Prága

Körülbelül három éve nyúztam a barátomat, hogy utazzunk el Prágába. Minden ismerősünk/barátunk volt már, mindenki ódákat zengett róla, és persze a képek alapján teljesen beleszerettem a városba. Engem mondjuk a városnézés jobban vonzott, mint a rengeteg fajta cseh sör, de persze egy csoportos utazás alkalmával a kecskének is jól kell laknia, és a káposztának is meg kell maradnia. Úgy gondolom három napos kis utunk alatt mindenkinek sikerült a kedvére tennünk. Volt sörözés, evés-ivás, és persze rengeteg városnézés is. 

Úgy gondolom a tavalyi évet elég rendesen kimaxoltam/kimaxoltuk utazás szempontjából a barátommal, és ha csak New Yorkba jutottunk volna el, már akkor is iszonyatosan boldog és hálás lennék. Ám mégsem így alakult. Rengeteg szebbnél-szebb helyen sikerült megfordulnunk, hol barátokkal, hol családdal, hol kettesben. Mindegyik útról csodás emlékekkel, és még nagyobb kalandvággyal tértünk vissza, ebben teljesen biztos vagyok. A 2017-es év utolsó kirándulása a cseh fővárosba Prágába vitt minket, és nagyon örülök, hogy végre ezt a várost is sikerült felfedeznünk. Barátokkal vágtunk neki az utazásnak, és a szállásfoglalás, mint általában, most is az én dolgom volt. A New York-i szerencsétlen Airbnb-s eset után kevésbé lelkesen vágtam bele a lakáskeresésbe a honlapon, de úgy gondolom végül nagyon jól jártunk.

Egy nagyon rendes házigazdát, és egy szuper lakást sikerült kifognunk, mindössze két villamosmegállónyira a belvárostól. Maga a megálló pedig konkrétan az ajtónk előtt volt, amint kiléptünk az épületből már szállhattunk is fel a tömegközlekedésre. Ezt megelőzően még egyikünk sem volt Prágában, és én minden utazás előtt nagyon szeretek útikönyveket bújni, hogy mégis milyen nevezetességek vannak az adott helyen. A három nap alatt szinte mindent sikerült megnézünk, amit beterveztünk, egy-két dolog például a Táncoló ház maradt csak ki, de így legalább van ok még egyszer kétszer, háromszor, négyszer visszatérni. 

Az első napot én hullafáradtan kezdtem meg, ugyanis hajnali ötig dolgoztam, majd reggel hétkor útra is keltünk, de ennek ellenére szuperül éreztem magam. Ezt is már többször említettem, de szeretünk a TripAdvisoron tájékozódni a különböző éttermekről, és elsőre szerettünk volna valami nagyon helyit enni, így betértünk a Kolkovna Celnice nevű étterembe. Az biztos, hogy tipikus cseh ételben nem volt hiány, bár azt meg kellett állapítanunk, hogy a helyi konyha nem éppen nekünk való. Én mondjuk meglepően finom ételt választottam sült camembert, de a knédli egyikünknek sem jött be igazán. 

Innen aztán a nyakunkba vettük a várost, persze csak miután ittunk egy borzalmasan rossz ánizs ízű forraltbort. Legelőször a Lőportoronyra akadtunk rá. Igazán konkrét sorrendet nem állítottunk fel, hogy márpedig ekkor és ekkor itt kell lennünk, és ezt kell megnéznünk. Az óratoronyhoz is teljesen véletlenül értünk oda 10 perccel egész előtt, és így meg tudtuk nézni a "harangjátékot". Meg kell mondjam annyi embert mint amennyi ott gyűlt össze, még New Yorkban sem láttam sehol. Egyszerűen olyan hatalmas tömeg volt, hogy ha akartunk sem tudtunk volna tovább menni, mert minden oldalról állt a tömeg, és bámult felfelé az órára. Fogalmam sincs, hogy mennyien lehettünk a téren, de biztos, hogy több 10 ezren. Kicsit félelmetes és nyomasztó is volt belegondolni, hogy ha az utóbbi évek eseményeit vesszük alapul mi is történhetett volna a rengeteg összezsúfolódott emberrel.

Maga a harangjáték szerintem amúgy nem volt valami nagy szám. Persze, ha az ember egyszer már a cseh fővárosban van, mindenképp érdemes megnézni, de én nem találtam semmivel sem különbnek pl. a hévízi zenélő óránál. Oké, régebbi, meg történelmi, meg bla bla, de engem valahogy az ilyen dolgok annyira nem nyűgöznek le. 

Maga az óváros tér amúgy csodálatos volt a feldíszített Karácsonyfával ami szerintem százszor szebb volt, mint Bécsben a Karácsonyfa a Rathausplatzon és a rengeteg kis bódéval.

Az épületek eszméletlenül gyönyörű állapotban vannak, mindenhol újítanak épp fel valamit, és látszik, hogy az egész város mennyire karban van tartva. Minden tiszta, minden "új", és minden csodálatos. Szóba került köztünk, hogy jellegében Prága "ugyan olyan" város, mint Budapest, folyó, hidak, gyönyörű régi épületek, és akár a mi fővárosunk is lehetne egy ilyen csodás kis ékszerdoboz, de sajnos valamiért nálunk nincs arra igény, hogy a városkép mondjuk egységes legyen. Ez alatt arra gondolok, hogy Prágában két régi épület közé nincs felhúzva egy új " mert jó lesz az úgy is, kit érdekel, hogy néz ki". Vagy pl. attól sem kellett aggódnunk, hogy vajon ráomlik-e egy ház a fejünkre, ha elmegyünk mellette, mert annyira borzalmas állapotban volt. 

És tudom, nekünk nincs rá pénzünk stb stb. De azért fura, hogy egy olyan dologra nincs pénzünk, ami mondjuk elég meghatározó lenne, mert akárki akármit mond a külcsíny igenis számít. Na mindegy. A lényeg, hogy egyszerűen Prága csodaszép. Minden egyes kis sarkon fel lehet fedezni valami szép kis épületet, egy hangulatos helyet stb. 

Mivel elég hideg volt, és már kicsit cidriztünk a sötét beálltával kerestünk egy helyet, ahol kicsit felmelegedhetünk. Sajnos a nevére már nem emlékszem, de a Károly-hídra volt belőle kilátás. Miután kicsit felmelegedtünk úgy döntöttünk, hogy induljunk el sörözni, hiszen mi más vonzana egy két férfiembert Prágában mint a sör. 

A fiúk ki is néztek egy helyet a neten, de "pechünk" volt, mert privát sörkóstoló miatt aznap este zárva volt. Viszont így hál istennek ráakadtunk egész Prága legkirályabb helyére, név szerint a Fat Cat-re. Ez egy aránylag új hely lehet, vagy csak felújított, ezt nem tudom, de a belseje indusztriális stílusú, ami azért arra enged következtetni, hogy nem olyan régi. Fiatalos, menő, rengeteg különleges kézműves sörrel, és finomabbnál finomabb ételekkel. Úgy alakult, hogy mind a két estére ez a hely lett a "törzshelyünk" mert első nap annyira megtetszett, hogy másnap este már szóba sem került más, csak a Fat Cat az esti sörözéshez. Ha valaki Prágába látogat, és szereti a modern dolgokat, finom söröket akar kóstolni, és imádja a nachost, akkor ide mindenképp térjen be. A személyzet is nagyon kedves, nem hagyják, hogy az ember kiszáradjon, vagy eléhezzen, folyamatosan ott vannak, nem kell rájuk várogatni, vagy könyörögni, hogy esetleg vessenek az emberre egy pillantást. 

Első este azért nagyjából időben hazamentünk, mert én akkor már közel 40 órája talpon voltam, és nagyon fáradt voltam.

Másnapra azért kicsit konkrétabb terveink voltak. A Várhegyedet mindenképp szerettük volna megnézni, így egy finom kávé után, amit a lakástól pár méterre lévő Kafé Franciban fogyasztottunk el, nyakunkba is vettük a várost. A központig villamossal mentünk, onnan pedig gyalog, mert szerettünk volna minél többet látni a városból.
Prága valóban egy kis ékszerdoboz, és érdemes "csak úgy" kóborolni is mindenféle random kis utcácskákban, mert olyan csodálatos épületekre akad az ember úton-útfélen, hogy az valami hihetetlen. A várba egy kissé kapatós a feljutás, de semmi teljesíthetetlen. Magába a várudvarba a belépés ingyenes, viszont a táskáját mindenkinek ellenőrzik, és meg is motoztak minket. Ha valaki pl. az Ulászló-terembe szeretne bemenni, vagy a Katedrális bizonyos részeibe, azért viszont már fizetni kell.

Itt található az Arany utcácska is, ami novembertől májusig délután négytől ingyenesen is megtekinthető, viszont mi ezt a nevezetességet kihagytuk. Úgy voltunk vele, hogy annyi csodás épületet láttunk, hogy nem biztos, hogy az a tíz kis ház megérne 350 koronát, amikor egész Prága egyszerűen lenyűgöző. Miután kisétáltuk, és kifotóztuk magunkat a Várhegyedben, plusz feltankoltunk szuvenírekkel is, útnak indultunk ebédelni. Sajnos ez pont fél egy-egy óra magasságában volt, és szó szerint minden hely tele volt, ahova be szerettünk menni, így teljesen random, az első olyan étteremben telepedtünk le, amiben volt hely.
Ez pedig az U Mecenase nevű étterem volt. Nem mondanám, hogy fine dining, viszont nem is egy alacsony árkategóriájú étterem. Itt tényleg igazán finomakat ettünk, elengedtük a cseh nemzeti ételeket, mert rájöttünk, hogy az igazán egyikünk ízlésvilágával sem egyezik. Miközben ebédeltünk az étterem ablakai egy nagyon szép kis térre néztek, és egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy óriási pelyhekben szakad a hó, ráadásul nagyon sűrűn, és sok.

Az utazás így is szuper volt, de a hó annyit dobott rajta, hogy az valami hihetetlen. Egy teljesen más képét mutatta a város, és emiatt aztán tényleg, igazi karácsonyi hangulatunk lett.
Ebéd után ismételten csak keringtünk a városban, átsétáltunk még egyszer a Károly-hídon, valamint meg szerettük volna nézni a régi zsidó temetőt, mert ott még az 1200-as évekből is vannak sírok, de mire odaértünk sajnos bezárt. Így csak a kerítés rácsain keresztül tudtunk egy pillantást vetni a helyre. Szép lassan be is esteledett, és a kivilágított belvárosban még ittunk egy forraltbort, meg császkáltunk egyet az Óváros-téri karácsonyi vásárban, majd az én kérésemre ellátogattunk Prága legnagyobb bevásárló központjába a Palladiumba. Igazából csak a Sephorát szerettem volna megnézni, de amiért mentem, nem találtam meg, így végül elég csalódottan távoztam. Ti tudtátok amúgy, hogy Prágában van Topshop? Nagyon megörültem neki, de végül ott sem találtam semmi kedvemre valót.

Az utolsó esténket aztán ismételten a "törzshelyünkön" a Fat cat-ben töltöttük, ahova tuti biztos, hogy ha legközelebb megyünk Prágába is vissza fogunk térni. Másnap sajnos már csak arra volt időnk, hogy egy élelmiszerboltban feltankoljunk "szuvenír-sörből", meg csokiból meg ilyesmi, és el kellett indulnunk haza, hiszen a többiekre másnap már munka várt. Nekem pedig megkezdődött a téli-szünet.
Megfogadtuk, hogy többször is vissza fogunk még térni Prágába, hiszen igazán közel van, valamint eszméletlenül szép. Sokan riogattak az utazás előtt, hogy készüljünk fel, hogy majd mennyire nagyon hideg lesz. Nos, én ehhez annyit tudok hozzáfűzni, hogy valóban hideg volt, de szerintem semmivel sem hidegebb mint mondjuk Bécsben, és ami nagy plusz volt, hogy nem tombolt 0/24-ben a szél, ami mondjuk az itteni időjárást igencsak erősen jellemezi. Azért ha valaki a téli hónapokban megy, mindenképp számítson arra, hogy elkel majd a télikabát, sál, sapka, kesztyű, de nem is úgy kell nekivágni, mint egy antarktiszi körútnak, mert azért annyira brutálisan hideg nem volt.
Végezetül íme még egy-két kép az utazásunkról:

Ez a mai napig nem tudom, hogy hol volt, csak az utcáról láttam meg, és "úr isten, könyvek" felkiáltással már bent is voltam :D 

A belsejében egy tükör volt

Károly-híd

Itt még azt hittük, hogy finom lesz a forciborci :D

Kilátás a Károly-híd lábától

Cukiskodunk

A katedrális 100 (!!!) négyzetméteres rózsaablaka :)

Fat Cat

A kedvenc kávézónk

Ez a bejegyzés most ilyen kis rövidkére sikeredett, de remélem ennek ellenére tetszett nektek. Ha valaki nagyobb társasággal indulna, és érdekli a szállás, ahol voltunk, nyugodtan írjon nekem egy emailt nagyon szívesen elküldöm a linket. Ha tetszett a bejegyzés kérlek iratkozzatok fel a blogomra, valamint kövessetek be a többi platformon is: Facebook, Instagram, SnapChat (lilla.samson). Legyen szép hetetek! 

New York- III. rész

Nos, túl sok bevezetőt nem szeretnék, lássuk, mi is történt a New York-i utunk utolsó napjaiban. Mivel szombatra már minden nevezetességet megnéztünk a New York Pass-al, úgy terveztük a hétvége első napja legyen egy kicsit nyugisabb, chilesebb nap. Béreltünk City Bike-ot, ami szerintem egy zseniális találmány. Ha valaki esetleg nem ismerné ugyan azon az elven működik mint Pesten a Bubi, vagy Bécsben a szintén csak City Bike  egy 101 dolláros "kaució" fejében egész napra 12 dollárért lehetett biciklit bérelni. Annyi a feltétel, hogy 30 percenként le kell tenni a járművet egy arra kijelölt helyre. Nagyon hasznos a City Bike alkalmazás, ugyanis offline is meg lehet nézni, hogy merre van az ember közelében lerakat, vagy, hogy azok mennyire is vannak tele. 

Ha valaki túllépi a 30 percet, két lehetőség van. Ha azért lépted túl, mert nem volt a közeledben üres tároló, akkor ezt a kis terminálon lehet jelezni, és kapsz még 15 ingyen percet. Ha ez alatt sem találsz üres helyet, akkor minden további megkezdett 15 perc 4 dollár, amíg le nem rakod. Vigyázni kell, mert így azért igen csak borsos összeg jöhet össze a végén. Megmondom őszintén én először kicsit féltem biciklizni ebben a hatalmas városban, de végül az egyik legjobb élménnyel gazdagodtam az ott-tartózkodásunk alatt, hihetetlen kár lett volna kihagyni. Arról nem is beszélve, hogy biciklivel szerintem sokkal gyorsabban lehet közlekedni a városban, mint tömegközlekedéssel. Egy-egy metró megálló között hatalmas a távolság, és a föld alatt is rengeteget kell gyalogolni, így két keréken az ember sokszor gyakrabban elérhet A-ból B-be. 

Szerencsénk volt ugyanis mindig találtunk üres helyet a bicikliknek. Erre a napra tulajdonképpen semmi komolyat nem terveztünk, csak egy kis random csavargást, este pedig piknikelést a Central Parkban. Pont ezen a hétvégén volt egy hatalmas koncert is a parkban, amit amúgy a mai napig nem értek. A metrón és mindenhol free-ticketed-event-ként hirdették, ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy ingyenes a belépés. Amikor pedig felmentünk a honlapra megnézni, hogyan is van ez az egész, ugyanis szuper fellépők voltak meghirdetve, és jó lett volna részt venni, akkor szembesültünk vele, hogy a legolcsóbb jegy volt 100 dollár. Amúgy pedig a park azon része a Great Lawn teljesen el is volt kerítve kordonokkal így képtelenség lett volna jegy nélkül bejutni.

Mivel szombaton költöztünk át egyik hotelből a másikba, ezért megszakítottuk a napunkat olyan három óra körül, és visszamentünk Queensbe, hogy elfoglalhassuk a szobánkat. Ez a hotel egy csodást, modern, öt csillagos szálloda volt. Ipari stílusban volt berendezve, és megépítve, ami nekem nagyon tetszik. A teraszunkról pedig lenyűgöző látvány volt Manhattanre, az Empire State Building-el a középpontban.
Miután kigyönyörködtük magunkat a panorámában, meg kipakoltunk visszamentünk a városba, vettünk némi elemózsiát, és már indultunk is a Parkba, hogy piknikelhessünk. Egy ici-pici szerencse is ért minket. Azt nem mondom, hogy tisztán hallottuk a Sheep Meadow-n a koncertet, de néha-néha egy-egy dalt sikerült elcsípnünk, és nagyon örültem, amikor felismertem a The Chainsmokers- Paris című zenéjét, ugyanis ők hatalmas kedvenceim is.

Amúgy a parkban rengetegen piknikeltek ugyan úgy mint mi. Mindenhol kisebb-nagyobb társaságok verődtek össze, nagyon hangulatos volt az egész. Amin meglepődtünk az az volt, hogy olyan 20 óra körül egy csajszi végig sétált az egész "mezőn", kiabálva, hogy záróra, és mindenkit kiterelt, senki nem maradhatott ott. Mondjuk éjszakára amúgy sem szívesen maradna szerintem az ember ebben a Monacónál is nagyobb parkban, de azt nem gondoltam volna, hogy a zárórakor tényleg körbemennek, és ki is tessékelnek mindenkit. Szóval összességében a szombati napunk nem állt túl sok mindenből. Innen még elsétáltunk megnézni New York egyetlen körforgalmát ugyanis az nagyon közel volt a Sheep Meadow-hoz. Vicces volt a rengeteg egyenes utca közepén egy körforgalom.

Utolsó napra pedig egy igazén érdekes program maradt, méghozzá elmentünk egy amerikai focimeccsre. Én nem vagyok egy olyan "hű de nagy rajongó" de a Super Bowl-t mindig meg szoktam nézni a barátommal. Őt érdekli ez a sport, és főleg ezért mentünk el, de megmondom őszintén, ha már ott voltunk Amerikában kár lett volna kihagyni. Nos egy ilyen meccsen részt venni teljesen más élmény, mint egy magyar, vagy osztrák, vagy spanyol vagy igazából bármilyen európai focimeccsen. A 80 ezer férőhelyes stadionban körülbelül 77 ezer jegy lett eladva a meccsre, tehát mondhatni, hogy teltház volt. Na már most. Senki ne gondolja egy percig se, hogy ők egy ilyen több órás meccset egy helyben ülve néznek végig. Nem. Szerintem csak a stadionban több kajálda volt, mint a városban, ahonnan származom.

Szerintem akik ténylegesen odafigyeltek a meccsre az maximum olyan 30-40 ezer ember lehetett a többi folyamatosan rohangált üdítőkért, ételért, mosdóba, fan-shopba, ide-oda.
Biztos mindenki látott már legalább egy olyan amerikai filmet, mikor egy focimeccs előtt az emberek a parkolóban partyznak. Nos, ez hajszál pontosan így van a valóságban is. Egy óriási nagy parkoló tele sütögető-iszogató emberekkel. Az egyik legfurcsább, de szerintem legautentikusabb élmény volt végig sétálni a több tíz-ezer tailgate-elő ember között, akiknek a nagy része igazból be sem jött megnézni a meccset, hanem kint, hordozható tévéken nézték végig az eseményeket, miközben nagyon jót buliztak. Furcsa volt, de az biztos, hogy ebben a parkolóban jobban megismerhettük az igazi Amerikát, mint New Yorkban, ami azért elég éles kontrasztot vesz fel mondjuk Nashville-el.

Amit szintén itt tapasztaltunk meg, és nagyon meglepődtünk rajta az a következő volt: ha nem USA állampolgára vagy, nem vehetsz sört a stadionban, csak egy "igénylőlap" kitöltése után. Ezen a papíron fel kell tüntetni természetesen az alap adataidat, majd az útlevélszámodat, a lejárati dátumot, hogy pontosan hol szállsz meg a kint tartózkodás ideje alatt, ilyen és ehhez hasonló finomságok. Ha öt különböző helyen szeretnél sört venni, akkor pedig ezt a papírt öt különböző helyen kell majd kitöltened. Ja, és nem csak itt, hanem mindenhol mindig elkérik a személyidet, ha alkoholt akarsz venni, még a repülőn is. Ami persze egyáltalán nem baj. Nekünk viszont okozott pár vidám percet, mikor szembesültek vele, hogy a barátom mennyi idős, miközben nem néz ki 21-nek.
Az egyetlen ami nagyon-nagyon rossz volt a meccsben a városba való visszajutás. Mivel mi busszal mentünk ki, természetesen vissza is azzal akartunk jutni. Csak a körülbelül másfél órás sorbaállást nem kalkuláltuk bele a tűző napon. Szerintem az egész út alatt akkor éreztem magam a legrosszabbul. Iszonyatosan meleg volt, nagyjából 35 fok, és a betonon kellett egy kb. 1-1,5 órás sort kivárnunk. Ott tényleg azt hittem, hogy meg fogunk pusztulni.

És ezzel sajnos el is érkeztünk az utazásunk utolsó napjához. Igaz hétfőn még nagyjából 13-ig volt időnk még várost nézni ilyesmi, de sajnos az már nem volt az igaz. Nyomottak voltunk, hogy haza kell mennünk, és szomorúak a hosszú repülőút miatt, ami még várt ránk.
Összességében hihetetlenül boldog, és hálás vagyok, hogy sikerült eljutnom álmaim városába. Hihetetlen élmény volt ezeken a csodás utcákon, ezek között az ikonikus épületek között sétálgatni. Most, hogy már két hónap is eltelt az utazás óta, minden egyes nappal még jobban és jobban vágyok vissza ebbe a csodás városba. Remélem hamarosan megint lesz rá lehetőségem, mert abban teljesen biztos vagyok, hogy nem ez volt New Yorkba az utolsó utam. Végezetül pedig itt van még néhány kép az utolsó napjainkról:

Remélem tetszett ez a bejegyzés igyekezek minél előbb elkészülni a második és a harmadik résszel! Ha tetszett, akkor kérlek iratkozzatok fel, valamint kövessetek be az Instagramon, ahova nagyon sok képet teszek mindig fel, a Facebookon és Snapchaten (lilla.samson) is! Legyen szép hetetek!

Korfu

Akik rendszeresen olvasnak, azok tudhatják, hogy az idei családi nyaralásunk célpontja Korfu szigete volt. Ez egy Ibuszos szervezett utazás keretében zajlott le, anyukám szervezte az egészet, és gondoltam hozok nektek róla egy beszámolót, arra az esetre, ha valakit szintén érdekelne ez a görög sziget!

A hotel medencéje, reggel 9-kor már itt pancsoltunk

Kezdjük azzal, hogy ilyen korán még soha az életben nem indultunk soha az életben sehova repülővel. A hajnali 4:20 nem éppen vidékbarát indulási időpont, ha azt vesszük, hogy nekünk éjfélkor el kellett itthonról indulnunk ahhoz, hogy kettő körül más Pesten legyünk. Apa és a barátom lefeküdtek aludni, de mi anyával ébren maradtunk, hiszen úgy sem tudtunk volna elaludni. Aki utazott már olyan repülővel/busszal amin csak magyarok vannak, annak szerintem nem fogok most újdonságot mondani. Hajnali fél három körül már sorban álltunk a check-in pultnál, persze mindenki össze-vissza tülekedett, fúrt, ahogy tudott, ami nekem a halálom, de ott a helyszínen kaptuk meg az ülőhelyünket, így "megértem", hogy minél jobb pozícióba akartak kerülni az emberek és már hajnalok hajnalán képesek voltak jóformán verekedni. Szerintem rossz lehet a karmám, vagy nem tudom, és előre is elnézést, de én ezt már nem tudom szebben kifejezni, vonzom a barmokat. Júliusban, mikor Milánóba utaztunk a másfél órás úton végig kellett hallgatnunk, ahogy a mögöttünk ülő férfi 200 ezer decibellel harsogja, hogy az ő lánya most vásárolt Amerikában 500 ezer dollárért fa szerkezetű házat. Hogy még soha nem volt nála, mert ő nem fog könyörögni senkinek, hogy beengedje az országába. Hogy a lánya középvezetői állásban dolgozik egy gyorsétterem láncnál, és saját irodája van. Hogy ő a csomagolástechinkában dolgozik amúgy sok hasznos információt megtudtunk a különböző vágó eszközökről, meg a fóliák méretéről stb. Hogy ő a LinkdIn-t használja bár itt valószínüleg a KickStarterre gondolt, hogy pénzt szerezzen a vállalkozása ötleteihez, és ez így ment másfél órán keresztül. A végén mindent tudtam róla meg a lányáról. Na most kb. ugyan ez történt. Hajnali háromkor, enyhén piros pozsgás arcú néni fennhangon sorolja, hogy most ért haza Portóból, és most ott fog házat venni egy közeli szigeten, ahol csak 400 ember lakik, és a többi, és a többi. Soha az életben nem fogom megérteni, hogy miért mániája az ilyen szintű nagyzolás a magyaroknak. Akár hova megyünk mindig ezt hallom... Szóval hajnali háromkor imára kulcsoltam a kezem, hogy csak nehogy a néni üljön mögöttünk végig, mert azt én nem bírom ki. 

Kékség mindenhol

A repülőút hál' istennek zökkenőmentesen lezajlott, a néni sem ült a közelünkben, és helyi idő szerint reggel nyolckor már meg is érkeztünk Korfura. Még a nap sem igazán kelt fel, jóformán szürkület volt. A reptéren kis táblákkal vártak minket, majd miután mindenki megkerült busszal el is vittek a hotelekhez, és este 16:30-ra közös találkozót beszéltünk meg, hogy az idegenvezető elmondhassa milyen programokon tudunk majd részt venni. Szerencsénk volt ugyanis anyának itthon még azt mondták, hogy kettőnél előbb nem tudjuk majd elfoglalni a szállást, ezért a bikinit, törölközőt könnyen hozzáférhető helyre tettük, hogy le tudjunk menni a strandra, de kb. fél órára rá, hogy megérkeztünk a hotelba, már szóltak is, hogy kész a szobánk. Addig pont meg tudtunk inni egy kávét, meg lőttünk pár képet, olyan korán ugyanis még senki nem volt a medencében, és jó kis fotókat lehetett készíteni, amibe egy ember sem lógott bele... Első nap nem fürödtünk a tengerben, csak lementünk körülnézni a parton, és mit ne mondjak, gyönyörű látvány volt. A barátom és én voltunk már Görögországban, így nem ért váratlanul a kristálytiszta víz, de ennek ellenére egyszerűen lenyűgöző látvány volt. Szeptember lévén azt hittük, hogy majd talán kicsit kevesebb ember fog a parton nyüzsögni, ennek ellenére minden nyugágy tele volt, és rengetegen fürdőztek a vízben is. Délután részt vettünk a közös megbeszélésen, ahol Gabi az idegenvezető hölgy felsorolta milyen programokon is tudunk majd részt venni. Több érdekes kirándulást is szerveztek számunkra, plusz autóbérlést is ajánlottak. Mi végül egy sziget-körútra fizettünk be, valamint két napra autót is béreltünk, hogy kicsit magunk is felfedezhessük a szigetet, hiszen jó sok mindent bejelöltem az útikönyvben, amit meg szerettem/szerettünk volna nézni. Minden utazással kapcsolatos honlap bőszen hangoztatja, hogy "két fajta utazó létezik" bla bla. Nos mi abba a kategóriába tartozunk, aki, ha egy új helyre megy, szeret minél több mindent felfedezni, így végül annyit nem pancsoltunk a tengerben, de legalább rengeteg csodás helyen jártunk.

Könyv és kávé, ami soha nem maradhat el

Mivel a szombati napunk végül nagyon-nagyon hosszú lett, ezért úgy döntöttünk, a vasárnapot teljes mértékben a pihenésnek szenteljük. Nem is csináltunk semmit, egész nap csak a parton feküdtünk, meg a medence mellett. Nekem vissza kellett fognom magam az olvasással, mert "csak" négy könyvet vittem magammal, de az Anna és a francia csókot jóformán egy nap alatt kiolvastam, és kicsit bepánikoltam, hogy a többi napra meg majd nem marad semmi. Mivel az érkezésünk előtti héten még végig negyven fokos hőség volt, ezért a tenger vize 25 fokos volt, ami eszméletlenül kellemes volt, nem úgy mint tavaly Franciaországban, amikor azt hittem ketté fagyok mikor belementem a világ 10 legszebb "titkos" strandja közé sorolt cassis-i tengerbe. Kb. 18 fokos volt a víz ott. Hideg. Szerettünk volna SUP-ot is bérelni, de sajnos azon a partszakaszon, ahol voltunk erre nem volt lehetőség, így csak a felfújható holmijaimat nyüstöltük, meg a barátom búvárkodott sokat. A víz alatt sok látnivaló itt sajnos nem volt, helyenként egy-egy hal úszkált, de ennyi. Viszont a GoProval, ami egy nagyon hasznos kis kütyü, szuper víz alatti képeket tudtunk csinálni. Este aztán vacsora után, -amit a Mamma's Taverna-ban költöttünk el, és amit csak ajánlani tudok, ha valaki esetleg Moraitikán jár- elmentünk autót bérelni a következő két napra. Másnap kora reggel így útnak is indultunk az úti cél pedig nem volt más, mint Korfu város, hogy egy kicsit azért kulturálódjunk is. 

Sellő élet, de tényleg

Először az Ázsiai művészetek múzeumának kertjében tettünk egy kis sétát, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a tengerre, valamint a régi erődre is, ami egy domb hegy tetején vigyázza Korfu városát. Innen mi felcaplattunk a Régi Erődbe, a szüleim nem jöttek velünk, ugyanis apa lába épp le volt sérülve, szegény alig tudott járni, a repülés miatti légnyomás pedig még jobban megviselte. A kövek már annyira le vannak taposva amúgy, hogy nem is volt egyszerű felmenni, össze-vissza csúszkált, és rendesen kapaszkodni kellett. A kilátás viszont mindenért kárpótolt minket. A tengert, a szárazföldet, és magát a várost is csodásan lehetett látni odafentről. A belépő pedig diák igazolvánnyal csak 3 euró volt, és kedvesen megelőlegezték Gábornak is, hogy diák, pedig egy ideje már kinőtt abból a korból. Hihi. Ez után kicsit sétálgattunk a város utcácskáin. Nagyon olaszos város, érződik rajta a velenceiek kézlenyomata. Szűk utcák, teregetés a két háztömb között, mindenütt kávézók, éttermek, az emberek ücsörögnek, hesszelnek, élvezik az életet. ÉS EGY SEPHORA. Sajnos mikor ott jártunk még nem jelent meg a Fenty Beauty, de nagyon meglepett, hogy Korfun egy Sephorába botlok, mikor még Bécsben sincs...Ebédeltünk is egy szerintem nem túl jó helyen a kiszolgálás borzalmas volt, de az étel finom, ha valaki Souvlakit szeretne enni, és imádja, ha utálatosak vele, akkor mindenképp térjen be a Pane e Souvlaki nevű helyre. A városnézés után még megnéztük a sziget egyik legnagyobb nevezetességét, a reptérre leszálló repülőket. Hihetetlen közel húznak el az ember feje felett, valami leírhatatlan élmény, aki szeretné az instagramomon meg tudja nézni a videót. Az embernek szinte olyan érzése van, hogy meg tudja érinteni a feje felett elhúzó gép hasát. És itt hangzott el a nyaralás egyik legviccesebb mondata is, a barátom ugyanis rám kiáltott, miszerint " ha látod, hogy elbaszta fuss felém.". Mintha akkor már nem lenne mindegy. De legalább jót nevettünk :D

A "Griffendél" strand

Ezzel el is ment az egész délelőtt, innen pedig a sziget egyik legszebb strandjára a Glyfada Beach-re vettük az irányt amit én következetesen egész héten Griffendél strandnak hívtam. Onece a Potterhead, forever a Potterhead. A partszakasz maga gyönyörű, érdekes, vöröses-sárgás színű homokkal, kirstálytiszta vízzel, és mivel épp fújt a szél, hatalmas hullámokkal. Emellett tipikusan görögös is, ami azt jelenti, hogy minden tele van szeméttel. Ha valaki például a szüleim először jár Görögországban, és azt szereti, hogy minden rendezett, tiszta, akkor lehet, hogy ez az ország nagy sokkot jelent a számára. Ugyanis itt se a füvet nem nyírják, se nem gazolnak, és a szemétszedéssel sem nagyon törődnek az emberek. Ennek ellenére csodás volt a part, és rengeteget ugráltunk a hullámokban, kicsit még búvárkodtunk is, bár Moraitika strandjához hasonlóan itt sem sok nézelődni való volt a víz alatt. Ezen a strandon amúgy hál istennek nem voltak túl sokan, így bőven volt hely hova lepakolni a cuccokat. Itt naplementéig maradtunk, majd hazafelé vettük az irányt. Mivel az utak nagyon szűkek és szerpentinesek ezért autóval is csak lassan lehet haladni, majdnem két óra alatt értünk haza, holott csak 50 kilométerre voltunk a hoteltől. 

Logas Beach

Másnap csak ketten vágtunk neki a szigetnek a barátommal, és első állomásunk a Sziget legmagasabb pontja a Pantokrator hegy volt. Rólam tudni kell, hogy a repülés után a legjobban a szerpentines úton való közlekedést gyűlölöm. Egyszerűen rettegek. Na már most. A hegyre egy nagyjából 1 órán át tartó szerpentinen való felkapaszkodás után lehet feljutni. Igazából nagyjából megmozdulni sem mertem, annyira markoltam a karfát, de hál' istennek felértünk, és csodás kilátás tárult a szemünk elé. A hegy tetejéről már Albániát is bőven látni lehetett. Szerettünk volna átmenni a szomszédos országba, de sajnos lecsúsztunk a hajókirándulásról. Sebaj, így legalább van indokunk megint útra kelni! A hegycsúcs 906 méter magas, szóval nem a világ legnehezebben meghódítható hegycsúcsa, de a tetején egy aranyos kis templom, szuvenír bolt, és rádió antennák várnak minket. a Kilátás pedig tényleg magért beszél, végig lehet követni, ahogy az út kanyarog a hegyekben, látni, ahogy a repülők leszállnak Korfu városába. és mint már említettem Albániát is. Ez után megálltunk egy kisvárosban/faluban aminek már nem emlékszem a nevére ebédelni, ahol a legfinomabb halat ettem már hosszú idő óta. Vagyis nem is halat, hanem királyrákot. Eszméletlen finom volt. Délután pedig következett számomra a nap fénypontja, mégpedig a Logas Beach. A Korfu jellegzetes partvonalát alkotó fehér sziklák mellett keskeny partszakasz húzódik. Olyan szerencsén volt bár igazából nem tudom, hogy ezt annak lehet-e nevezni, hogy tombolt a szél, így akkora hullámok voltak, hogy órákon keresztül csak ugráltunk a vízben mint a kisgyerekek. 

Ilyen önfeledten már régóta nem szórakoztam, eszméletlen jó volt. Tényleg jó formán ki sem akartunk jönni a vízből. Sajnos amúgy naplemente után hamar lehűlt a levegő, így már nem volt annyira kellemes fürdőzni, így aránylag hamar haza is indultunk. Útközben haza még megnéztünk a Golden View nevű kávézóból a kilátást, egy nagyon finom kávé mellett. 

A szerdai napunkat ismét pihenéssel töltöttük, olvasgattunk, a parton feküdtünk, ugráltunk a medencébe, párszor elmentünk a boltba, hiszen mindig eszünkbe jutott, hogy jajj kell még egy barack, kell még egy víz stb. stb. Aki amúgy görög szigetre látogat arra is készüljön fel, hogy ugyan a csapvíz nem káros az egészségre, de nem is ajánlják fogyasztásra. Nem kap tőle egyből hasmenést az ember, mint mondjuk Spanyolországban, vagy Mexikóban, de annyira nem is finom, így jó ha az első utunk a boltba vezet feltankolni jó pár üveg ásványvízzel.

Sissi-kastély

Csütörtökön került sor az idegenvezető által szervezett buszos-csoportos kirándulásra, aminek az első állomása nem más volt, mint a Sissi-kastély. Kevesen tudják, hogy Sissi rengeteg időt töltött Korfun, és ez a kastély az egyetlen, amit teljes mértékben a saját szájíze szerint építtette fel, a császári udvar beleszólása nélkül. Bár a II. világháború sajnos mint oly sok másik kastélyon Európában ezen is meghagyta a keze nyomát, a bútorok nagy része eltűnt, a freskókat csak nehéz munka során tudták restaurálni a legtöbb falat ugyanis kékre festették, ennek ellenére csodás látvány. Mindenkinek ajánlom, hogy aki Korfunk jár vegye bele a programjába a kastélyt, hiszen remek élmény, csodás kikapcsolódás, és legalább egy kis történelmet is magába szippanthat az ember. Innen egy kumkvat-likőr gyárba vezetett az utunk. A kumkvat - vagy más népen törpemandarin- egy eredetileg Japánban őshonos gyümölcs, ami Európában csak Korfun terem meg. Sajnos mivel én utálom a mandarint és a narancsot, ezt nekem nem volt nagy élmény, de a családom többi tagja szerint finom a kumkvat-likőr, szóval hiszek nekik. 

Canal d'Amour

A kirándulás harmadik állomás a sziget legszebb települése és egyben legszebb strandja volt, Paleokastritsa, na itt tényleg kristálytiszta volt a víz, mondhatnám azt is, hogy mint valami egzotikus szigeten. Igazából itt csak körbenéztünk, majd a sziget legrégibb kolostora felé vettük az irányt. Nagyon szép volt, de a tömeg miatt a templomba szinte lehetetlen volt bejutni, így inkább csak a múzeumot néztük meg gyorsan, ahol hatalmas fosszíliák voltak kiállítva, valamint az olivabogyó-préselőt, amivel a szerzetesek régen az olivaolajat készítették. Innen ebédelni mentünk a Bella Vista kilátóba, ahonnan mesés kilátás nyílt Paleokastritsa tengerpartjára. Valamilyen oknál fogva egész nyaralás alatt, engem és csak engem üldöztek a darazsak, de eszméletlenül durván. Minden egyes alkalommal, mikor elmentünk enni minden vicc nélkül egy darázsfelhővel a fejem körül kellett végig ülnöm. A barátomat, a szüleimet meg sem közelítették, nekem egész étkezés alatt hadakoznom kellett velük. Mérsékelten volt kellemes. A nap végére maradt a sziget másik leghíresebb nevezetessége, méghozzá a Canal d'Amour vagyis a Szerelmesek csatornája. A legenda szerint aki átúszik a barlangon (a képen az a fekete lyuk) kézen fogva a párjával, örökre együtt maradnak. A barlang átúszása a hullámzás miatt be van tiltva, de a legenda elvileg akkor is működésbe lép, ha csak kézen fogva belesétál az ember a vízbe. Belesétáltunk. És ki is jöttünk, mert itt annyira hideg volt a víz. Összességében a csütörtöki egy nagyon tartalmas és szuper nap volt, annak ellenére, hogy egész nap iszonyatos migrénes fejfájással küszködtem. Nagyon szép helyeken jártunk, és nagyon sok információval gazdagodtunk a görögök mindennapjairól, és magáról Korfuról is. Pénteken mivel sajnos lecsúsztunk az Albán kirándulásról megint egész nap pihentünk, szombaton pedig már repültünk is haza. 

Összességében egy szuper nyaralást tudhatunk magunk mögött, rengeteg mindent láttunk, rengeteg helyet fedeztünk fel, az egyetlen dolog, ami miatt úgymond csalódott vagyok, hogy nem jutottunk el Albániába, hiszen arra a kirándulásra már régóta készültünk. Ha valaki gondolkodik azon, hogy Korfura menjen nyaralni, én mindenképp ajánlom, de meg kell gondolni melyik részére megy az ember a szigetnek. Moraitikán ahol mi voltunk nem voltak bulizó angol fiatalok, de a sziget másik fele hemzseg tőlük, és ezt azért jobb elkerülni, ha valaki egy pihentető nyaralást szeretne. Amit mindenképp ajánlok, hogy ha ide látogattok béreljetek valamilyen járművet, amivel be lehet járni a szigetet, mert így ismerheti meg igazán az ember a helyet, ahol nyaral. A Pantokrator hegy szerintem kihagyhatatlan, és ha gyönyörű strandon akar strandolni az ember semmiképp ne hagyja ki Paleokastrtsát. Bár a Canal d'Amour strandja nem nagy szám, de megnézni azt is mindenképp érdemes. A Sissi-kastély is egy kihagyhatatlan program, nem tudom, hogy van-e rá lehetőség, hogy idegenvezetővel végigmenjen az ember, ha nem szervezett programon vesz részt, de ha igen, szerintem mindenképp érdemes befizetni rá, mert mi is rengeteg érdekességet tudtunk meg az idegenvezetőnk által. Persze egy kis strand és kikapcsolódás is mindenképp szükséges, hiszen nyaralni megy az ember. Szerintem összességéében jól leosztottuk a programokat. Volt strandolás, városnézés, minden ami kell! És akkor végezetül még pár kép a nyaralásunkból! 

Kilátás a Régi Erődből

Szintén :)

Persze SnapChatelni is kellett :D 

Ázsia Művészetek Múzeumának kertje

Korfu város

Logas Beach

Paleokastritsa

Mozaik a kolostorban

Sissi ezt a palfont nézegette

A győztes Achilleusz

A Pantokrator hegy tetején

Vlacherna-kolostor

Ha tetszett ez a bejegyzés, és nem szeretnél lemaradni a következőről kérlek iratkozz fel a blogomra! Valamint nyugodtan kövess be a Facebook oldalamon, az Instagramon, és SnapChaten (lilla.samson) is!