helyeken az ilyent egyszerűen nem engedik meg. Megint csak tapasztalatból beszélek, ugyanis Londonban a rendezők nem engedték meg, hogy a vendégek egyszerűen csak leüljenek valahova, azt meg pláne nem, hogy leömlesszék a cuccaikat, majd távozzanak. Érkezési sorrend babám, nem ovis szintű székfoglaló... Természetesen ezek után örülhettünk, hogy az utolsó sorban kaptunk helyet, bár inkább álltam volna, így utólag belegondolva. Ahogy egyre közeledett a bemutató kezdetének az időpontja kicsit még nyugtatgattam magam, hogy nem olyan gáz ez, hiszen volt egy ici-pici lyuk, ahol láttam a "larna" feliratot, és ez reményt adott. Egyre több vendég érkezett, és rengetegen kényszerültek állni, mert nem volt annyi szék, mint amennyi jegyet eladtak. Akik mögöttünk álltak szerintem még jobban fel voltak háborodva, mint én, de meg is értem őket teljes mértékben. Aztán megkezdődött a bemutató, amiből a következőt láttam/láttuk: a modellek fejét, aki egy kicsit magasabb volt azt láttuk mellig is. Elképzelésem sincs, hogy milyen ruhákat tervezett Benes Anita a Paradise kollekcióba, mert nem láttam őket. Semmit. Egyet sem. Hatalmas csalódás volt. A bemutató amúgy nagyjából 30 percig tartott, a barátomnak nagyon tetszett a sound track, mi pedig jobb híján a lányok haját veséztük ki barátnőmmel, mert más nem nagyon tudtunk....

Mikor vége lett a bemutatónak (elvileg) még bent lehetett maradni a helyszínen, de a ruhatárosok már háborogtak, hogy mikor húzunk el... Mi beálltunk barátnőmmel az AirFrance standhoz képet csináltatni magunkról, plusz kitöltöttük a nyeremény játékos űrlapot, amiről persze senki egy szót nem szólt, hogy már rég nincs értelme kitölteni, mert az urnát a bemutató előtt elvitték már, szóval szerintem a vendégek 40% ha részt vett mondjuk a nyereményjátékon. Aztán ezek után még ért egy utolsó sokk, ami végképp elvette attól a kedvemet, hogy jövőre is részt vegyek a rendezvényen, mert egyszerűen semmi értelme. Gábor kiment a kabátjáért, és visszatért egy gyönyörű Daalarna goodie bag-el, amiben igazából semmi "hű de nagy" dolog nem volt, egy víz, egy öblítő, egy kis prospektus, de mégis maga a gesztus. Gábor mondta, hogy addig beáll helyettünk a sorba (mert a képek elkészülésére vártunk), mi is hozzunk magunknak egyet-egyet. Meg is kaptuk őket, majd elindultunk vissza a terembe, mikor egy lány az utunkat állta, és közölte, hogy a táskákkal már nem mehetünk vissza. Na már most, rajtunk kívül nettó 300 ember volt bent a csarnokban ezekkel a táskákkal, de tőlünk elvette, vagy különben nem mehettünk volna vissza. No comment. Persze mire a képeinket kézhez kaptuk már nem maradt egy goodie bag sem, ami megint egy baromi nagy csalódás volt. 

Egy szó mint száz, ha otthonról, a neten néztem volna végig a közvetítést, valószínüleg most boldog lennék, hogy milyen gyönyörű ruhákat láttam, hogy Benes Anita megint milyen csodákat tervezett, ehelyett, most baromi csalódottan, és szomorúan ülök itthon, és írom ezt a cikket, mert nem hiszem el, hogy ez működhet így. Biztosan nem leszek népszerű, mert manapság még akkor is isteníteni kell valamit, ha az a valami, már bocsánat szar. És ezzel most nem a ruhákra gondolok, mert azok, amint utólag a neten megnéztem, csodálatosak voltak, mint mindig. De én ezt ne "utólag a neten" szerettem volna megnézni, hanem ott élőben, de erre sajnos a borzalmas szervezés miatt esélyem sem volt. Shame on me, legközelebb időben meg kell venni a VIP jegyet, csak az a baj, hogy ezek után nem lesz legközelebb, mert ez egy olyan borzalmas élmény volt számomra. 

A képeket, amiket felhasználtam a cikkhez az esemény Facebook oldaláról szedtem, Pap József és Györgyei Kornél készítették őket. 

Márciusi kívánságlista

Mivel februárban elutaztunk Londonba ezért január-februárra nem állítottam össze konkrét kívánságlistát, mivel, hogy Londonban úgyis az fogom megvenni, ami megtetszik, nem pedig azt, amit "előírtam" magamnak. Amúgy én egy olyan típus vagyok, aki nem tud "csak úgy" vásárolni, ha nincs elképzelésem meg vagyok lőve, és hiába tetszik meg valami, egyszerűen nincs kedvem foglalkozni vele. Fura, de ez van. Viszont most, hogy jön a tavaszi szezon, hogy nem kell 650 rétegbe burkolózni, és még akkor is vacogni, újult erővel vetem bele magam a divatozásba, és már össze is állítottam a márciusi kívánságlistámat!

1. Mango motoros dzseki- 17.995 Ft

Ugyan minden "milyen alapdarabok kötelezőek minden lány gardróbjába" listán első helyen szerepel a fekete bőrdzseki, nekem még nem sikerült megtalálnom a számomra tökéletes darabot, és én amúgy is inkább ballonkabátos típus vagyok, így még kivárok. A fekete kabát helyett úgy fest, hogy idén is egy extrémebb példányt fogok beszerezni. Ez a pinkes-lilás fényes bőrkabát szerelem volt első látásra, ráadásul a "pump" felirat strasszkövekkel van kirakva, így iszonyatosan csajos. Mindenképpen visszafogott darabokkal fogom hordani, fekete felső, mom jeans, vagy maximum egy fekete farmer, hiszen itt a kabáton van a lényeg! :)

Ha nektek is megtetszett ITT tudjátok megrendelni :)

2. Mango kvarc fülbevaló- 3595 Ft (Az InStyle szerint 2990 Ft)

Igazság szerint nem szoktam ennyi pénzt kiadni bizsukra, mert akkor már inkább rendelek ugyan olyant az eBay-ről vagy a Miniintheboxról pár száz forintért, de pár évvel ez előtt vettem egy ugyan ilyen nyakláncot a H&M-ben amihez sajnos nem tartozott fülbevaló, és most nagyon megtetszett. Plusz idén tavasszal reneszánszukat élik az óriási nagy fülbevalók, amik a vállat verdesik, még jobb, ha felemás. Ha már van egy ilyen pár, akkor a már meglévőkkel simán tudom variálni is. Ráadásul minden szettben megállja a helyét, egy vagány hétköznapi összeállítással ugyan úgy működik, mint egy csinos színházba menős szetthez! 

Ha nektek is megtetszett ITT tudjátok megrendelni ! :)

3. Mango fémes hatású papucs- 6995 Ft

Hupsz, ennek elírtam a képen az árát :) Idén tavaszra mindenképp szeretnék beszerezni egy szőrös talpú papucscipőt is, aminek az eredetijét Gucci álmodta meg, de sajnos még nem találtam olyant, ami ne lenne egy az egyben replika, és én ezt nagyon ellenzem, szóval amíg várok a megfelelő darabra, addig ez a fémes hatású papucs is tökéletes lesz. Tavaly nyáron nagyon mentek a hasonló fazonú papucs-cipők, amiknek le volt taposva gyárilag a sarka, azoktól rosszul voltam, mert baromi igénytelenül néztek ki, egy ilyen kis papucskában viszont egész nap tudnám róni a várost! 

ITT ti is meg tudjátok rendelni :)

4. Pull & Bear plisszírozott szoknya- 4995 Ft.

Szerintem először körülbelül hat évvel ez előtt szerettem bele a plisszírozott dolgokba, és én azóta rendíthetetlenül hordom is őket, ha tetszik az utca emberének, ha nem. Szerintem iszonyatosan csajos megoldás, és már több ilyen szoknyám is van, sőt most már ilyen nadrágokkal is kacérkodok, mert nekem nagyon tetszenek. Így amikor a mostani InStyleban egy két oldalas cikket találtam ezekről a csodás szoknyákról, nem is volt kérdés, hogy be szeretnék egy újabb darabot szerezni. Ebben szintén az a jó, hogy lehet sportosan, lehet csinosan, lehet szexin, lehet bulisan, akárhogy hordani, és ha nap közben lapos cipővel viselted, csak átcseréled magassarkúra, meg pár kiegészítő változtatás, és már kész is az esti szett. Bár a képen baromi vidám színe van a szoknyának, a valóságban egyáltalán nem ilyen-ezt onnan tudom, mert már megvettem :D-, hanem inkább sötét drappnak mondanám, de így is nagyon tetszik, sőt talán még jobban, mert az ilyen élénk színekért amúgy sem nagyon vagyok oda :)

Ha nektek is tetszik ITT beszerezhetitek :)

5. H&M kantáros ruha-9.990 Ft.

Tegnap bementünk gyorsan Egerszegre megnézni, hogy lehet-e ilyen szoknyát kapni, de sajnos nem, és már a honlapról sem lehet megrendelni. Kicsit csalódott vagyok, mert Ausztriában 5000 forinttal drágább, ami azért sok, de annyi fantáziát látok benne, hogy nagy eséllyel így is, úgy is be fogom szerezni. Valószínüleg ez megint egy eléggé megosztó darab, ami sokaknak nem tetszik, de szerintem nagyon bájos, és egyedi. Ezzel a narancssárga cipő és táska kombinációval pedig olyan vidám, tavaszi, hogy csak na :)

Ha esetleg valakinek 44-es mérete van, még meg tudja rendelni INNEN! :)

Nos, ennyi lenne, ebben a hónapban ezt az öt darabot szeretném beszerezni. Nektek melyik tetszik a legjobban? Nyugodtan írjátok meg kommentbe! Köszönöm, hogy elolvastátok, ha van kedvetek, iratkozzatok fel!