Garda-tó (Giro d'Italia 101)

Aki követi a blogomat, az Insatgramomat, vagy esetleg a Facebook oldalamat már régebb óta, az tudja, hogy nálunk ez már amolyan hagyomány az évfordulónkkor elutazni Olaszországba. Ugyanis ez a számunkra jeles nap, minden évben bele esik a Giro d'Italia biciklis versenybe, amit mind a ketten imádunk a barátommal, ezért semmi pénzért nem hagynánk ki. 

Talán két évvel ez előtt vásárolhattam meg, a 1000 Places To See Before You Die című könyvet, és azóta igyekszünk a kellemest a hasznossal is összekötni. Minden utazásunkat megpróbáljuk úgy alakítani, hogy egy-egy helyet ki tudjunk pipálni a könyvből. 

Most a nagy olasz tavak kerültek sorra (a comoi-tó már három évvel ez előtt megvolt), jobban mondva a Garda-tó. Három napot töltöttünk el csodás környezetben egy Malcesine nevű kis városban, egy lenyűgöző hotelben, amiből a kilátás egyszerűen fenomenális volt.

Kilátás a hotel szoba erkélyéről

Sajnos, mint ahogy az általában velünk lenni szokott, az időjárás nem nekünk kedvezett. Mikor hétfőn oda értünk, még meleg volt, és verőfényes napsütést, de a medencét már sajnos nem tudtunk kipróbálnihétkor zárt, mi nyolcok értünk oda. Kár, mert akkor lett volna rá az utolsó lehetőségünk. Sajnos első nap szokás szerint megcsúsztunk az idővel, így csak a tervezettnél később érkeztünk meg a helyszínre, ezért már csak arra volt időnk, hogy gyorsan letusoljunk, átöltözzünk, és berobogjunk a városba vacsorázni valamit. 

A legtöbb étterem viszont sajnos 22 órakor zárt, mi pedig 21:30-kort értünk be a városba, így hosszasan keresgéltünk a TripAdvisor segítségével, míg találtunk egyet, ami tovább van nyitva, mint tíz óra. Végül egy Vidoc nevű étterem-borbárra esett a választásunk, és mit ne mondjak, kicsit sem bántuk meg. Amúgy a TripAdvisor szerint ez a város harmadik legjobb étterme, szóval fura is lett volna, ha szar. Mármint rossz. Ebben az étteremben megismerkedtünk a tradicionális, régióra jellemző ételekkel, vagyis a gnocco fritto e tigelle-vel. 

Sajnos csak olasz leírást találtam ahhoz, hogy mi is pontosan ez az étel, így megpróbálom inkább elmagyarázni. Nem kell semmi atom-komolyra gondolni, a gnocco fritto e tigelle nem más mint sajt és sonka tál, helyben, frissen készült péksüteménnyel, az egyig a gnocco, ami kerek, és állagban leginkább egy zsemlére hasonlít. A másik pedig a tigelle, ami leveles tésztából készült, de valami egészen különös, és isteni péksütemény íze van. Ezeket saját kezűleg töltheted meg a sajttal, sonkával, mortadellával, és mindenféle zöldségekkel, és mivel forrón hozzák ki őket a sajt mennyeien beleolvad...Nem is folytatom. Ha valaki a Garda-tó környékén jár, mindenképp kóstolja meg ezt a helyi ízletességet. 

Szóval első nap csupán erre futotta az időnkből. 

Kedden, mikor felébredtünk, már láttuk, hogy nem lesz valami jó idő, így kicsit csalódottak voltunk. Ezt a napot végig egy Trento nevű városban készültünk tölteni. 

Aznap ugyanis időfutam volt a Giron, ami azt jelenti, hogy a versenyzők nem egyszerre indulnak el, hanem percenként indítják el őket. A ranglista utolsó helyén állóval kezdik, és értelem szerűen az elsővel fejezik be, aki akkor még Simon Yates volt. Ez azért is volt különösen szuper, mert a komplett "open village" a buszokkal, a különböző interaktív programokkal és minden egyébbel, egész nap a faluban maradt. 

Szerintem egy ilyen biciklis verseny hatalmas élmény, nem csak annak, aki kifejezetten rajong a biciklisekért, hanem úgy összességében is. Rengeteg mindenen lehet részt venni, és iszonyatosan jó a hangulat. Na és azt említettem már, hogy ez az egész Olaszországban van? Nekem már ennyi indok is elég lenne :D

Sajnos az idővel kapcsolatos bal sejtelmeink amúgy bebizonyosodtak. Mikor megérkeztünk Trentoba, esett az eső, de legalább az rövid időn elállt, és utána csak simán hűvös volt. 

Miután megnéztük a Giro-s karaván felvonulását el is mentünk az open village-be, ahol rengeteg felesleges szuper ingyen dolgot összeszedtünk. Többek között egy karton maglia rosa-t rózsaszín trikó, a Giro-n ezért mert a küzdelem, vászon táskákat, gym-bageket, autó illatosítókat, és nyakba akasztható kulcstartókat amit nagy valószínűséggel soha nem fogunk használnis. Ténferegtünk rengeteget a csapatbuszok között, ahol több versenyzővel is találkoztunk, valamint csapatigazgatókkal, és egy csomó olyan emberrel, akik biztos nagyon fontosak, csak mi nem ismerjük őket. 

Amit nagyon szeretek ebben a versenyben az az, hogy itt mindenki olyan mint egy nagy család. Mindenki azért van ott, mert szeretik a bicikli-sportot. Nincs ellentét, nincs vita, mindenki türelmes, mindenki kedves, és bármeddig elácsoroghatsz egy-egy busz mellett, senki nem szól rád, hogy "most már én jövök". 

Ez volt a harmadik Giro-nk, de biztos vagyok benne, hogy nem az utolsó, mert minden éven hatalmas élménnyel távozunk. 

Ügyesen kikémkedtünk amúgy, hogy a csapatok honnan rendeltek pizzát itt szó szerint mindenki pizzát eszik, a versenyzőknek rengeteg kalória kell, a sportigazgatók, edzők miegyebek meg miért ennének bármi mást. Olaszországban vagyunk végül is..., és végül mi is ott ebédeltünk. 

Pizzeria de Albert. Hogyha valaha Trentoban jártok, ide mindenképp térjetek be. Nem a tipikus nápolyi-jellegű pizzéria, ahol csak két fajta a Mariana és a Margaritha között választhatsz, viszont eszméletlenül finom. Hozzá teszem ananászt és társait itt sem fog senki se találni egyik pizzán sem. Én a Regina nevűt választottam, amin minden egyes szeleten öklömnyi nagyságú mozzarellák voltak, valamint friss, napérlelte paradicsom mekkora közhely, de egyszerűen még az íze is napérlelte volt. Az árfekvés nem a legolcsóbb volt, viszont ahhoz mérten, hogy milyen ízorgia játszódik le az ember szájában, és kb. a legdrágább Vapianos pizza árában volt itt a legolcsóbb pizza, szerintem teljesen megéri. Ég és föld. 

Pizzeria da Alberto

Persze ha már Olaszországban jársz, szerves része kell, hogy legyen minden étkezésnek a kávé is, így azt sem hagytuk ki. Nyami-nyami. Miután mint két jóllakott óvodás kigurultunk az étteremből, elkezdtük várakozó álláspontra helyezni magunkat, ahonnan mindent és mindenkit jól látunk. Szerencsére találtunk egy kereszteződést, ahonnan magát a futamot, valamint a futamra tartó versenyzőket is testközelből láthattuk. Így történt meg, hogy kb. egy méterre kerekezett el mellettünk mindenki, és szuper képeket tudtunk lőni. Akkor még nem tudtam, hogy mi lesz az egész vége Rómában, de van egy remek képem Froomról is, aki végül a végső győztes lett. 

Vicces és érdekes volt figyelni, hogy ahogy közeledett a "nagy nevek" indításának az ideje, hogy telt meg egyre jobban a hely, amit kiválasztottunk a megfigyeléshez. Eleinte szinte szó szerint csak mi voltunk, a végén pedig már biztonsági embereknek kellett figyelmeztetnie a tömeget, nehogy kilépjenek a biciklisek elé. 

Chris Froom

Az is érdekes amúgy, hogy amint az utolsó versenyző is elkerekezik, abban a másodpercben mindent elkezd lebontani a stáb, hiszen másnap már egy másik faluban kell mindennek készen állnia a versenyre. Miután Yates is elhagyta a várost, mi is útra keltünk, vissza a szállásunrak. Feltett szándékunk volt, még a rossz idő ellenére is, hogy a jakuzzit ki fogjuk próbálni. 

A hotel ahol megszálltunk, a Hotel Roma Malcesine egy kis családi vállalkozás, anya és fia működtetik. Csodálatos környezetben, medence, jakuzzi, edzőterem, bár, partszakasz, minden található itt, ami a tökéletes kikapcsolódáshoz szükséges a rengeteg német turistát leszámítva. Számomra külön plusz pont volt, hogy a reggelinél a tojást nem egy hatalmas étel melegítőben tették ki a többi kaja mellé, hanem Fiorella, a tulajdonos, külön mindenkit megkérdezett, hogy szeretne-e tojást, és ha igen milyent, majd ő saját kezűleg készítette el. Nyilván egy hatalmas több száz szobás szállodában ilyenre nincs ideje és lehetősége senkinek, de még kisebb helyeken sem tapasztaltam soha ilyent. Számomra ez rengeteget adott hozzá az élményhez. 

Mivel mindössze 17 fok volt, kicsit féltem a fürdéstől, de végül nagyon szuper volt, a víz kellemes meleg, a kilátás pedig szó szerint lélegzetelállító. Nem tudom miért, de én teljesen másnak képzeltem el ezt a vidéket. Nem gondoltam, hogy ugyan annyira olasz, mint egy tengerparti kisváros, de lehet, hogy talán még jobb is volt. Hiszen nem olyan mint Jesolo, vagy ezek a helyek, amik csak a turizmus miatt léteznek, és teljesen lélektelenek, hanem van hangulata. Szűk utcácskák, egész nap chillelő meg gesztikuláló olaszok, és rengeteg német. El lehet képzelni bármilyen kirándulást egy hordányi német nélkül? Nekem nem megy. New Yorkban jóformán több német hangot hallottam tavaly, mint angolt. És ez nem vicc.

Macelsine

Szerdán, az utolsó napunkon pedig nagy örömünkre még a nap is kisütött! Reggeli után tettünk egy kis sétát a tó partján, amire addig még nem volt időnk, és csodás képeket készítettünk. A barátom mondja mindig, hogy egy hegy mennyit képes hozzáadni egy hely szépségéhez. Hát itt ez teljes mértékben beigazolódott. Csodálatos, ahogy a tavat körbe fogják ezek a hatalmas hegyek. Az egyetlen dolog amire számomra annyira nem sajnos sajnos nem maradt időnk libegővel felmenni az egyik magaslat tetejére. Macesine-ben ugyanis erre is van lehetőség. Biztos meseszép panoráma lehet odafentről. Majd legközelebb! 

Harmadik, és egyben utolsó napunkon a futam Riva del Garda városából indult. Itt csak magát az indítást néztük meg. Ilyenkor a rózsaszín, lila, fehér és kék trikót viselő versenyző indul a mezőny elejéről, a többiek pedig utánuk sorakoznak fel. Ahhoz, hogy az ember lásson is valamit, időben kell érkezni, hogy jó helye legyen. Nekünk tavaly sikerült, idén annyira nem, de még így is hatalmas élmény volt együtt, olaszul visszaszámolni a tömeggel. Még szerencse, hogy a számokat nem felejtettem el, mióta olaszt tanultam :D 

Kis időt itt is töltöttünk az open villageben, nézegettük a bicikliket a versenyzőket, aztán miután elrajtolt a futam egy eszméletlen szűk, emelkedős, macskaköves úton, megint csak útra keltünk enni.

Néha úgy érzem, hogy mi nem csinálunk mást, csak eszünk meg várost nézünk. Eszünk, meg várost nézünk. 

A Sud Riva del Garda nevű étteremre esett itt a választásunk. Aminek számomra teljesen érthetetlen módon hamburger is van az étlapján. Mármint... Ki az az őrült, akinek megfordul a fejében, hogy Olaszországban....Olaszországban hamburgert egyen...

Sud Riva del Garda

Igazából szerintem az a "baj", hogy a TripAdvisor miatt az embernek manapság nagyon már nincs esélye bemenni egy rossz étterembe. Hacsak valaki nem nagyon kibic, és semmi nem felel meg neki, és mindenben a hibát keresik, akkor persze a TA sem segít. Viszont amióta mi használjuk tényleg nem voltunk igazán rossz helyen... Így volt ez most is. Úgy döntöttünk, hogy pizzát és tésztát rendelünk, és a felénél mind a ketten cserélünk. Esküszöm, én ilyen finoman elkészített tonhalat és garnélát, mint ami a tésztában volt még soha nem ettem. A pizzáról pedig jobb, ha nem is beszélünk, mert, ha csak rá gondolok is, összefut a nyál a számban. Ez már valóban nápolyi-jellegű pizza volt. Vékony, rengeteg nyúlós sajttal, és egyszerűen I-S-T-E-N-I volt. 

Természetesen hiába volt reggel napsütése az idő, mire végeztünk az ebéddel, leszakadt az ég, még szerencse, hogy a kocsi csak olyan 2 km-re volt az étteremtől. Szerintem aznap áztam meg eddigi életemben a legjobban. A szó szerinti még a "bugyim is vizes volt" szituáció állt fent. De megérte.

Riva del Garda

Nos hát, mi így ünnepeltük idén az évfordulónkat, és ilyen volt a Giro. Hatalmas élmény, mint mindig, és már alig várjuk a következőt! Akár melyik országban is járhatok, akár milyen városokat is ismerek meg, egy biztos: Olaszország örökre a kedvenc országom marad. Itt akár merre járunk, soha nem csalódunk, mindig ugyan olyan jól érezzük magunkat. 

A bejegyzés végén még meg szeretnék osztani veletek pár képet, amit a három napos kiruccanás alatt készítettünk. Remélem tetszeni fognak nektek! 

Chill

Kilátás a jakuzziból

6. évforduló

Indító pont Trentoban 

Aktuális kedvenc borom, a Folly Arborétum Cédrusa mellett 

Minden évfordulón új kép készül az előző évivel

Az a kis hangya én vagyok, rácsodálkozom a világra

Csoda

Malcesine

Meseszép templom, valahol út közben

Fenty Beauty Glossbomb, mindenhol velem

Giro karaván

Trento

Trento

Trento

Sunwebes versenyző rajtra kész 

Trento  

Kilátás a Hotel Romaból

Malcesine

Vár Malcesine-ben

Indító pont Riva del Garda-ban

Malcesine

Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés! Ha bármilyen kérdésetek lenne, nyugodtan írjatok egy kommentet, és ha már itt vagytok, iratkozzatok fel a blogomra, valamint kövessetek be Facebookon, és az Instagramon is! Legyen nagyon szép napotok! 

Prága

Körülbelül három éve nyúztam a barátomat, hogy utazzunk el Prágába. Minden ismerősünk/barátunk volt már, mindenki ódákat zengett róla, és persze a képek alapján teljesen beleszerettem a városba. Engem mondjuk a városnézés jobban vonzott, mint a rengeteg fajta cseh sör, de persze egy csoportos utazás alkalmával a kecskének is jól kell laknia, és a káposztának is meg kell maradnia. Úgy gondolom három napos kis utunk alatt mindenkinek sikerült a kedvére tennünk. Volt sörözés, evés-ivás, és persze rengeteg városnézés is. 

Úgy gondolom a tavalyi évet elég rendesen kimaxoltam/kimaxoltuk utazás szempontjából a barátommal, és ha csak New Yorkba jutottunk volna el, már akkor is iszonyatosan boldog és hálás lennék. Ám mégsem így alakult. Rengeteg szebbnél-szebb helyen sikerült megfordulnunk, hol barátokkal, hol családdal, hol kettesben. Mindegyik útról csodás emlékekkel, és még nagyobb kalandvággyal tértünk vissza, ebben teljesen biztos vagyok. A 2017-es év utolsó kirándulása a cseh fővárosba Prágába vitt minket, és nagyon örülök, hogy végre ezt a várost is sikerült felfedeznünk. Barátokkal vágtunk neki az utazásnak, és a szállásfoglalás, mint általában, most is az én dolgom volt. A New York-i szerencsétlen Airbnb-s eset után kevésbé lelkesen vágtam bele a lakáskeresésbe a honlapon, de úgy gondolom végül nagyon jól jártunk.

Egy nagyon rendes házigazdát, és egy szuper lakást sikerült kifognunk, mindössze két villamosmegállónyira a belvárostól. Maga a megálló pedig konkrétan az ajtónk előtt volt, amint kiléptünk az épületből már szállhattunk is fel a tömegközlekedésre. Ezt megelőzően még egyikünk sem volt Prágában, és én minden utazás előtt nagyon szeretek útikönyveket bújni, hogy mégis milyen nevezetességek vannak az adott helyen. A három nap alatt szinte mindent sikerült megnézünk, amit beterveztünk, egy-két dolog például a Táncoló ház maradt csak ki, de így legalább van ok még egyszer kétszer, háromszor, négyszer visszatérni. 

Az első napot én hullafáradtan kezdtem meg, ugyanis hajnali ötig dolgoztam, majd reggel hétkor útra is keltünk, de ennek ellenére szuperül éreztem magam. Ezt is már többször említettem, de szeretünk a TripAdvisoron tájékozódni a különböző éttermekről, és elsőre szerettünk volna valami nagyon helyit enni, így betértünk a Kolkovna Celnice nevű étterembe. Az biztos, hogy tipikus cseh ételben nem volt hiány, bár azt meg kellett állapítanunk, hogy a helyi konyha nem éppen nekünk való. Én mondjuk meglepően finom ételt választottam sült camembert, de a knédli egyikünknek sem jött be igazán. 

Innen aztán a nyakunkba vettük a várost, persze csak miután ittunk egy borzalmasan rossz ánizs ízű forraltbort. Legelőször a Lőportoronyra akadtunk rá. Igazán konkrét sorrendet nem állítottunk fel, hogy márpedig ekkor és ekkor itt kell lennünk, és ezt kell megnéznünk. Az óratoronyhoz is teljesen véletlenül értünk oda 10 perccel egész előtt, és így meg tudtuk nézni a "harangjátékot". Meg kell mondjam annyi embert mint amennyi ott gyűlt össze, még New Yorkban sem láttam sehol. Egyszerűen olyan hatalmas tömeg volt, hogy ha akartunk sem tudtunk volna tovább menni, mert minden oldalról állt a tömeg, és bámult felfelé az órára. Fogalmam sincs, hogy mennyien lehettünk a téren, de biztos, hogy több 10 ezren. Kicsit félelmetes és nyomasztó is volt belegondolni, hogy ha az utóbbi évek eseményeit vesszük alapul mi is történhetett volna a rengeteg összezsúfolódott emberrel.

Maga a harangjáték szerintem amúgy nem volt valami nagy szám. Persze, ha az ember egyszer már a cseh fővárosban van, mindenképp érdemes megnézni, de én nem találtam semmivel sem különbnek pl. a hévízi zenélő óránál. Oké, régebbi, meg történelmi, meg bla bla, de engem valahogy az ilyen dolgok annyira nem nyűgöznek le. 

Maga az óváros tér amúgy csodálatos volt a feldíszített Karácsonyfával ami szerintem százszor szebb volt, mint Bécsben a Karácsonyfa a Rathausplatzon és a rengeteg kis bódéval.

Az épületek eszméletlenül gyönyörű állapotban vannak, mindenhol újítanak épp fel valamit, és látszik, hogy az egész város mennyire karban van tartva. Minden tiszta, minden "új", és minden csodálatos. Szóba került köztünk, hogy jellegében Prága "ugyan olyan" város, mint Budapest, folyó, hidak, gyönyörű régi épületek, és akár a mi fővárosunk is lehetne egy ilyen csodás kis ékszerdoboz, de sajnos valamiért nálunk nincs arra igény, hogy a városkép mondjuk egységes legyen. Ez alatt arra gondolok, hogy Prágában két régi épület közé nincs felhúzva egy új " mert jó lesz az úgy is, kit érdekel, hogy néz ki". Vagy pl. attól sem kellett aggódnunk, hogy vajon ráomlik-e egy ház a fejünkre, ha elmegyünk mellette, mert annyira borzalmas állapotban volt. 

És tudom, nekünk nincs rá pénzünk stb stb. De azért fura, hogy egy olyan dologra nincs pénzünk, ami mondjuk elég meghatározó lenne, mert akárki akármit mond a külcsíny igenis számít. Na mindegy. A lényeg, hogy egyszerűen Prága csodaszép. Minden egyes kis sarkon fel lehet fedezni valami szép kis épületet, egy hangulatos helyet stb. 

Mivel elég hideg volt, és már kicsit cidriztünk a sötét beálltával kerestünk egy helyet, ahol kicsit felmelegedhetünk. Sajnos a nevére már nem emlékszem, de a Károly-hídra volt belőle kilátás. Miután kicsit felmelegedtünk úgy döntöttünk, hogy induljunk el sörözni, hiszen mi más vonzana egy két férfiembert Prágában mint a sör. 

A fiúk ki is néztek egy helyet a neten, de "pechünk" volt, mert privát sörkóstoló miatt aznap este zárva volt. Viszont így hál istennek ráakadtunk egész Prága legkirályabb helyére, név szerint a Fat Cat-re. Ez egy aránylag új hely lehet, vagy csak felújított, ezt nem tudom, de a belseje indusztriális stílusú, ami azért arra enged következtetni, hogy nem olyan régi. Fiatalos, menő, rengeteg különleges kézműves sörrel, és finomabbnál finomabb ételekkel. Úgy alakult, hogy mind a két estére ez a hely lett a "törzshelyünk" mert első nap annyira megtetszett, hogy másnap este már szóba sem került más, csak a Fat Cat az esti sörözéshez. Ha valaki Prágába látogat, és szereti a modern dolgokat, finom söröket akar kóstolni, és imádja a nachost, akkor ide mindenképp térjen be. A személyzet is nagyon kedves, nem hagyják, hogy az ember kiszáradjon, vagy eléhezzen, folyamatosan ott vannak, nem kell rájuk várogatni, vagy könyörögni, hogy esetleg vessenek az emberre egy pillantást. 

Első este azért nagyjából időben hazamentünk, mert én akkor már közel 40 órája talpon voltam, és nagyon fáradt voltam.

Másnapra azért kicsit konkrétabb terveink voltak. A Várhegyedet mindenképp szerettük volna megnézni, így egy finom kávé után, amit a lakástól pár méterre lévő Kafé Franciban fogyasztottunk el, nyakunkba is vettük a várost. A központig villamossal mentünk, onnan pedig gyalog, mert szerettünk volna minél többet látni a városból.
Prága valóban egy kis ékszerdoboz, és érdemes "csak úgy" kóborolni is mindenféle random kis utcácskákban, mert olyan csodálatos épületekre akad az ember úton-útfélen, hogy az valami hihetetlen. A várba egy kissé kapatós a feljutás, de semmi teljesíthetetlen. Magába a várudvarba a belépés ingyenes, viszont a táskáját mindenkinek ellenőrzik, és meg is motoztak minket. Ha valaki pl. az Ulászló-terembe szeretne bemenni, vagy a Katedrális bizonyos részeibe, azért viszont már fizetni kell.

Itt található az Arany utcácska is, ami novembertől májusig délután négytől ingyenesen is megtekinthető, viszont mi ezt a nevezetességet kihagytuk. Úgy voltunk vele, hogy annyi csodás épületet láttunk, hogy nem biztos, hogy az a tíz kis ház megérne 350 koronát, amikor egész Prága egyszerűen lenyűgöző. Miután kisétáltuk, és kifotóztuk magunkat a Várhegyedben, plusz feltankoltunk szuvenírekkel is, útnak indultunk ebédelni. Sajnos ez pont fél egy-egy óra magasságában volt, és szó szerint minden hely tele volt, ahova be szerettünk menni, így teljesen random, az első olyan étteremben telepedtünk le, amiben volt hely.
Ez pedig az U Mecenase nevű étterem volt. Nem mondanám, hogy fine dining, viszont nem is egy alacsony árkategóriájú étterem. Itt tényleg igazán finomakat ettünk, elengedtük a cseh nemzeti ételeket, mert rájöttünk, hogy az igazán egyikünk ízlésvilágával sem egyezik. Miközben ebédeltünk az étterem ablakai egy nagyon szép kis térre néztek, és egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy óriási pelyhekben szakad a hó, ráadásul nagyon sűrűn, és sok.

Az utazás így is szuper volt, de a hó annyit dobott rajta, hogy az valami hihetetlen. Egy teljesen más képét mutatta a város, és emiatt aztán tényleg, igazi karácsonyi hangulatunk lett.
Ebéd után ismételten csak keringtünk a városban, átsétáltunk még egyszer a Károly-hídon, valamint meg szerettük volna nézni a régi zsidó temetőt, mert ott még az 1200-as évekből is vannak sírok, de mire odaértünk sajnos bezárt. Így csak a kerítés rácsain keresztül tudtunk egy pillantást vetni a helyre. Szép lassan be is esteledett, és a kivilágított belvárosban még ittunk egy forraltbort, meg császkáltunk egyet az Óváros-téri karácsonyi vásárban, majd az én kérésemre ellátogattunk Prága legnagyobb bevásárló központjába a Palladiumba. Igazából csak a Sephorát szerettem volna megnézni, de amiért mentem, nem találtam meg, így végül elég csalódottan távoztam. Ti tudtátok amúgy, hogy Prágában van Topshop? Nagyon megörültem neki, de végül ott sem találtam semmi kedvemre valót.

Az utolsó esténket aztán ismételten a "törzshelyünkön" a Fat cat-ben töltöttük, ahova tuti biztos, hogy ha legközelebb megyünk Prágába is vissza fogunk térni. Másnap sajnos már csak arra volt időnk, hogy egy élelmiszerboltban feltankoljunk "szuvenír-sörből", meg csokiból meg ilyesmi, és el kellett indulnunk haza, hiszen a többiekre másnap már munka várt. Nekem pedig megkezdődött a téli-szünet.
Megfogadtuk, hogy többször is vissza fogunk még térni Prágába, hiszen igazán közel van, valamint eszméletlenül szép. Sokan riogattak az utazás előtt, hogy készüljünk fel, hogy majd mennyire nagyon hideg lesz. Nos, én ehhez annyit tudok hozzáfűzni, hogy valóban hideg volt, de szerintem semmivel sem hidegebb mint mondjuk Bécsben, és ami nagy plusz volt, hogy nem tombolt 0/24-ben a szél, ami mondjuk az itteni időjárást igencsak erősen jellemezi. Azért ha valaki a téli hónapokban megy, mindenképp számítson arra, hogy elkel majd a télikabát, sál, sapka, kesztyű, de nem is úgy kell nekivágni, mint egy antarktiszi körútnak, mert azért annyira brutálisan hideg nem volt.
Végezetül íme még egy-két kép az utazásunkról:

Ez a mai napig nem tudom, hogy hol volt, csak az utcáról láttam meg, és "úr isten, könyvek" felkiáltással már bent is voltam :D 

A belsejében egy tükör volt

Károly-híd

Itt még azt hittük, hogy finom lesz a forciborci :D

Kilátás a Károly-híd lábától

Cukiskodunk

A katedrális 100 (!!!) négyzetméteres rózsaablaka :)

Fat Cat

A kedvenc kávézónk

Ez a bejegyzés most ilyen kis rövidkére sikeredett, de remélem ennek ellenére tetszett nektek. Ha valaki nagyobb társasággal indulna, és érdekli a szállás, ahol voltunk, nyugodtan írjon nekem egy emailt nagyon szívesen elküldöm a linket. Ha tetszett a bejegyzés kérlek iratkozzatok fel a blogomra, valamint kövessetek be a többi platformon is: Facebook, Instagram, SnapChat (lilla.samson). Legyen szép hetetek!