Prága

Körülbelül három éve nyúztam a barátomat, hogy utazzunk el Prágába. Minden ismerősünk/barátunk volt már, mindenki ódákat zengett róla, és persze a képek alapján teljesen beleszerettem a városba. Engem mondjuk a városnézés jobban vonzott, mint a rengeteg fajta cseh sör, de persze egy csoportos utazás alkalmával a kecskének is jól kell laknia, és a káposztának is meg kell maradnia. Úgy gondolom három napos kis utunk alatt mindenkinek sikerült a kedvére tennünk. Volt sörözés, evés-ivás, és persze rengeteg városnézés is. 

Úgy gondolom a tavalyi évet elég rendesen kimaxoltam/kimaxoltuk utazás szempontjából a barátommal, és ha csak New Yorkba jutottunk volna el, már akkor is iszonyatosan boldog és hálás lennék. Ám mégsem így alakult. Rengeteg szebbnél-szebb helyen sikerült megfordulnunk, hol barátokkal, hol családdal, hol kettesben. Mindegyik útról csodás emlékekkel, és még nagyobb kalandvággyal tértünk vissza, ebben teljesen biztos vagyok. A 2017-es év utolsó kirándulása a cseh fővárosba Prágába vitt minket, és nagyon örülök, hogy végre ezt a várost is sikerült felfedeznünk. Barátokkal vágtunk neki az utazásnak, és a szállásfoglalás, mint általában, most is az én dolgom volt. A New York-i szerencsétlen Airbnb-s eset után kevésbé lelkesen vágtam bele a lakáskeresésbe a honlapon, de úgy gondolom végül nagyon jól jártunk.

Egy nagyon rendes házigazdát, és egy szuper lakást sikerült kifognunk, mindössze két villamosmegállónyira a belvárostól. Maga a megálló pedig konkrétan az ajtónk előtt volt, amint kiléptünk az épületből már szállhattunk is fel a tömegközlekedésre. Ezt megelőzően még egyikünk sem volt Prágában, és én minden utazás előtt nagyon szeretek útikönyveket bújni, hogy mégis milyen nevezetességek vannak az adott helyen. A három nap alatt szinte mindent sikerült megnézünk, amit beterveztünk, egy-két dolog például a Táncoló ház maradt csak ki, de így legalább van ok még egyszer kétszer, háromszor, négyszer visszatérni. 

Az első napot én hullafáradtan kezdtem meg, ugyanis hajnali ötig dolgoztam, majd reggel hétkor útra is keltünk, de ennek ellenére szuperül éreztem magam. Ezt is már többször említettem, de szeretünk a TripAdvisoron tájékozódni a különböző éttermekről, és elsőre szerettünk volna valami nagyon helyit enni, így betértünk a Kolkovna Celnice nevű étterembe. Az biztos, hogy tipikus cseh ételben nem volt hiány, bár azt meg kellett állapítanunk, hogy a helyi konyha nem éppen nekünk való. Én mondjuk meglepően finom ételt választottam sült camembert, de a knédli egyikünknek sem jött be igazán. 

Innen aztán a nyakunkba vettük a várost, persze csak miután ittunk egy borzalmasan rossz ánizs ízű forraltbort. Legelőször a Lőportoronyra akadtunk rá. Igazán konkrét sorrendet nem állítottunk fel, hogy márpedig ekkor és ekkor itt kell lennünk, és ezt kell megnéznünk. Az óratoronyhoz is teljesen véletlenül értünk oda 10 perccel egész előtt, és így meg tudtuk nézni a "harangjátékot". Meg kell mondjam annyi embert mint amennyi ott gyűlt össze, még New Yorkban sem láttam sehol. Egyszerűen olyan hatalmas tömeg volt, hogy ha akartunk sem tudtunk volna tovább menni, mert minden oldalról állt a tömeg, és bámult felfelé az órára. Fogalmam sincs, hogy mennyien lehettünk a téren, de biztos, hogy több 10 ezren. Kicsit félelmetes és nyomasztó is volt belegondolni, hogy ha az utóbbi évek eseményeit vesszük alapul mi is történhetett volna a rengeteg összezsúfolódott emberrel.

Maga a harangjáték szerintem amúgy nem volt valami nagy szám. Persze, ha az ember egyszer már a cseh fővárosban van, mindenképp érdemes megnézni, de én nem találtam semmivel sem különbnek pl. a hévízi zenélő óránál. Oké, régebbi, meg történelmi, meg bla bla, de engem valahogy az ilyen dolgok annyira nem nyűgöznek le. 

Maga az óváros tér amúgy csodálatos volt a feldíszített Karácsonyfával ami szerintem százszor szebb volt, mint Bécsben a Karácsonyfa a Rathausplatzon és a rengeteg kis bódéval.

Az épületek eszméletlenül gyönyörű állapotban vannak, mindenhol újítanak épp fel valamit, és látszik, hogy az egész város mennyire karban van tartva. Minden tiszta, minden "új", és minden csodálatos. Szóba került köztünk, hogy jellegében Prága "ugyan olyan" város, mint Budapest, folyó, hidak, gyönyörű régi épületek, és akár a mi fővárosunk is lehetne egy ilyen csodás kis ékszerdoboz, de sajnos valamiért nálunk nincs arra igény, hogy a városkép mondjuk egységes legyen. Ez alatt arra gondolok, hogy Prágában két régi épület közé nincs felhúzva egy új " mert jó lesz az úgy is, kit érdekel, hogy néz ki". Vagy pl. attól sem kellett aggódnunk, hogy vajon ráomlik-e egy ház a fejünkre, ha elmegyünk mellette, mert annyira borzalmas állapotban volt. 

És tudom, nekünk nincs rá pénzünk stb stb. De azért fura, hogy egy olyan dologra nincs pénzünk, ami mondjuk elég meghatározó lenne, mert akárki akármit mond a külcsíny igenis számít. Na mindegy. A lényeg, hogy egyszerűen Prága csodaszép. Minden egyes kis sarkon fel lehet fedezni valami szép kis épületet, egy hangulatos helyet stb. 

Mivel elég hideg volt, és már kicsit cidriztünk a sötét beálltával kerestünk egy helyet, ahol kicsit felmelegedhetünk. Sajnos a nevére már nem emlékszem, de a Károly-hídra volt belőle kilátás. Miután kicsit felmelegedtünk úgy döntöttünk, hogy induljunk el sörözni, hiszen mi más vonzana egy két férfiembert Prágában mint a sör. 

A fiúk ki is néztek egy helyet a neten, de "pechünk" volt, mert privát sörkóstoló miatt aznap este zárva volt. Viszont így hál istennek ráakadtunk egész Prága legkirályabb helyére, név szerint a Fat Cat-re. Ez egy aránylag új hely lehet, vagy csak felújított, ezt nem tudom, de a belseje indusztriális stílusú, ami azért arra enged következtetni, hogy nem olyan régi. Fiatalos, menő, rengeteg különleges kézműves sörrel, és finomabbnál finomabb ételekkel. Úgy alakult, hogy mind a két estére ez a hely lett a "törzshelyünk" mert első nap annyira megtetszett, hogy másnap este már szóba sem került más, csak a Fat Cat az esti sörözéshez. Ha valaki Prágába látogat, és szereti a modern dolgokat, finom söröket akar kóstolni, és imádja a nachost, akkor ide mindenképp térjen be. A személyzet is nagyon kedves, nem hagyják, hogy az ember kiszáradjon, vagy eléhezzen, folyamatosan ott vannak, nem kell rájuk várogatni, vagy könyörögni, hogy esetleg vessenek az emberre egy pillantást. 

Első este azért nagyjából időben hazamentünk, mert én akkor már közel 40 órája talpon voltam, és nagyon fáradt voltam.

Másnapra azért kicsit konkrétabb terveink voltak. A Várhegyedet mindenképp szerettük volna megnézni, így egy finom kávé után, amit a lakástól pár méterre lévő Kafé Franciban fogyasztottunk el, nyakunkba is vettük a várost. A központig villamossal mentünk, onnan pedig gyalog, mert szerettünk volna minél többet látni a városból.
Prága valóban egy kis ékszerdoboz, és érdemes "csak úgy" kóborolni is mindenféle random kis utcácskákban, mert olyan csodálatos épületekre akad az ember úton-útfélen, hogy az valami hihetetlen. A várba egy kissé kapatós a feljutás, de semmi teljesíthetetlen. Magába a várudvarba a belépés ingyenes, viszont a táskáját mindenkinek ellenőrzik, és meg is motoztak minket. Ha valaki pl. az Ulászló-terembe szeretne bemenni, vagy a Katedrális bizonyos részeibe, azért viszont már fizetni kell.

Itt található az Arany utcácska is, ami novembertől májusig délután négytől ingyenesen is megtekinthető, viszont mi ezt a nevezetességet kihagytuk. Úgy voltunk vele, hogy annyi csodás épületet láttunk, hogy nem biztos, hogy az a tíz kis ház megérne 350 koronát, amikor egész Prága egyszerűen lenyűgöző. Miután kisétáltuk, és kifotóztuk magunkat a Várhegyedben, plusz feltankoltunk szuvenírekkel is, útnak indultunk ebédelni. Sajnos ez pont fél egy-egy óra magasságában volt, és szó szerint minden hely tele volt, ahova be szerettünk menni, így teljesen random, az első olyan étteremben telepedtünk le, amiben volt hely.
Ez pedig az U Mecenase nevű étterem volt. Nem mondanám, hogy fine dining, viszont nem is egy alacsony árkategóriájú étterem. Itt tényleg igazán finomakat ettünk, elengedtük a cseh nemzeti ételeket, mert rájöttünk, hogy az igazán egyikünk ízlésvilágával sem egyezik. Miközben ebédeltünk az étterem ablakai egy nagyon szép kis térre néztek, és egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy óriási pelyhekben szakad a hó, ráadásul nagyon sűrűn, és sok.

Az utazás így is szuper volt, de a hó annyit dobott rajta, hogy az valami hihetetlen. Egy teljesen más képét mutatta a város, és emiatt aztán tényleg, igazi karácsonyi hangulatunk lett.
Ebéd után ismételten csak keringtünk a városban, átsétáltunk még egyszer a Károly-hídon, valamint meg szerettük volna nézni a régi zsidó temetőt, mert ott még az 1200-as évekből is vannak sírok, de mire odaértünk sajnos bezárt. Így csak a kerítés rácsain keresztül tudtunk egy pillantást vetni a helyre. Szép lassan be is esteledett, és a kivilágított belvárosban még ittunk egy forraltbort, meg császkáltunk egyet az Óváros-téri karácsonyi vásárban, majd az én kérésemre ellátogattunk Prága legnagyobb bevásárló központjába a Palladiumba. Igazából csak a Sephorát szerettem volna megnézni, de amiért mentem, nem találtam meg, így végül elég csalódottan távoztam. Ti tudtátok amúgy, hogy Prágában van Topshop? Nagyon megörültem neki, de végül ott sem találtam semmi kedvemre valót.

Az utolsó esténket aztán ismételten a "törzshelyünkön" a Fat cat-ben töltöttük, ahova tuti biztos, hogy ha legközelebb megyünk Prágába is vissza fogunk térni. Másnap sajnos már csak arra volt időnk, hogy egy élelmiszerboltban feltankoljunk "szuvenír-sörből", meg csokiból meg ilyesmi, és el kellett indulnunk haza, hiszen a többiekre másnap már munka várt. Nekem pedig megkezdődött a téli-szünet.
Megfogadtuk, hogy többször is vissza fogunk még térni Prágába, hiszen igazán közel van, valamint eszméletlenül szép. Sokan riogattak az utazás előtt, hogy készüljünk fel, hogy majd mennyire nagyon hideg lesz. Nos, én ehhez annyit tudok hozzáfűzni, hogy valóban hideg volt, de szerintem semmivel sem hidegebb mint mondjuk Bécsben, és ami nagy plusz volt, hogy nem tombolt 0/24-ben a szél, ami mondjuk az itteni időjárást igencsak erősen jellemezi. Azért ha valaki a téli hónapokban megy, mindenképp számítson arra, hogy elkel majd a télikabát, sál, sapka, kesztyű, de nem is úgy kell nekivágni, mint egy antarktiszi körútnak, mert azért annyira brutálisan hideg nem volt.
Végezetül íme még egy-két kép az utazásunkról:

Ez a mai napig nem tudom, hogy hol volt, csak az utcáról láttam meg, és "úr isten, könyvek" felkiáltással már bent is voltam :D 

A belsejében egy tükör volt

Károly-híd

Itt még azt hittük, hogy finom lesz a forciborci :D

Kilátás a Károly-híd lábától

Cukiskodunk

A katedrális 100 (!!!) négyzetméteres rózsaablaka :)

Fat Cat

A kedvenc kávézónk

Ez a bejegyzés most ilyen kis rövidkére sikeredett, de remélem ennek ellenére tetszett nektek. Ha valaki nagyobb társasággal indulna, és érdekli a szállás, ahol voltunk, nyugodtan írjon nekem egy emailt nagyon szívesen elküldöm a linket. Ha tetszett a bejegyzés kérlek iratkozzatok fel a blogomra, valamint kövessetek be a többi platformon is: Facebook, Instagram, SnapChat (lilla.samson). Legyen szép hetetek! 

Milánó 2017

Idén nyáron szerettem volna valami különlegeset csinálni a születésnapom alkalmából, így a barátnőimmel, és a barátommal úgy döntöttünk, hogy felkerekedünk, és egy egynapos kirándulás keretében bejárjuk Milánót. Én ezt megelőzően már háromszor is jártam a városban, így mondhatni, hogy aránylag jól kiismerem magam. Aki követi a Facebookon az Utazómajmot, biztos számtalanszor találkozott már ilyen egy napos ajánlattal. Nos azt kell mondjam, ha az ember tényleg csak a nevezetességekre megy, nem szeretne vásárolni, csak úgy császkálni az utcákon, vagy nyugiban leülni meginni egy Aperolt, vagy épp megenni egy pizzát, akkor egy nap Milánóra teljes mértékben elég. Ha viszont kicsit át szeretné érezni az olasz nagyváros hangulatát, és nem csak végigrohanni mindenen, akkor érdemes két-három napot eltölteni Milánóban. A járat korán, hat óra körül indul a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről, és alig 1 óra 20 perc alatt már meg is érkezik Milánó Malpensa állomásra. Ha az ember csak egy napra utazik, nem kell bajlódnia a csomagfelvétellel, máris indulhat megkeresni a reptéri transzfert. Mi eddig minden alkalommal a Malpensa Expresszt választottuk. Ugyan ez némiképp drágább, mint ha a buszos megoldást választanánk, de gyorsabb, hiszen egy vonatnak nem kell ácsorognia az erős olasz forgalomban, csak egyenesen bevisz a városba. Ha a városközpontban szeretnél kilyukadni akkor a Milano- Cadorna állomáson kell leszállnod, és nem a becsapós Milano- Centralen, mert az előbbi a városközpont. Vagyis onnan 10 perc sétára. A vonatok fél óránként közlekednek, és a jegyet elővételben meg lehet venni a visszafele útra is, de csak ha tudod, hogy melyik nap érkezel vissza. Ha retúr jegyet vásárolsz az 20 euró, egy útra 14. A vonatút a városig nagyjából 40-50 percet vesz igénybe. 

Mi vettünk tömegközlekedés jegyet is, de nem lett volna annyira létszükséglet, hiszen szinte minden megközelíthető egy pár perces sétával. A vasútállomásról gyalog indultunk meg a központ felé. Első állomásunk a Castello Sfozresco volt. A kastély a 15. században épült, és a milánói hercegek rezidenciájaként szolgált. A vár mögött hatalmas park is található, ahol kellemesen el lehet ücsörögni, sétálgatni, ha van rá az embernek ideje. Külön érdekesség, hogy egy Petőfi Sándorról elkeresztelt sétány is helyett kapott a hatalmas létesítményben. Ezen a reptérre való visszaindulás előtt végig sétáltunk, így most már elmondhatjuk: ez is megvolt. Ha több napot tölt az ember Milánóban érdemes a várra több időt is szánni, nem csak kívülről megcsodálni, plusz a parkban sétálgatni, hiszen a létesítmény több múzeumnak is otthont ad. Plusz egy kis tipp: a várban ingyenesen használható WC is van, ami annak ellenére, hogy díjmentes nagyon tiszta, és kulturált, tehát nyugodtan igénybe lehet venni. A mi egyik első utunk is a mellékhelyiségbe vezetett! A vártól egyenes út vezet a Dóm  térre, ami nem meglepő módon Milánó legnagyobb látványossága. Ahányszor a városban járok, ez a csodás építmény minden egyes alkalommal ugyan úgy lenyűgöz. Egyszerűen annyira felfoghatatlan számomra, és nem csak a milánói dómmal kapcsolatban, hanem az összes régi épülettel,  hogyan voltak képesek az akkori korok emberei ilyen építészeti remekeket létrehozni, a mai modern technika nélkül? 

Ugyan én az indulás előtti napokban rákerestem, hogy lehet-e jegyet venni a Dómba/dóm tetejére az interneten keresztül is, de nem találtam rá lehetőséget, amit kicsit furának találtam. Ha az ember Milánóban van szerintem egyetlen egy program van, ami tényleg kihagyhatatlan, mégpedig felkapaszkodni a Dóm tetejére. Nem csak a csodálatos kilátás miatt, ami az egész városra nyílik, hanem mert egyszerűen fantasztikus érzés ennek a hatalmas építménynek a tetején sétálni. Közelről megcsodálhatjuk a csipkézett tornyokat, a rengeteg vízköpőt, és annyit sétálgathatunk a tetőn, amennyit nem szégyellünk. És persze nem utolsó sorban a kilátás is lenyűgöző. Utolsó látogatásunk óta kicsit megváltozott a rendszer, ugyanis akkor egy a Dóm bal oldalán lévő kis bódéból lehetett jegyet venni, megközelítőleg három perc alatt. Most viszont az egész átkerült az úgynevezett Dóm shop-ba, ahol már reggel tízkor az épület előtt kígyózott a sor vége, ami mondjuk elég hamar ment, de csak ekkor jött a meglepetés. Az első sorbaállás azért volt, hogy kapjunk egy sorszámot, hogy még egyszer sorban állhassunk. Jól ki van ez találva, hisz, mikor mi heten megkaptunk a sorszámunkat még 142-en voltak előttünk, és mondanom sem kell iszonyatosan lassan haladt a művelet. Megkérdeztük, legalább egy óra míg sorra kerülünk. Az egy óra alatt az ember nézelődik a shopban a cukibbnál-cukibb, de értelmetlenebbnél-értelmetlenebb dolgok között, és kényszert érez, hogy vigyen valamit az agyonárazott termékek közül szuvenírnek, mert miért ne? Hál istennek a barátom leleményes volt, és megkérdezte az információs pultban a hölgyet, hogy valahogy nem lenne-e lehetséges online megvásárolni a jegyet. De lehetséges volt. Persze még véletlenül sem a Dóm hivatalos honlapján, ahol én keresgéltem napokig, hanem egy Tiqets nevű honlapon. Ha valaki fel szeretni menni a Dóm tetejére, vagy akár csak magába a Dómba, mindenképp azt ajánlom, hogy vegye meg előre a jegyet, mert borzalmasan sokat kell várakozni, és ha csak egy napra megy az ember máris rengeteg értékes órát/percet elveszteget a sorbanállásal, hiszen ha megvan a jegy, az nem azt jelenti, hogy egyből mehetsz is be a Dómba, hanem még ott is sorba kell állnod legalább fél órát. A tűző napon. 

Két lehetőség van feljutni az épület tetejére, vagy lépcsővel, vagy lifttel. Ha az előbbit választja az ember, az 13 euró, de ebben benne van a Dómba való bejutás, az alsó ásatási részhez, plusz a Dóm Múzeumba is, ami aznap mikor mi mentünk, amúgy nem volt nyitva, de visszamehettünk volna másnap is, ugyanis nem muszáj egyszerre felhasználni a jegyeket. A liftes verzió 16 euró, de szerintem egyáltalán nem gáz a lépcsőzés, legalábbis a bécsi Stephansdom Südturmjában való eljutáshoz képest még "chillesnek" is mondanám. Belehalni legalábbis senki nem fog. Annyira kellemetlenül nem is szűk, mint a másik említett templomba a feljáró, és nem is olyan rengeteg lépcsőfok. Fent aztán bárhol megpihenhet az ember, és rengeteg képet lehet készíteni minden egyes irányból, szögből. Nekem az tetszik az egészben a legjobban, hogy Milánónak is van egy modern, felhőkarcolós része, amire a Dóm- teraszról tökéletes kilátás nyílik. Nagyon szeretem, amikor egy városban ilyen szépen megfér egymás mellett a régi és az új. Mikor fent van az ember, és gyönyörködik a kilátásban kicsit olyan érzése van, mintha a tornyok tetején ácsorgó szobrok felügyelnék a város hétköznapjait. Mintha őrködnének az emberek felett. Nagyon szép. Annyi viszont szent, hogy 30 fok felett nem egy leányálom a Dóm tetején császkálni. A márvány iszonyatos erővel ontja magából a forróságot, és ha hozzávesszük azt is, hogy az ember előtte még megmászott jó pár lépcsőfokot is, hamar ki lehet fogyni a szuszból. Ez amúgy összességében az egész városnézésre igaz. Én egy tipikusan olyan ember vagyok, aki imádja a meleget, és nem zavarja a 40 fok sem, viszont Milánóban eddig mind a négy alkalommal olyan rekkenő hőség volt, hogy jövőre a családommal biztos, hogy tavasszal, vagy ősszel fogunk visszamenni, mert ha az ember csak egy napra megy, nagyon sokat ki tud venni a lelkesedéséből, hogy folyamatosan folyik a szeme között a víz, plusz iszonyatosan megterhelő is a szervezetnek. 

A Dóm után egy olyan program következett, ami nekünk eddig minden alkalommal kimaradt, bár igazából nem tudom, hogy miért. A Galleria Vittorio Emanuele II.- ben kapott helyett egy Aperol Terazze nevezetű hely, ami a híres-nevezetes olasz italkülönlegességre az Aperolra szakosodott. Nem mondom, hogy olcsó mulatság, hiszen a 15 fajta Aperol közül mindegyik 9 euróba kerül, de ha azt veszi az ember, hogy ez egy olyan hely, ahol tényleg csak ezzel foglalkoznak, plusz Milánó amúgy sem az olcsóságáról híres város, valamint a reptéren 13 euró egy pohár ilyen ital, akkor szerintem annyira már nem is gáz. A látvány pedig ismételten megint csak felülmúlhatatlan, hiszen éppen a Dómra lát rá az ember. Amúgy a személyzet hihetetlenül kedves, poénkodnak, nem éreztetik azt az emberrel, hogy turisták ide aztán be nem jöhetnek, pedig azért elég posh egy hely. Mialatt ott voltunk egy lány folyamatosan kis snakcekkel mászkált fel-alá, amiből annyit lehetett venni, amennyit szerettél, de nem lett külön felszámítva, mert alapból jár minden rendelés mellé. A hely ugyan folyamatosan tele volt, de nem kaptunk bosszankodó pillantásokat, hogy 3 perccel az italunk elfogyasztása után még ott voltunk, és fényképeket csináltunk. Sőt, akkor sem, amikor a végén mind a heten külön akartunk fizetni, mindenki máshogy (kártya, vagy nagy címletű pénz), hanem a pincér srác együtt nevetgélt velünk, és poénos megjegyzéseket tett, ami szerintem sok pluszt hozzáad egy hely megítéléséhez. Innen még gyorsan beugrottunk magába a Galleria Vittorio Emanuele II.-be képeket csinálni, de a sarkunkon háromszor körbefordulni nem jutott időnk, mert az étterem ahol ebédelni szerettünk volna jó olasz szokáshoz híven háromkor kszült sziesztára, így csipkednünk kellett magunkat. 

Ha már Olaszország akkor ugye pizza. Szerintem itthon kevésbé közismert tény, hogy egy igazán jó olasz étteremben, ahol tészta van, ott nem árulnak pizzát, ahol pizza, ott nem árulnak tésztát és fordítva. Valamint pizzát is csak olyan helyen érdemes (szerintem) enni, ahol két fajtánál (Marinara és Margaritha) nem árulnak többet, mert az ilyen helyeken biztos, hogy igazi olasz pizzát kap az ember, ami semmivel össze nem hasonlítható. Már többször írtam, hogy mielőtt elutazunk valahova, mindig tájékozódunk a TripAdvisoron étkezés ügyileg, mit ajánl a többi turista, mit nem, stb. Így esett a választásunk a Piz. nevű helyre, ami a fent említett kritériumoknak egy az egyben megfelelt, és mit ne mondjak, csöppet sem távoztunk csalódottan, sőt! Mikor odaértünk, még javában csúcsidő volt, és hetünket nem tudtak leültetni, így várnunk kellett, de tényleg csak maximum 1-2 percet. Ezt úgy kompenzálták, hogy mindannyian kaptunk egy-egy pohár proseccot, ami a nagy hőségben jól is esett, ugyanis jéghideg volt ,és nagyon finom. Tényleg nem kellett sokat várnunk, maximum pár percet, és már helyet is kaptunk, persze a csúcs miatt csak két külön asztalhoz tudtak minket leültetni, de túl tudtuk élni a dolgot, úgy értem, egyáltalán nem volt gond vagy ilyesmi. Az étlap természetesen csak és kizárólag olaszul volt, két fajta pizzával, és pár desszerttel, valamint borokkal, meg alkoholmentes italokkal. Én itthon is, meg bárhol mindig Margaritha pizzát eszek, így most is arra esett a választásom. Szerintem a kép mindent elmond. Azt, hogy mind a 10 ujjamat megnyaltam utána, enyhe kifejezés! Volt olyan finom, mint a méltán híres nápolyi Da Michele pizzéria, az olasz pizza fellegvára. Szóval ha valaki Milánóban jár, és egy igazán finom pizzát szeretne enni, teljes szívemből ajánlom neki ezt a helyet, ugyanis nem véletlenül a 17. legjobb étterem egész Milánóban a TripAdvisor felhasználók értékelései alapján!

Ebéd után kicsit mindenki megtümmedt azért, így következő, állomásunk a Navigli negyed volt. Milánó ezen városrésze az éjszakai élet központja, tele éttermekkel, bárokkal stb. És mindez a folyó partján. Ha valaki több napot tölt a városban, és egyik este a Navigli-ben szeretne vacsorázni, majd szórakozni mindenképpen készüljön szúnyogriasztó-srpayvel ugyanis én az első látogatásunk alkalmával másnapra úgy néztem ki, mint aki a világ legdurvább bárányhimlőjével küzd, és nem mellesleg rendesen fájt is, mert az egész lábam szára egy nagy egybefüggő szúnyogcsípés volt. Ennek ellenére, nekem ez az egyik kedvenc részem a városban, hiszen nagyon hangulatos a rengeteg tipik kockás terítős olasz étterem, a kis grissinis-köcsöggel a folyóparton. Nem mellesleg itt található Milánó legjobb fagyizója, amit a világért ki nem hagytunk volna a LatteNeve. Az olasz fagyi szerintem már önmagában egy fogalom, mint az olasz pizza, vagy az olasz tészta. Bár nincsenek ilyen beállítottságaim, de a fagyizó egy vegán fagyizó ráadásul, szóval tényleg bárki tud magának legalább egy gombócnyi fagyit találni. A kínálat mondanom sem kell hatalmas, viszont plusz pirospont, hogy minden egyes ízt meg lehet kóstolni, ami azét nagyban megkönnyíti a döntést. Én imádok mindent ami bazsalikomos, így a bazsalikom-lime valamint a málna ízek mellett döntöttem, és esküszöm, ilyen finom fagyit még életemben nem ettem. A barátom pedig a 70%-os csokit választotta, ami szintén baromi finom volt. Amúgy négy fajta csokifagyi közül lehetett választani, 70, 90%-os étcsoki, tejcsoki, és a negyedikre sajnos nem emlékszem, de tutifix, hogy volt még egy. 

A Navigliben való csavargás után úgy döntöttünk, hogy egy óra szabadfoglalkozást még beiktatunk a nap végére, mert mi be szerettünk volna menni pár boltba, a többiek pedig szuveníreket vásárolni, ami nekünk már tucatszámra van itthon, szóval különváltlak útjaink. Összességében egy csodálatos napot töltöttünk Milánóban, mindenki nagyon jól érezte magát, viszont a hazainduláskor több mint két órát késett a gépünk, ami összességében nem sok, de ha azt vesszük, hogy az út maga csak 1 óra 20 perc lett volna akkor már igen, ha pedig azt, hogy mindannyian hajnali háromkor keltünk, akkor pedig már borzasztóan sok. Jövőre mindenképp meg szeretnénk ismételni a kirándulást, de akkor vagy ott alszunk, vagy pedig egy másik várost fogunk felkeresni. Viszont az egyik legfontosabb tipp, amit ajánlani tudok, ha csak egy napra utaztok, semmiképp ne nyáron a legnagyobb melegek idején, főleg, ha alapból sem bírjátok olyan jól a meleget, mert egész nap talpon lenni és a várost róni, úgy, hogy reggeli is este is egy repülőút vár az emberre, nagyon fárasztó! És akkor íme még egy két kép a csodás kirándulásból!

Ugye, hogy olyan, mintha őrködnének? 

Régi és új, tökéletes összhangja

Gallerie Vittorio Emanuele II. 

Squad

Ez az egyik kedvenc képemaz egész útról

Regcsi <3

Best lakótárs ever :D 

Ha tetszett a poszt, kérlek iratkozz fel a blogomra, és kövess be a többi közösségi média felületen is Facebook, Instagram, Snapchat (lilla.samson)! További kellemes napot nektek! 

Vitorlás Bisztró- Étterem ajánló

Mivel elég sokat járunk a szerelmemmel étterembe, és nyáron a Balatonparton szívese próbálunk ki új helyeket, ezért úgy gondoltam létre hozok egy új rovatot, mégpedig az Étterem ajánlót. Mint már több posztban is említettem, minden éven beszerezzük a Magyar Konyha júniusi számához csatolt kisokost, ami idén így néz ki: 

360 hely nem csak ínyenceknek. Azt kell, hogy mondjam, az évek folyamán már aránylag sok éttermet sikerült kipróbálnunk a könyvecskéből, és eddig még talán egy sem volt olyan, ami csalódást okozott volna. 

A hozzánk legközelebb fekvő balatoni város Keszthely, aminek a strandját én soha nem szerettem igazán, szerintem ahhoz képest, hogy mennyire futtatva van, nem igazán jó. A víz nem tiszta, és minden egyes alkalommal, mikor ott vagyunk valakinek szétvágja a talpát egy kagyló. De mindenféle túlzás nélkül, mélyen fel tudja vágni a lábat. Így már pár éve nem is erőltetjük a keszthelyi strandot, inkább elmegyünk Györökre, ahonnan csodás kilátás nyílik a Badacsonyra, és a víz is sokkal jobb minőségű, bár az tény, hogy eléggé mély már a parttól pár méterre is.  A hétvégén megrendezésre került a Keszthely Fest, borfesztivállal egybekötött koncert sorozat, kis gasztro-bódék, szóval csak a szokásos nyári habzsi-dőzsi. Amúgy Szakonyi Milán koncerten szerettünk volna részt venni, de a rossz idő miatt (két szem eső) elmaradt, ami miatt meglehetősen csalódottak voltunk, ugyanis az elmúlt fél évben, körülbelül ez volt a negyedik koncertje amiről lecsúsztunk. Mivel a különböző bódékban csak a szokásos "fesztivál-kaját" lehetett kapni, ezért úgy döntöttünk elő kapjuk régi barátunkat a kiskönyvet, és megnézzük mit is ajánl Keszthelyen. Valójában először a Stampedli-be szerettünk volna menni, de az vasárnaponként nem tart nyitva, így kötöttünk ki a Vitorlás Bisztró-ban, és cseppet sem voltunk csalódottak.

Az étteremből bisztróból ilyen szép kilátás nyílik a Balatonra, ha az ember a teraszon ül le. Mi sajnos nem tudtunk ott helyet foglalni, de csak azért mert eléggé rossz idő kerekedett, széllel, esővel, szóval inkább a fedett részt választottuk. A pincére rögtön kedvesen és mosolyogva fogadtak minket, pedig már vasárnap este 20 óra volt, szóval akár faarcot vagy pofákat is vághattak volna jó magyar szokás szerint. Viszont nem tették, sőt tényleg baromi kedvesek voltak. Az étlapot átfutva a tipikus strandkajákkal (lángos, "balatoni" hekk) nem találkozhatunk, viszont annál inkább értelmes, és friss alapanyagokból előállított, már a nevében is ínycsiklandozó ételekkel. Semmi nincs túlgondolva, mindenki talál magának valami kedvére valót a finnyás kisgyerekektől kezdve a az ínyencebb vendégekig. Az árak pedig teljesen barátiak, egy balatoni büféhez mérten is, meg ahhoz is, hogy mennyire tartalmas ételt kapunk cserébe. Egyetlen negatívumnak talán azt tudnám felhozni, hogy a bisztrónak nincs külön weblapja, és a facebookra feltöltött étlapot kinagyítva lehetetlen elolvasni, hogy milyen ételek közül is választhatunk, ha netán előzőleg tájékozódni akarunk.
Mivel négyen voltunk nagy tanakodásba kezdtünk, hogy mit is válasszon ugyanis mindenki talált több ételt is, ami kedvére való lett volna. A barátom végül egy szuvidált csirkemelles saláta mellett döntött, a nagyobbik unokatestvérem és én fish & chipset választottunk, az ő barátja, és a kisebbik unokatesóm pedig eperkrémlevest. Az ételek hamar elkészültek, és mindegyik ínycsikalndozóvolt, és nem mellesleg ízlésesen tálalva!

Saláta friss zöldségekből, kakukkfűvel, rozmaringgal, szuvidált csirkemellel

Fish & Chips

Sajnos a két levesről nem csináltam képet, de az is ugyan ilyen guszta volt! Én imádom az eperkrémlevest, szóval szinte mindenhol megkóstolom, ahol rajta van az étlapon, de most csak unokatesóméból csentem pár kanállal, és isteni finom volt! Az én fish & chipsemet házi remulád mártással szolgálták fel, ami szintén nagyon-nagyon finom volt. A hasábburgonya nem a szörnyű zsírtol olajtól tocsogó változat volt, amit általában a stradbüfékben felszolgálnak, hanem aranyló, ropogós, és friss. A halfalatákák is nagyon ízletesek voltak, talán annyit tudnék "felróni", hogy legalább még két darabot elbírt volna az adag, bár nem maradtam éhes vagy ilyesmi. A barátom is nagyon meg volt elégedve a salátájával, így mindannyian teli hassal és jókedvűen távoztunk az étteremből!

Összességében mindenkinek, aki Keszthelyen tervezi a nyaralását, vagy csak arra jár, vagy csak kedvet kapott hozzá nagyon ajánlom a Vitorlás Bisztrót, hiszen tényleg igazi élmény betérni. Nem csak extra kedves a kiszolgálás, hanem az ételek is nagyon finomak! Ha minden strandbüfé ilyen lenne a Balaton parton az valami csodás lenne!

Kiszolgálás: 5/5
Atmoszféra: 5/5
Ár/érték arány: 5/5
Összességében: 5/5

Remélem tetszett a bejegyzés, a jövőben több ilyent is fogok hozni! Kérlek, ha van kedved iratkozz fel a blogomra, és nyugodtan kövess be Facebookon, Instagramon vagy akár Snapchaten (lilla.samson) is!

Nyári tervek 2017

Mint sok embernek nekem is a nyár a kedvenc évszakom, imádom a semmittevéssel töltött napokat, a strandolást, a fagyizást, a kerti grillezést, és legfőbbképp a meleget. Nekem valahogy mindig is a meleg- vagy inkább a hőség volt az éltető erőm. Én akkor érzem jól magam, ha 35+ fok van, szinte alig kapni levegőt, és már annyira éget a nap, hogy libabőrös tőle az ember. Tudom, ezt azért már a legtöbben utálják, és morgolódnak érte, de na, én meg a telet, meg a dermesztő hideget nem szeretem, a szerelmemnek mégis az a mindene :D Mivel itt Bécsben kicsit máshogy mennek az egyetemen a dolgok, nekem/nekünk még nem kezdődött meg a nyári szünet (de már csak 1,5 hét!), viszont ebben a melegben kötelességemnek éreztem egy kicsit elkalandozni, és összeszedni a gondolataimat, hogy mit is tervezek a nyárra. Épp emiatt nekem kicsit el is tolódik az egész, ugyanis szeptemberben még nincs suli, de nem bánom. Az utóbbi évek tapasztalatai szerint, mindig csodálatos vénasszonyok nyara van, és tavaly például eszméletlen meleg napokat töltöttünk Horvátországban szeptember második hetében, ami már bőven szezonon kívül esett, így nem volt tobzódás a strandon, az apartmanban, a városban, úgy egyáltalán sehol, amit én baromira élveztem. Plusz Európában szerintem a rabaci strand az egyik legcsodálatosabb, és még iszonyatosan közel is van. Aki teheti mindenképp látogasson el oda egyszer! A víz eszméletlen kristálytiszta, és a környezet maga is nagyon-nagyon szép! 

Az Instagram melletti kedvenc közösségi oldalamon, a molyon, minden évszakban van egy kihívás, hogy 5 dolog, amit meg kell tenned... A nyári teendőim között erről a listáról is szerepel jó pár pont, amik közül párat már teljesítettem is, de remélem, mindet sikerülni fog, ugyanis imádom az ilyen dolgokat, mind átélni, mind megörökíteni. A 100 pontból íme egy kis ízelítő:

•  Nézz este horrorfilmet! - Én imádok horror filmeket nézni, de a környezetemben rajtam kívül sajnos senki, szóval ezért biztos, hogy meg kell majd küzdenem valakivel, de hé! Egyedül természetesen nem merek nekiállni :D
• Járj mezítláb a fűben! - Ez az egyik legkedvencebb kedvenc dolgom a nyárban! A mezítlábazás! Igaz anya folyton aggódik, hogy megcsíp egy méh, életem eddigi 23 éve alatt még csak 3x fordult elő, legutóbb pont a hétvégén. de egyszerűen annyira jó mezítláb mászkálni a fűben/kavicson/homokban/BÁRHOL, hogy erről semmi pénzért nem mondanék le!
• Sátorozz! - Bár a legtöbb ember nem nézi ki belőlem, mert "elkényeztetett városi lány"-nak tűnök, ennek ellenére nagyon szeretek sátrazni. Most már három éve minden nyáron sátrazunk legalább egy-két napot a szerelmemmel, és nagyon élvezem!
• Hintázz! - Szerintem ezt a pontot senkinek nem kell megmagyaráznom. Egyszerűen imádok hintázni! 
• Olvass hintaágyon! - Ez már többször meg is történt az idei nyár folyamán, de eddig legfőbbképp a tankönyveket bújtam. Alig várom, hogy valami jó kis könyvvel kifekhessek a hintaágyba, és egész nap csak chilleljek. 
• Köszöntsd a napfelkeltét! - Van egy hagyományunk a barátommal. Ha tengerparton vagyunk egyik nap mindig felkelünk korán, hogy megnézhessük a napfelkeltét. Csodálatos látvány...
• Napozz! - Hahaha, csokibarnán szép az élet!
• Egyél szamócát és/vagy cseresznyét! - A cseresznye a legeslegeslegkedvencebb gyümölcsöm a létező összes gyümölcs közül. Minden évben alig bírom kivárni, hogy végre érjen, és amikor vége a szezonnak nagyon szomorú vagyok. Természetesen a legjobb a fáról enni,-mosatlanul!
• Menj el valamilyen fesztiválra, vagy koncertre! - Hogy hőn szeretett unokatestvérem szavaival éljek, "már hagyomány", hogy négyen együtt, -mi ketten a barátommal, és ők ketten a barátjával- ellátogassunk a Szigetre, szóval ezt idén sem szeretnénk megszakítani! 
• Készíts kávét vagy teát egy számodra kedves személynek! - Mivel általában nálunk a barátom a kávé felelős az egész család számára, engedélyezem majd neki, hogy egy nap szabit kivegyen :D
• Egyél dinnyét! - Nyamm!
• Rendezz egész napos társasjáték-maratont! - Egyszerűen imádunk társasozni unokatesómékkal, szóval ezt nem lesz nehéz kivitelezni!
• Strandolj! - Egy-két fürdőt már itt Bécsben is kipróbáltunk, szuperek voltak, hamarosan folyt. köv. otthon!
• Aludj a szabad ég alatt! - Na ez az, amit még soha nem csináltam, de hát valahol mindent el kell kezdeni, nem? 

Ugye mondtam, hogy Rabac meseszép? 

És akkor térjünk is rá a "tényleges" terveimre. Ezek olyan dolgok, amik már le vannak fixálva, a kezemben van a repülőjegy, vagy a foglalás stb. Én egész évben azért dolgozom, legalább is ez éltet, hogy a pénzből, amit megkeresek nyáron minél több mindent tudjak majd csinálni. Imádok új helyekre menni, vagy a régi helyeken új dolgokat felfedezni, legyen szó akár egy étteremről, akár egy cukrászdáról, minden érdekel. Szeretek a barátaimmal lenni, velük mindenféle kirándulásokat szervezni, bulizni, társasozni, mint már említettem, szóval a bejegyzés ezen fele, ennek a szellemében íródik, nem pedig felvágásként, hogy bebe, én ennyi, meg ennyi helyre megyek, milyen menő vagyok, mert nem. Ez nem erről szól. Imádok otthon is lenni a családommal, akiket év közben sajnos keveset látok. A nagyszüleimmel, az unokatestvéreimmel, a lovainkkal, mindennel, ami otthon körülvesz. Sőt a legjobb sztorik általában mindig a családi grill-partykon kerekednek! De nem is szaporítom tovább a szót, vágjunk bele :)

Sajnos, amint véget ér a vizsgahét, és az összes vizsgámat letudtam, sem állhatok neki az önfeledt pihenésnek, ugyanis egyből másnap dolgoznom kell, de az első dátum, ameddig már csak 28 nap van hátra, az első utazás idén nyáron. Mivel tavaly a szülinapom borzalmas volt- nem mennék bele, hogy miért-, szerettem volna, ha idén valami különlegeset csinálunk, és a szeretteimmel lehetek, így a barátnőimmel, és a barátommal közösen ara jutottunk, hogy mi lenne, ha csak egy napra elmennénk Milánóba. Az ötlet mindenkinek tetszett, mi pedig már többször is voltunk- én tavaly nyáron kétszer is, egyszer a BL döntő miatt, egyszer pedig, mikor az EB-ről tartottunk hazafelé. Szóval tulajdonképpen mi leszünk az idegenvezetők. Egy kilenc fős társasággal fogunk menni, eszméletlenül várom már. Milánó számomra egy olyan város, amit soha nem fogok tudni megunni. Igaz, hogy mikor először egy hetet töltöttünk ott, minden nap ugyan azt csináltuk, és ugyan azt néztük meg, de nekem teljesen belopta magát a szívembe. Pont a minap mondtam a barátomnak, hogy ha választhatnék, hogy azok közül a helyek közül, ahol eddig jártunk,- és a Linderhof kastély nem lenne opció- hol élnék a legszívesebben, biztos, hogy Milánót mondanám. Igen, olasz, és igen, koszos, és zsúfolt, és forróság van, de én valahogy nem tudok betelni vele. Számomra egyszerűen tökéletes! 

Idén nyáron több bakancslistás vágyam is teljesül, hisz a barátomat jóformán a megismerkedésünk óta nyúzom, hogy biciklizzük körbe a Balatont. Nekem ez valamiért hatalmas nagy vágyam. Én alapból nagyon szeretem a balatoni életet, a gasztro-kultúra fejlődését, a rengeteg borászatot, a sok-sok új helyet, ami felfedezésre vár. Minden évben izgatottan várom a Magyar Konyha magazin Balatoni helyek kiskönyvét, amiben összegyűjtik a legjobb éttermeket, amiket becsületesen tesztelgetünk is a barátommal, így most tényleg hatalmas élmény lesz végre-valahára körbebiciklizni a tavat. Mellesleg ez is egy jórészt barátnős program lesz, bár a szerelmem is elkísér minket, de már eszméletlenül várom! Igen, tudom, én mindent eszméletlenül várok...

És ha már a Balatonnál tartunk, akkor el is érkeztünk a kedvenc nyári programomhoz, ami nem más, mint a Balatonfürei Borhetek. Ha már a Sziget hagyománynak számít nálunk, akkor erre nem is tudom, hogy mit mondjak. Először szerintem 4-5 éve vehettünk részt rajta, ugyan akkor még csak ketten a barátommal, de már évek óta csatlakoztak hozzánk unokatestvéremék is, így mindig egy hatalmas buli az egész. Még a legelső alkalmak egyikekor volt olyan, hogy a barátom furgonjának a háttuljában aludtunk, mert egyszerűen képtelenség volt szállást találni abban az időszakban. Most már egy ideje Húsvétkor lefoglaljuk a szállást, hogy teljesen biztosra menjünk. Ez is egy napirendi pont az ünnepségen, ebéd, tojsákeresés, szállásfoglalás. Idén 5 napra megyünk, és nagyon remélem, hogy jó idő lesz, ugyan is tavaly elég felemás időjárásban volt részünk. A Balatonban már nem is nagyon lehetett fürdeni, mert elég hideg volt a víz, szóval idén remélem azért jobb idő lesz! 

És ezzel el is érkeztünk a legizgalmasabb hónaphoz, a szeptemberhez. Én a mai napig imádok a szüleimmel nyaralni járni, a teljes családomról meg ne is beszéljünk, szóval nem is volt kérdés, hogy idén is részt veszünk egy családi nyaraláson. Az idei uticél nem más, mint Korfu, amit nagyon várok, mert egész héten nem fogok mást enni, csak igazi, görög tzatzikit, ami az egyik kedvenc ételem (?) vagy salátám? Minek szokás ezt nevezni? Persze nem csak a tzatziki miatt várom a nyaralást, hanem mert minőségi időt tölthet együtt a család. Egyszer már jártam Görögországban, és nagyon tetszett, igaz akkor Zakynthoson voltunk, ami egy teljesen más kaliberű sziget, de biztos vagyok benne, hogy itt is nagyon jól fogom érezni magam. Ha már olyan közel leszünk tervezzük azt is, hogy egyik nap áthajókirándulunk Albániába. Ugye mondtam, hogy imádunk új helyeket felfedezni? Nagyon kíváncsi vagyok az országra, ugyanis az OzoneNetwork-ön rengeteg jót hallttunk róla, az emberek vendégszeretetéről, a csodás tengerpartról, és az izgalmas kultúráról. Talán az egész nyaralással kapcsolatban emiatt vagyok a legizgatottab...Csak mivel rettegek a repüléstől erre a nyárra rögtön hármat is bevállaltam, sőt, ha a június eleji Londont is számításba veszem, akkor négyet, de ode nem élvezetből na jó kicsit igen utaztam, hanem a munkám miatt. Viszont ezen kívül jóformán egész nyáron repkedni fogok. Persze kis túlzással. Amint megérkezünk a családi nyaralásból rá egy hétre ugyanis életem lenagyobb álma fog valóra válni. A szerelmemmel elutazunk egy hétre New Yorkba! Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mennyire várom ezt az utat, és még az sem érdekel, hogy 8 óra 40 percet az égben kell töltenem, bezárva egy istenverte repülőbe, mert én is ücsöröghetek a MET lépcsőjén, mint Blair, és végre a saját szememmel láthatom álmaim városát. 

Régóta érett már bennünk egy tengerentúli út terve, és most végre tényleg valóra válik. Mondtam már, hogy mennyire boldog vagyok ? Szerintem még nem! Elmondhatatlanul boldog vagyok. És mivel szeptember közepén megyünk, talán némi esély arra is van, hogy ilyen csodás színekben pompázva láthassuk a Central Parkot, de ha nem, hát üsse kavics, hisz a Centra Parkról beszélünk, ami gondolom , mindenhogy tökéletesen szép, és lenyűgöző!

Szóval ezek lennének az én nyári terveim, persze a rengeteg olvasás mellett a 2017-es nyárra! Nektek mik a terveitek? Elutaztok valahova nyaralni? Aki volt már a fent említett helyeken, és van valami nagyon jó tippje, mindenképp ossza meg velem! Addig is, kérlek, ha tetszett a poszt, kérlek iratkozzatok fel, valamint nyugodtan kövessetek be az összes közösségi oldalon (Facebook, Instagram, Snapchat: lilla.samson)

Köszönöm, hogy benéztetek, további szép napot!