2017. október 30., hétfő

New York- I. rész

Nehéz összeszednem a gondolataimat ehhez a bejegyzéshez. Fura érzés, hogy életem egyik legnagyobb vágya, méghozzá, hogy lássam New Yorkot valóra vált. Megmondom őszintén, pár évvel ez előtt  még nem gondoltam volna, hogy ilyen fiatalon eljuthatok álmaim városába. Még most is, egy hónappal az után, hogy hazajöttünk, hihetetlen érzés, hogy ott lehettem, hogy tényleg személyesen láttam/átéltem mindazt, amit eddig csak elképzelni tudtam. Szerintem most már életem végéig nem lesz olyan nap, amikor ne gondolnék arra, hogy milyen jó is volt, és ne jutna eszembe valami kis random emlék. És persze most, hogy voltam még többet akarok látni belőle, szinte honvágyam van a városba, ami soha nem alszik. Mivel sokakat érdekelt szeretnék egy "kis" élménybeszámolót tartani.  Rengeteg képem van, amit meg szeretnék veletek osztani, és rengeteg élmény is, így két-három részre szeretném osztani a kis visszatekintésemet. Kezdjük is! :)

Az utazásra nem szeretnék sok szót vesztegetni. Aki ismer, az tudja, hogy mennyire rettegek a repüléstől, így egy közel 8 órás (hivatalosan 8:40 végül csak 7:10) út gondolata annyira nem hozott lázba, még akkor sem, ha a végcél New York volt. Hétfőn este indult a gépünk Bécsből Hamburgba, és mivel Hamburgban több mint 12 óránk volt a csatlakozásunkig, viszont pechünkre éjszaka, ezért a reptér mellett foglaltunk egy szállást és ott aludtunk. Másnap reggel 9-kor pedig indult a gépünk álmaim városa felé. A repülőút amúgy meglepően kellemes volt, megnéztem két filmet mi mást mint a Harry Pottert, és a Szépség és a Szörnyeteget, nem láttam őket még elégszer, aludtam egy kicsit, sétálgattam, és megcsodáltuk a levegőből Grönlandot, ami valami hihetetlen látvány volt. New York-i idő szerint 11 óra előtt valamivel pedig végre valahára megérkeztünk. Megmondom őszintén, a leszállás alatt úgy zokogtam örömömben mint egy kisgyerek. Hihetetlen érzés volt megérkezni abba a városba, ahova egész életed során a leges-legjobban vágytál. A reptéri ellenőrzés gördülékenyen ment, a rendőrtiszt csak pár kérdést tett fel nekünk, együtt utazunk-e, végig New Yorkban maradunk-e, most járunk-e először az Államokban és ehhez hasonlók. Nekem persze egészen addig a pillanatig a torkomban dobogott a szívem, amíg meg nem kaptuk a pecsétet az útlevelünkbe, hiszen könnyedén előfordulhatott volna, hogy nem enged be minket az országba. Szerencsére minden rendben volt, és megindulhattunk a csomagjainkért. Sajnos leszálláskor New Yorkot nem láttuk, csak Jersey City-t, így mikor megérkeztünk a csomag kiadóhoz, akkor vethettem az első pillantást a városra. Igaz még nagyon messze volt, de az Empire State Building és a One World Trade Center körvonalait csodásan ki lehetett venni, alig akartam elhinni, hogy tényleg látom őket.
A reptérről a városba való bejutás nem volt túl bonyolult, inkább csak egy kicsit hosszadalmas. Hál' istennek itt a jegyvásárláskor nem volt pénzbenyelős incidensünk, mint Londonban, és minden egyből, gördülékenyen sikerült. Olyan szerencsés helyzetben voltunk/vagyunk, hogy a legjobb barátom tavaly nyáron már volt Amerikában, többek között New Yorkban is, és rengeteg segítséget kaptunk tőle mindennel kapcsolatban. Tőle tudtuk meg azt is, hogy a 9/11 Memorial Museum-ba keddenként ingyenes a belépés, csak egy honlapon kell regisztrálni hozzá. Mi már otthon lefoglaltunk a jegyet, így az első napunkra meg is volt a program. Azért is mázlink volt, mert a hotelba hivatalosan ugyan csak 15-től lehetett becsekkolni, de a mi szobánk már készen volt, mikor 13 körül megérkeztünk, így egyből el is foglalhattuk. Két hotelbe foglaltunk szállást, az első négy napot egyben töltöttük, az utolsó kettőt pedig egy másikban.
Akik rendszeresen olvassák az utazós bejegyzéseim, tudják, hogy az Airbnb-n szoktunk általában foglalni. Nos ez esetben jól megszívtuk, annyira, hogy én többet nem is nagyon szeretném az oldalt használni. A házigazdánk ugyanis 2 héttel az indulásunk előtt lemondta a szállásunkat. A legbosszantóbb az volt az egészben, hogy őt semmiféle szankció nem érte, ha mi mondtuk volna le 2 héttel az indulás előtt viszont csak a pénzünk 10%-át (!!!) kaptuk volna vissza. No comment. Ezért döntöttünk a két hotel mellett, ugyanis az utolsó két napot egy csodás, vadonat új, fancy hotelben töltöttük, az első négyet pedig egy átlagos "normál" hotelben.  Na mindegy. A szálláson először sok időt nem töltöttünk, ledobáltuk a cuccainkat, kicsit gyönyörködtünk a kilátásban, csináltunk rengeteg képet, mindenkinek megtelefonáltuk, hogy megérkeztünk, és, hogy szuper minden otthon már este 21 körül volt  majd nyakunkba is vettük a várost. Mint már említettem, az első napunk programja a 9/11 Memorial Museum volt. Ugyan 17:30-ra szólt az időpontunk, de kicsit előbb odaértünk fél órával és minden gond nélkül beengedtek minket. Amire Bálint előre felkészített minket, New Yorkba minden múzeumba, vagy emlékműhöz csak egy "reptéri ellenőrzés" után lehet bejutni. Táskaátvilágítás, detektor kapun való keresztülgyalogolás. Amire nem készített fel minket, az az volt, hogy az amerikaik eszement módjára használják a légkondit.
Ezt a saját bőrünkön tapasztaltuk meg. Nekem mázlim volt, mert volt nálam egy kis kabát, de a barátom csak egy pólóban jött el otthonról, ugyanis kint meleg volt. Na a múzeumban körülbelül reszkettünk, eszméletlen hideg volt. És nem csak ott, hanem a metrón, a boltokban, tehát minden fedett helyen...A második naptól már pulcsival közlekedtünk. Bent a termek legnagyobb részében kegyeleti okokból nem lehet fényképezni, de ezt teljes mértékben meg is tudom érteni. Nekem borzasztó érzés volt megnézni a múzeumot, volt, hogy el is sírtam magam. Valamiért nem voltam rá felkészülve, hogy ennyire megrázó lesz. A terrortámadás a modern kor legjobban dokumentált terrorcselekménye, amelyben több mint 2000 ember vesztette életét, és szerintem brutálisan erős amit a múzeumban láthatunk. Az ikertornyokba csapódott repülők maradványain át, bin Laden házából származó téglán át a halottak/túlélők személyes tárgyaival bezárólag minden van, amit el tudunk képzelni. Mikor kijöttünk meg is jegyeztem, hogy szerencse, hogy első nap néztük meg a kiállítást, mert az biztos, hogy ha utolsó nap mentünk volna el, akkor még az átlagosnál is hisztérikusabban szálltam volna fel a gépünkre...
Igazából a múzeumról nem is nagyon tudok/ szeretnék többet mondani, mert nem nagyon lehet szavakba önteni azt, amit ott lát az ember. Annyi szent, hogy nagyon hatásosan, és vérprofin van megcsinálva az egész. Brutális érzés, amikor felfogja az ember, hogy tulajdonképpen az eredeti tornyok "maradványaiban" vagyis a parkolóházak helyén sétál. Egy szó mint száz, ha valaki New Yorkban jár ezt a programot semmiképp ne hagyja ki, még akkor sem, ha esetleg nem tud kedden elmenni. Ha valami, akkor ez biztos, hogy megéri a 25 dolláros belépőt. Mivel több órát töltöttünk odabent, és elég későn jöttünk ki, aznap már nem csináltunk mást, csak elsétáltunk a Grand Central Terminal-ra, ugyanis micsoda véletlen,de életem sorozata a Gossip Girl pontosan aznap tíz éve jelent meg, mikor mi megérkeztünk New Yorkba, így kötelezőnek éreztem felkeresni Serenát a pályaudvaron.
Sajnos nem találtam meg. New Yorkban folytattuk a Londonban jól bevett szokásunkat, mégpedig azt, hogy a Whole Foods-ban vacsiztunk. Ami szerintem egyenlő a földi Mennyországgal, és nem gondolom, hogy a barátomnál és nálam lesz boldogabb ember, ha végre megjelenik az üzletlánc Bécsben vagy Budapesten. Erre nem szeretnék hosszú mondatokat fecsérelni, aki szeret finomat ÉS egészségeset enni sajnos ez a kettő nem mindig jár egyben, akkor mindenképpen ki kell egyszer próbálnia ezt a boltot.
Mivel még otthon előre összeállítottuk a New York Passunkat szintén egy nagyon hasznos tipp Bálintnak köszönhetően tudtunk ehhez mérten tervezni. New York Pass rengeteg féle formában létezik, előre meghatározott attrakciókkal, vagy úgy, hogy te állítod össze saját magadnak. Mi az utóbbit választottuk, és egyáltalán nem bántuk meg. Három attrakciót választottunk ki, az Empire State Buildinget, a Top of the Rock-ot valamint a MET múzeumot. A Szabadság Szoborhoz külön vásároltunk jegyet a Szabadság Szobor honlapján. Az tudtuk, hogy a koronába nagyjából lehetetlen feljutni, de meglepett, hogy mikor mi májusban megvettük a jegyeket a következő időpont valamikor 2018 végére volt.
Durva. Így mi csak a talapzatra vettünk jegyet, de szerintem ez is elég volt. A második napunkra terveztük be Lady Libertyt plusz persze előtte egy kis csavargást a városba, hiszen 11:30-ra volt időpontunk. Sétáltunk a Wall Street-en, megkerestük a Charging Bull-t, messziről megcsodáltuk a Brookly-hídat, betértünk egy szupi kis kávézóba, és ücsörögtünk a Battery Park-ban, és ettünk egy eszméletlenül borzalmas hot-dogot, iszonyatosan drágán. A parkból hajóval lehet átjutni a Liberty Island-re valamint Ellis Island-re is. Ha valaki nem szeretné magát a Szabadság Szobrot megnézni közelről, elég neki a hajóról, a Staten Island Ferry-ről ezt egész nap megteheti ingyen. Abban biztos vagyok, hogy egy út a komppal 100000%-ban megéri. Egyszerűen csodálatos a látvány amit Manhattan nyújt az út során.
Igazából van ez a kötelezően elvárt szöveg, amit mindenki lenyom, ha a Szabadság Szobornál jár, hogy "nagy csalódás volt, azt hittem nagyobb lesz". Ja New Yorkban, ahol a legmagasabb épület bőven 400 méter felett van. Nos én nem fogom ezt mondani. Nekem nem volt se csalódás, se nem vártam azt, hogy nagyobb lesz. Én azt vártam, hogy ez a Szabadság Szobor lesz, amit az emberek először megláttak a 20. században, mikor Európából megérkeztek a hajóikon, és elhitték, hogy Amerikában minden álmuk valóra válhat. Ha így nézi az ember, és nem direkt arra megy, hogy utána itthon elmondhassa, hogy "hát ez mekkora csalódás volt", akkor szerintem máris más a leányzó fekvése.
Itt amúgy egy nagyon érdekes, és aranyos eset történt meg velünk méghozzá, hogy éppen képeket csináltunk, mikor egy velünk kb. egy idős indiai srác odajött hozzánk, és megkért minket, hogy had csináljon rólunk és a szüleiről egy fényképet. Nagyon kedvesek és aranyosak voltak, ezerszer megköszönték, hogy odaálltunk melléjük, de még most sem értjük, hogy mi történt. Erről tud valaki valamit? Ez valamiféle kulturális dolog lehet gondolom, de nagyon érdekesnek találom. Amúgy a szoborhoz nem lehet hátizsákot felvinni, csak válltáskát, ezt jobb ha előre tudja az ember, ugyanis én ott szembesültem vele, és a kis szekrénykék egyikében kellett hagynom a táskámat, három dollárért... Engem itt a manhattani panoráma fogott meg igazán, egyszerűen csodálatos volt. Beszélgettünk róla, hogy milyen lehetett, mikor még álltak az ikertornyok, mert most azért van egy "lyuk" a felhőkarcolók között, de így is lenyűgöző.
A másik érdekes dolog, hogy az emberek képesek több 10 perceket várni a liftre, mint, hogy 4-5 emeletet lépcsőzzenek. Ezt minden egyes helyen tapasztaltuk, ahova bementünk. A Szabadság Szoborban konkrétan mi ketten voltunk akik a lift helyett a lépcsőt vették igénybe. Pedig abszolút nem volt megerőltető. Az emberek képesek 2-3x annyi időt sorban állni, csak, hogy ne kelljen lépcsőzniük. Számomra ez nagyon furcsa. Amúgy a szigeten végig eszméletlen szél volt, küzdöttem is a hajammal rendesen, mint a felső képen látszik is. Itt amúgy olyan nagyon sok időt nem töltöttünk, felmentünk a talapzatra, meg körbesétáltuk a szigetet, majd visszatértünk Manhattanbe, hogy császkáljunk a városban a nap hátralevő részében. Mivel nekem egyetlen de nagyon fontos vágyam volt, mégpedig az, hogy bemenjünk egy vagy több Sephorába Fenty Beauty termékeket venni, ezért ezt is erre a napra időzítettük be. De csak miután kibumliztunk egy kicsit távolabb lévő de annál híresebb étterembe elkölteni első teljes értékű étkezésünket New Yorkban. Az úticélunk a Kat's Delikates nevű szendvicsező volt, ahol a város legjobb Pastramis szendvicsét árulják. Elvileg, mert nem kóstoltuk meg a város összes pastramis szendvicsét, hogy tudjuk, valóban igazat mondanak-e.
Ezen felül még hatalmas is volt. Annyira, hogy az enyémnek a felét haza kellett vinnünk. Még egy érdekesség közben. Tudni való, hogy én imádom a savanyú uborkát, sokszor eszem csak úgy önmagában is. Ezért mikor megláttam, hogy jár a szendvicshez nagyon megörültem. Egészen addig, míg meg nem kóstoltam. Ugyanis fahéj íze volt. De úgy, mintha kb. egy fahéj rudat nyalogatna az ember. Maradjunk annyiban, hogy nem az én ízlésvilágom volt. Ennek ellenére a szendvics tényleg baromi finom volt, bár én nem pastramisat, hanem tonhalasat választottam, de megkóstoltam a barátomét is, és tényleg isteni volt. Amúgy a képen a világítóan fehér kenyér rozskenyér. Just sayin'.
Innen viszont már tényleg a Sephorába Time Square-re vezetett az utunk. Megmondom őszintén, mielőtt megérkeztünk a városba én rengeteg "horror-sztorit" hallottam/olvastam, hogy mindenhol mekkora a tömeg, nem lehet kibírni bla bla bla, így egy kicsit aggódtam, hogy majd biztos mindenhol rosszul leszek a tömegnyomor miatt. Nos ezt a tévhitet szeretném eloszlatni. Igen, sok ember van New Yorkban, de nem annyi, hogy nem tudsz megmozdulni az utcán. Az egyetlen, ahol tényleg kellemetlen a tömeg, az a Time Square, azon kívül az egész városban nyugodtan sétálgathatunk.
Tömegfóbiásoknak mondom, a fent említett téren tényleg nagyon durva a helyzet, erre mindenki készüljön fel. De szerintünk Londonban például sokkal "rosszabb" volt, mert ott viszont tényleg, állandóan mindenhol tömeg volt. A Time Square amúgy hatalmas élmény a rengeteg neon reklámmal, méterenként valamilyen performanszot adnak elő az emberek, itt tényleg nyüzsög a város, és megérti az ember, hogy miért is mondják New Yorkra, hogy soha nem alszik. Egy darabig elücsörögtünk a piros lépcsőkön, majd folytattuk az utunkat,  ugyanis én még mindenképpen szerettem volna bemenni a híres-neves New York Public Library-be. Az épület már kívülről is lenyűgözően szép, viszont sajnos zárás előtt egy órával értünk oda, amikor a shop már nem volt nyitva. Kár, pedig kívülről bekukkantva rengeteg érdekes dolgot lehetett volna megcsodálni, arról nem is beszélve, hogy mennyi mindent tudtam volna venni. A könyvtárba tulajdonképpen bárhova bemehet a turista is, viszont a fő olvasóterem csak egy nagyon kis része van kijelölve a látogatásra. Amúgy tele volt mind turistákkal, mind helyiekkel, főleg diákokkal, ugyanis a könyvtár a New York University mellett található.
A közkönyvtár nekem mint megrögzött könyvmolynak hatalmas élmény volt, de barátomnak is nagyon tetszett. A tipikus amerikai-filmes könyvtár feeling volt. Sajnos nem tudtunk túl sok időt az épületben tölteni, mert mint említettem, egy órával a zárás előtt sikerült odaérnünk, így csak gyorsan megnéztük a fő olvasótermet, egy két kisebb helyiséget, és sétálgattunk egyet a szépséges folyosókon. Én meg közben nagyon irigykedtem az NYU-s egyetemistákra, hogy milyen szép helyre járhatnak könyvtárba. Pedig azért a mi egyetemi könyvtárunk se semmi, de na. Ez mégis csak New York. Szerdára már nem terveztünk mást, és igazából nagyon el is fáradtunk, hiszen egész nap úton voltunk, rengeteget sétáltunk, így már csak arra volt erőnk, hogy megkeressük a legközelebbi Whole Foods-ot, és bevacsorázzunk. Mint már említettem, a New York Pass beszerezése azért is volt hasznos dolog, mert így kb. megszervezhettük, hogy melyik nap mit akarunk megnézni. Úgy beszéltük meg, hogy az Empire State Buildingbe éjszaka fogunk felmenni a Top of the Rockba pedig napközben, hogy éjjeli és nappali panorámát is láthassunk. Mit nem mondjak szuper döntés volt.
Azt hiszem, az első bejegyzésbe elég is ennyi, mert már nagyon sok mindent leírtam. A legjobb lesz, ha három részre szedem az egészet, mert egyben nagyon-nagyon tömör lenne. Remélem tetszett nektek az első két napunk ebben a csodálatos városban. Ha bármi kérdésetek van, nagyon szívesen válaszolok! És íme még egy-két kép a teljesség igénye nélkül!

Battery Park



9/11 Memorial Museum


Reggeli a repülőn :D

Az első pillantás Amerikára

Köszi repcsi, hogy biztonságban megérkeztünk :)






























Remélem tetszett ez a bejegyzés igyekezek minél előbb elkészülni a második és a harmadik résszel! Ha tetszett, akkor kérlek iratkozzatok fel, valamint kövessetek be az Instagramon, ahova nagyon sok képet teszek mindig fel, a Facebookon és Snapchaten (lilla.samson) is! Legyen szép hetetek!



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése