2017. június 21., szerda

Nyári tervek 2017

Mint sok embernek nekem is a nyár a kedvenc évszakom, imádom a semmittevéssel töltött napokat, a strandolást, a fagyizást, a kerti grillezést, és legfőbbképp a meleget. Nekem valahogy mindig is a meleg- vagy inkább a hőség volt az éltető erőm. Én akkor érzem jól magam, ha 35+ fok van, szinte alig kapni levegőt, és már annyira éget a nap, hogy libabőrös tőle az ember. Tudom, ezt azért már a legtöbben utálják, és morgolódnak érte, de na, én meg a telet, meg a dermesztő hideget nem szeretem, a szerelmemnek mégis az a mindene :D Mivel itt Bécsben kicsit máshogy mennek az egyetemen a dolgok, nekem/nekünk még nem kezdődött meg a nyári szünet (de már csak 1,5 hét!), viszont ebben a melegben kötelességemnek éreztem egy kicsit elkalandozni, és összeszedni a gondolataimat, hogy mit is tervezek a nyárra. Épp emiatt nekem kicsit el is tolódik az egész, ugyanis szeptemberben még nincs suli, de nem bánom. Az utóbbi évek tapasztalatai szerint, mindig csodálatos vénasszonyok nyara van, és tavaly például eszméletlen meleg napokat töltöttünk Horvátországban szeptember második hetében, ami már bőven szezonon kívül esett, így nem volt tobzódás a strandon, az apartmanban, a városban, úgy egyáltalán sehol, amit én baromira élveztem. Plusz Európában szerintem a rabaci strand az egyik legcsodálatosabb, és még iszonyatosan közel is van. Aki teheti mindenképp látogasson el oda egyszer! A víz eszméletlen kristálytiszta, és a környezet maga is nagyon-nagyon szép! 

Az Instagram melletti kedvenc közösségi oldalamon, a molyon, minden évszakban van egy kihívás, hogy 5 dolog, amit meg kell tenned... A nyári teendőim között erről a listáról is szerepel jó pár pont, amik közül párat már teljesítettem is, de remélem, mindet sikerülni fog, ugyanis imádom az ilyen dolgokat, mind átélni, mind megörökíteni. A 100 pontból íme egy kis ízelítő:
  •  Nézz este horrorfilmet! - Én imádok horror filmeket nézni, de a környezetemben rajtam kívül sajnos senki, szóval ezért biztos, hogy meg kell majd küzdenem valakivel, de hé! Egyedül természetesen nem merek nekiállni :D
  • Járj mezítláb a fűben! - Ez az egyik legkedvencebb kedvenc dolgom a nyárban! A mezítlábazás! Igaz anya folyton aggódik, hogy megcsíp egy méh, életem eddigi 23 éve alatt még csak 3x fordult elő, legutóbb pont a hétvégén. de egyszerűen annyira jó mezítláb mászkálni a fűben/kavicson/homokban/BÁRHOL, hogy erről semmi pénzért nem mondanék le!
  • Sátorozz! - Bár a legtöbb ember nem nézi ki belőlem, mert "elkényeztetett városi lány"-nak tűnök, ennek ellenére nagyon szeretek sátrazni. Most már három éve minden nyáron sátrazunk legalább egy-két napot a szerelmemmel, és nagyon élvezem!
  • Hintázz! - Szerintem ezt a pontot senkinek nem kell megmagyaráznom. Egyszerűen imádok hintázni! 
  • Olvass hintaágyon! - Ez már többször meg is történt az idei nyár folyamán, de eddig legfőbbképp a tankönyveket bújtam. Alig várom, hogy valami jó kis könyvvel kifekhessek a hintaágyba, és egész nap csak chilleljek. 
  • Köszöntsd a napfelkeltét! - Van egy hagyományunk a barátommal. Ha tengerparton vagyunk egyik nap mindig felkelünk korán, hogy megnézhessük a napfelkeltét. Csodálatos látvány...
  • Napozz! - Hahaha, csokibarnán szép az élet!
  • Egyél szamócát és/vagy cseresznyét! - A cseresznye a legeslegeslegkedvencebb gyümölcsöm a létező összes gyümölcs közül. Minden évben alig bírom kivárni, hogy végre érjen, és amikor vége a szezonnak nagyon szomorú vagyok. Természetesen a legjobb a fáról enni,-mosatlanul!
  • Menj el valamilyen fesztiválra, vagy koncertre! - Hogy hőn szeretett unokatestvérem szavaival éljek, "már hagyomány", hogy négyen együtt, -mi ketten a barátommal, és ők ketten a barátjával- ellátogassunk a Szigetre, szóval ezt idén sem szeretnénk megszakítani! 
  • Készíts kávét vagy teát egy számodra kedves személynek! - Mivel általában nálunk a barátom a kávé felelős az egész család számára, engedélyezem majd neki, hogy egy nap szabit kivegyen :D
  • Egyél dinnyét! - Nyamm!
  • Rendezz egész napos társasjáték-maratont! - Egyszerűen imádunk társasozni unokatesómékkal, szóval ezt nem lesz nehéz kivitelezni!
  • Strandolj! - Egy-két fürdőt már itt Bécsben is kipróbáltunk, szuperek voltak, hamarosan folyt. köv. otthon!
  • Aludj a szabad ég alatt! - Na ez az, amit még soha nem csináltam, de hát valahol mindent el kell kezdeni, nem? 
Ugye mondtam, hogy Rabac meseszép? 
És akkor térjünk is rá a "tényleges" terveimre. Ezek olyan dolgok, amik már le vannak fixálva, a kezemben van a repülőjegy, vagy a foglalás stb. Én egész évben azért dolgozom, legalább is ez éltet, hogy a pénzből, amit megkeresek nyáron minél több mindent tudjak majd csinálni. Imádok új helyekre menni, vagy a régi helyeken új dolgokat felfedezni, legyen szó akár egy étteremről, akár egy cukrászdáról, minden érdekel. Szeretek a barátaimmal lenni, velük mindenféle kirándulásokat szervezni, bulizni, társasozni, mint már említettem, szóval a bejegyzés ezen fele, ennek a szellemében íródik, nem pedig felvágásként, hogy bebe, én ennyi, meg ennyi helyre megyek, milyen menő vagyok, mert nem. Ez nem erről szól. Imádok otthon is lenni a családommal, akiket év közben sajnos keveset látok. A nagyszüleimmel, az unokatestvéreimmel, a lovainkkal, mindennel, ami otthon körülvesz. Sőt a legjobb sztorik általában mindig a családi grill-partykon kerekednek! De nem is szaporítom tovább a szót, vágjunk bele :)

Sajnos, amint véget ér a vizsgahét, és az összes vizsgámat letudtam, sem állhatok neki az önfeledt pihenésnek, ugyanis egyből másnap dolgoznom kell, de az első dátum, ameddig már csak 28 nap van hátra, az első utazás idén nyáron. Mivel tavaly a szülinapom borzalmas volt- nem mennék bele, hogy miért-, szerettem volna, ha idén valami különlegeset csinálunk, és a szeretteimmel lehetek, így a barátnőimmel, és a barátommal közösen ara jutottunk, hogy mi lenne, ha csak egy napra elmennénk Milánóba. Az ötlet mindenkinek tetszett, mi pedig már többször is voltunk- én tavaly nyáron kétszer is, egyszer a BL döntő miatt, egyszer pedig, mikor az EB-ről tartottunk hazafelé. Szóval tulajdonképpen mi leszünk az idegenvezetők. Egy kilenc fős társasággal fogunk menni, eszméletlenül várom már. Milánó számomra egy olyan város, amit soha nem fogok tudni megunni. Igaz, hogy mikor először egy hetet töltöttünk ott, minden nap ugyan azt csináltuk, és ugyan azt néztük meg, de nekem teljesen belopta magát a szívembe. Pont a minap mondtam a barátomnak, hogy ha választhatnék, hogy azok közül a helyek közül, ahol eddig jártunk,- és a Linderhof kastély nem lenne opció- hol élnék a legszívesebben, biztos, hogy Milánót mondanám. Igen, olasz, és igen, koszos, és zsúfolt, és forróság van, de én valahogy nem tudok betelni vele. Számomra egyszerűen tökéletes! 

Idén nyáron több bakancslistás vágyam is teljesül, hisz a barátomat jóformán a megismerkedésünk óta nyúzom, hogy biciklizzük körbe a Balatont. Nekem ez valamiért hatalmas nagy vágyam. Én alapból nagyon szeretem a balatoni életet, a gasztro-kultúra fejlődését, a rengeteg borászatot, a sok-sok új helyet, ami felfedezésre vár. Minden évben izgatottan várom a Magyar Konyha magazin Balatoni helyek kiskönyvét, amiben összegyűjtik a legjobb éttermeket, amiket becsületesen tesztelgetünk is a barátommal, így most tényleg hatalmas élmény lesz végre-valahára körbebiciklizni a tavat. Mellesleg ez is egy jórészt barátnős program lesz, bár a szerelmem is elkísér minket, de már eszméletlenül várom! Igen, tudom, én mindent eszméletlenül várok...
És ha már a Balatonnál tartunk, akkor el is érkeztünk a kedvenc nyári programomhoz, ami nem más, mint a Balatonfürei Borhetek. Ha már a Sziget hagyománynak számít nálunk, akkor erre nem is tudom, hogy mit mondjak. Először szerintem 4-5 éve vehettünk részt rajta, ugyan akkor még csak ketten a barátommal, de már évek óta csatlakoztak hozzánk unokatestvéremék is, így mindig egy hatalmas buli az egész. Még a legelső alkalmak egyikekor volt olyan, hogy a barátom furgonjának a háttuljában aludtunk, mert egyszerűen képtelenség volt szállást találni abban az időszakban. Most már egy ideje Húsvétkor lefoglaljuk a szállást, hogy teljesen biztosra menjünk. Ez is egy napirendi pont az ünnepségen, ebéd, tojsákeresés, szállásfoglalás. Idén 5 napra megyünk, és nagyon remélem, hogy jó idő lesz, ugyan is tavaly elég felemás időjárásban volt részünk. A Balatonban már nem is nagyon lehetett fürdeni, mert elég hideg volt a víz, szóval idén remélem azért jobb idő lesz! 

És ezzel el is érkeztünk a legizgalmasabb hónaphoz, a szeptemberhez. Én a mai napig imádok a szüleimmel nyaralni járni, a teljes családomról meg ne is beszéljünk, szóval nem is volt kérdés, hogy idén is részt veszünk egy családi nyaraláson. Az idei uticél nem más, mint Korfu, amit nagyon várok, mert egész héten nem fogok mást enni, csak igazi, görög tzatzikit, ami az egyik kedvenc ételem (?) vagy salátám? Minek szokás ezt nevezni? Persze nem csak a tzatziki miatt várom a nyaralást, hanem mert minőségi időt tölthet együtt a család. Egyszer már jártam Görögországban, és nagyon tetszett, igaz akkor Zakynthoson voltunk, ami egy teljesen más kaliberű sziget, de biztos vagyok benne, hogy itt is nagyon jól fogom érezni magam. Ha már olyan közel leszünk tervezzük azt is, hogy egyik nap áthajókirándulunk Albániába. Ugye mondtam, hogy imádunk új helyeket felfedezni? Nagyon kíváncsi vagyok az országra, ugyanis az OzoneNetwork-ön rengeteg jót hallttunk róla, az emberek vendégszeretetéről, a csodás tengerpartról, és az izgalmas kultúráról. Talán az egész nyaralással kapcsolatban emiatt vagyok a legizgatottab...Csak mivel rettegek a repüléstől erre a nyárra rögtön hármat is bevállaltam, sőt, ha a június eleji Londont is számításba veszem, akkor négyet, de ode nem élvezetből na jó kicsit igen utaztam, hanem a munkám miatt. Viszont ezen kívül jóformán egész nyáron repkedni fogok. Persze kis túlzással. Amint megérkezünk a családi nyaralásból rá egy hétre ugyanis életem lenagyobb álma fog valóra válni. A szerelmemmel elutazunk egy hétre New Yorkba! Szavakkal nem tudom kifejezni, hogy mennyire várom ezt az utat, és még az sem érdekel, hogy 8 óra 40 percet az égben kell töltenem, bezárva egy istenverte repülőbe, mert én is ücsöröghetek a MET lépcsőjén, mint Blair, és végre a saját szememmel láthatom álmaim városát. 
Régóta érett már bennünk egy tengerentúli út terve, és most végre tényleg valóra válik. Mondtam már, hogy mennyire boldog vagyok ? Szerintem még nem! Elmondhatatlanul boldog vagyok. És mivel szeptember közepén megyünk, talán némi esély arra is van, hogy ilyen csodás színekben pompázva láthassuk a Central Parkot, de ha nem, hát üsse kavics, hisz a Centra Parkról beszélünk, ami gondolom , mindenhogy tökéletesen szép, és lenyűgöző!

Szóval ezek lennének az én nyári terveim, persze a rengeteg olvasás mellett a 2017-es nyárra! Nektek mik a terveitek? Elutaztok valahova nyaralni? Aki volt már a fent említett helyeken, és van valami nagyon jó tippje, mindenképp ossza meg velem! Addig is, kérlek, ha tetszett a poszt, kérlek iratkozzatok fel, valamint nyugodtan kövessetek be az összes közösségi oldalon (Facebook, Instagram, Snapchat: lilla.samson)

Köszönöm, hogy benéztetek, további szép napot! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése