Prága

Körülbelül három éve nyúztam a barátomat, hogy utazzunk el Prágába. Minden ismerősünk/barátunk volt már, mindenki ódákat zengett róla, és persze a képek alapján teljesen beleszerettem a városba. Engem mondjuk a városnézés jobban vonzott, mint a rengeteg fajta cseh sör, de persze egy csoportos utazás alkalmával a kecskének is jól kell laknia, és a káposztának is meg kell maradnia. Úgy gondolom három napos kis utunk alatt mindenkinek sikerült a kedvére tennünk. Volt sörözés, evés-ivás, és persze rengeteg városnézés is. 

Úgy gondolom a tavalyi évet elég rendesen kimaxoltam/kimaxoltuk utazás szempontjából a barátommal, és ha csak New Yorkba jutottunk volna el, már akkor is iszonyatosan boldog és hálás lennék. Ám mégsem így alakult. Rengeteg szebbnél-szebb helyen sikerült megfordulnunk, hol barátokkal, hol családdal, hol kettesben. Mindegyik útról csodás emlékekkel, és még nagyobb kalandvággyal tértünk vissza, ebben teljesen biztos vagyok. A 2017-es év utolsó kirándulása a cseh fővárosba Prágába vitt minket, és nagyon örülök, hogy végre ezt a várost is sikerült felfedeznünk. Barátokkal vágtunk neki az utazásnak, és a szállásfoglalás, mint általában, most is az én dolgom volt. A New York-i szerencsétlen Airbnb-s eset után kevésbé lelkesen vágtam bele a lakáskeresésbe a honlapon, de úgy gondolom végül nagyon jól jártunk.

Egy nagyon rendes házigazdát, és egy szuper lakást sikerült kifognunk, mindössze két villamosmegállónyira a belvárostól. Maga a megálló pedig konkrétan az ajtónk előtt volt, amint kiléptünk az épületből már szállhattunk is fel a tömegközlekedésre. Ezt megelőzően még egyikünk sem volt Prágában, és én minden utazás előtt nagyon szeretek útikönyveket bújni, hogy mégis milyen nevezetességek vannak az adott helyen. A három nap alatt szinte mindent sikerült megnézünk, amit beterveztünk, egy-két dolog például a Táncoló ház maradt csak ki, de így legalább van ok még egyszer kétszer, háromszor, négyszer visszatérni. 

Az első napot én hullafáradtan kezdtem meg, ugyanis hajnali ötig dolgoztam, majd reggel hétkor útra is keltünk, de ennek ellenére szuperül éreztem magam. Ezt is már többször említettem, de szeretünk a TripAdvisoron tájékozódni a különböző éttermekről, és elsőre szerettünk volna valami nagyon helyit enni, így betértünk a Kolkovna Celnice nevű étterembe. Az biztos, hogy tipikus cseh ételben nem volt hiány, bár azt meg kellett állapítanunk, hogy a helyi konyha nem éppen nekünk való. Én mondjuk meglepően finom ételt választottam sült camembert, de a knédli egyikünknek sem jött be igazán. 

Innen aztán a nyakunkba vettük a várost, persze csak miután ittunk egy borzalmasan rossz ánizs ízű forraltbort. Legelőször a Lőportoronyra akadtunk rá. Igazán konkrét sorrendet nem állítottunk fel, hogy márpedig ekkor és ekkor itt kell lennünk, és ezt kell megnéznünk. Az óratoronyhoz is teljesen véletlenül értünk oda 10 perccel egész előtt, és így meg tudtuk nézni a "harangjátékot". Meg kell mondjam annyi embert mint amennyi ott gyűlt össze, még New Yorkban sem láttam sehol. Egyszerűen olyan hatalmas tömeg volt, hogy ha akartunk sem tudtunk volna tovább menni, mert minden oldalról állt a tömeg, és bámult felfelé az órára. Fogalmam sincs, hogy mennyien lehettünk a téren, de biztos, hogy több 10 ezren. Kicsit félelmetes és nyomasztó is volt belegondolni, hogy ha az utóbbi évek eseményeit vesszük alapul mi is történhetett volna a rengeteg összezsúfolódott emberrel.

Maga a harangjáték szerintem amúgy nem volt valami nagy szám. Persze, ha az ember egyszer már a cseh fővárosban van, mindenképp érdemes megnézni, de én nem találtam semmivel sem különbnek pl. a hévízi zenélő óránál. Oké, régebbi, meg történelmi, meg bla bla, de engem valahogy az ilyen dolgok annyira nem nyűgöznek le. 

Maga az óváros tér amúgy csodálatos volt a feldíszített Karácsonyfával ami szerintem százszor szebb volt, mint Bécsben a Karácsonyfa a Rathausplatzon és a rengeteg kis bódéval.

Az épületek eszméletlenül gyönyörű állapotban vannak, mindenhol újítanak épp fel valamit, és látszik, hogy az egész város mennyire karban van tartva. Minden tiszta, minden "új", és minden csodálatos. Szóba került köztünk, hogy jellegében Prága "ugyan olyan" város, mint Budapest, folyó, hidak, gyönyörű régi épületek, és akár a mi fővárosunk is lehetne egy ilyen csodás kis ékszerdoboz, de sajnos valamiért nálunk nincs arra igény, hogy a városkép mondjuk egységes legyen. Ez alatt arra gondolok, hogy Prágában két régi épület közé nincs felhúzva egy új " mert jó lesz az úgy is, kit érdekel, hogy néz ki". Vagy pl. attól sem kellett aggódnunk, hogy vajon ráomlik-e egy ház a fejünkre, ha elmegyünk mellette, mert annyira borzalmas állapotban volt. 

És tudom, nekünk nincs rá pénzünk stb stb. De azért fura, hogy egy olyan dologra nincs pénzünk, ami mondjuk elég meghatározó lenne, mert akárki akármit mond a külcsíny igenis számít. Na mindegy. A lényeg, hogy egyszerűen Prága csodaszép. Minden egyes kis sarkon fel lehet fedezni valami szép kis épületet, egy hangulatos helyet stb. 

Mivel elég hideg volt, és már kicsit cidriztünk a sötét beálltával kerestünk egy helyet, ahol kicsit felmelegedhetünk. Sajnos a nevére már nem emlékszem, de a Károly-hídra volt belőle kilátás. Miután kicsit felmelegedtünk úgy döntöttünk, hogy induljunk el sörözni, hiszen mi más vonzana egy két férfiembert Prágában mint a sör. 

A fiúk ki is néztek egy helyet a neten, de "pechünk" volt, mert privát sörkóstoló miatt aznap este zárva volt. Viszont így hál istennek ráakadtunk egész Prága legkirályabb helyére, név szerint a Fat Cat-re. Ez egy aránylag új hely lehet, vagy csak felújított, ezt nem tudom, de a belseje indusztriális stílusú, ami azért arra enged következtetni, hogy nem olyan régi. Fiatalos, menő, rengeteg különleges kézműves sörrel, és finomabbnál finomabb ételekkel. Úgy alakult, hogy mind a két estére ez a hely lett a "törzshelyünk" mert első nap annyira megtetszett, hogy másnap este már szóba sem került más, csak a Fat Cat az esti sörözéshez. Ha valaki Prágába látogat, és szereti a modern dolgokat, finom söröket akar kóstolni, és imádja a nachost, akkor ide mindenképp térjen be. A személyzet is nagyon kedves, nem hagyják, hogy az ember kiszáradjon, vagy eléhezzen, folyamatosan ott vannak, nem kell rájuk várogatni, vagy könyörögni, hogy esetleg vessenek az emberre egy pillantást. 

Első este azért nagyjából időben hazamentünk, mert én akkor már közel 40 órája talpon voltam, és nagyon fáradt voltam.

Másnapra azért kicsit konkrétabb terveink voltak. A Várhegyedet mindenképp szerettük volna megnézni, így egy finom kávé után, amit a lakástól pár méterre lévő Kafé Franciban fogyasztottunk el, nyakunkba is vettük a várost. A központig villamossal mentünk, onnan pedig gyalog, mert szerettünk volna minél többet látni a városból.
Prága valóban egy kis ékszerdoboz, és érdemes "csak úgy" kóborolni is mindenféle random kis utcácskákban, mert olyan csodálatos épületekre akad az ember úton-útfélen, hogy az valami hihetetlen. A várba egy kissé kapatós a feljutás, de semmi teljesíthetetlen. Magába a várudvarba a belépés ingyenes, viszont a táskáját mindenkinek ellenőrzik, és meg is motoztak minket. Ha valaki pl. az Ulászló-terembe szeretne bemenni, vagy a Katedrális bizonyos részeibe, azért viszont már fizetni kell.

Itt található az Arany utcácska is, ami novembertől májusig délután négytől ingyenesen is megtekinthető, viszont mi ezt a nevezetességet kihagytuk. Úgy voltunk vele, hogy annyi csodás épületet láttunk, hogy nem biztos, hogy az a tíz kis ház megérne 350 koronát, amikor egész Prága egyszerűen lenyűgöző. Miután kisétáltuk, és kifotóztuk magunkat a Várhegyedben, plusz feltankoltunk szuvenírekkel is, útnak indultunk ebédelni. Sajnos ez pont fél egy-egy óra magasságában volt, és szó szerint minden hely tele volt, ahova be szerettünk menni, így teljesen random, az első olyan étteremben telepedtünk le, amiben volt hely.
Ez pedig az U Mecenase nevű étterem volt. Nem mondanám, hogy fine dining, viszont nem is egy alacsony árkategóriájú étterem. Itt tényleg igazán finomakat ettünk, elengedtük a cseh nemzeti ételeket, mert rájöttünk, hogy az igazán egyikünk ízlésvilágával sem egyezik. Miközben ebédeltünk az étterem ablakai egy nagyon szép kis térre néztek, és egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy óriási pelyhekben szakad a hó, ráadásul nagyon sűrűn, és sok.

Az utazás így is szuper volt, de a hó annyit dobott rajta, hogy az valami hihetetlen. Egy teljesen más képét mutatta a város, és emiatt aztán tényleg, igazi karácsonyi hangulatunk lett.
Ebéd után ismételten csak keringtünk a városban, átsétáltunk még egyszer a Károly-hídon, valamint meg szerettük volna nézni a régi zsidó temetőt, mert ott még az 1200-as évekből is vannak sírok, de mire odaértünk sajnos bezárt. Így csak a kerítés rácsain keresztül tudtunk egy pillantást vetni a helyre. Szép lassan be is esteledett, és a kivilágított belvárosban még ittunk egy forraltbort, meg császkáltunk egyet az Óváros-téri karácsonyi vásárban, majd az én kérésemre ellátogattunk Prága legnagyobb bevásárló központjába a Palladiumba. Igazából csak a Sephorát szerettem volna megnézni, de amiért mentem, nem találtam meg, így végül elég csalódottan távoztam. Ti tudtátok amúgy, hogy Prágában van Topshop? Nagyon megörültem neki, de végül ott sem találtam semmi kedvemre valót.

Az utolsó esténket aztán ismételten a "törzshelyünkön" a Fat cat-ben töltöttük, ahova tuti biztos, hogy ha legközelebb megyünk Prágába is vissza fogunk térni. Másnap sajnos már csak arra volt időnk, hogy egy élelmiszerboltban feltankoljunk "szuvenír-sörből", meg csokiból meg ilyesmi, és el kellett indulnunk haza, hiszen a többiekre másnap már munka várt. Nekem pedig megkezdődött a téli-szünet.
Megfogadtuk, hogy többször is vissza fogunk még térni Prágába, hiszen igazán közel van, valamint eszméletlenül szép. Sokan riogattak az utazás előtt, hogy készüljünk fel, hogy majd mennyire nagyon hideg lesz. Nos, én ehhez annyit tudok hozzáfűzni, hogy valóban hideg volt, de szerintem semmivel sem hidegebb mint mondjuk Bécsben, és ami nagy plusz volt, hogy nem tombolt 0/24-ben a szél, ami mondjuk az itteni időjárást igencsak erősen jellemezi. Azért ha valaki a téli hónapokban megy, mindenképp számítson arra, hogy elkel majd a télikabát, sál, sapka, kesztyű, de nem is úgy kell nekivágni, mint egy antarktiszi körútnak, mert azért annyira brutálisan hideg nem volt.
Végezetül íme még egy-két kép az utazásunkról:

Ez a mai napig nem tudom, hogy hol volt, csak az utcáról láttam meg, és "úr isten, könyvek" felkiáltással már bent is voltam :D 

A belsejében egy tükör volt

Károly-híd

Itt még azt hittük, hogy finom lesz a forciborci :D

Kilátás a Károly-híd lábától

Cukiskodunk

A katedrális 100 (!!!) négyzetméteres rózsaablaka :)

Fat Cat

A kedvenc kávézónk

Ez a bejegyzés most ilyen kis rövidkére sikeredett, de remélem ennek ellenére tetszett nektek. Ha valaki nagyobb társasággal indulna, és érdekli a szállás, ahol voltunk, nyugodtan írjon nekem egy emailt nagyon szívesen elküldöm a linket. Ha tetszett a bejegyzés kérlek iratkozzatok fel a blogomra, valamint kövessetek be a többi platformon is: Facebook, Instagram, SnapChat (lilla.samson). Legyen szép hetetek! 

So we build bridges not walls

A gépemen rengeteg outfit-fénykép várakozik arra, hogy megosszam veletek. A legtöbb még őszről maradt vissza, amikor aránylag jó idő volt, így ezért lesz a lengébb öltözet. 

Még október környékén Tapolcán pisztráng-fesztivál volt, és elmentünk inni egy pohár bort, meg megenni egy-egy halat. Az idő még csodálatosan szép volt, kicsit hűvös, de napsütéses, így még bőven lehetett nejlon harisnyában és szoknyában mászkálni. Az A-vonalú szoknyák már több szezon óta tartják magukat a trendek terén, és én előszeretettel hordom is őket. Ez egy olyan fazon, ami különösen jól áll olyan lányoknak, mint én, akik egy kicsit vastagabb combbal vannak megáldva. Ez a szabásvonal ugyanis ápol és eltakar. Nekem tipikus homokóra testalkatom van, és a combjaim miatt folyton elégedetlen vagyok, ugyanis hiába edzek egy bizonyos foknál nem lesznek vékonyabbak. Lehet erről vitatkozni, hogy ez most jó vagy rossz, én nem szeretem ez van. Viszont egy A-vonalú szoknyában ezt senki nem veszi észre ugyanis csak a vékony vádli és a keskeny boka kerül szem elé. 

Az idei őszi-téli szezonban a kalapokat, amiket én szintén nagy szeretettel hordok felváltották a svájci-sapkák, valamint a sültös "tengerész-sapkák" jobb kifejezést én nem tudok rájuk. Mivel nagyon szeretem a különös felfedőket ezért mindkettőből beszereztem egy-egyet de tervben van több szín megvásárlása is. Ezekbe a sültös sapkákba én teljes mértékben bele szerettem, és ebből is rengeteg fazon és szín van, így a végtelenségig lehet őket kombinálni még a legegyszerűbb outfitel is. 

Sajnos az ősz-tél nem igazán az én évszakom, hiszen rétegesen kell öltözködni, és ezért reggel sajnos mindig úgy indulok el itthonról, hogy a pulcsi alatt "tök mindegy" mi van rajta, úgysem látja senki. 

Épp ezért ezt a tiszta, száraz, napsütéses időt én még nagyon éltem, hiszen nem kellett még pulcsi hordani, épp ezért megjelenhettek a különlegesebb hosszúujjú ingek/felsők is a ruhatáramban. Mikor ezt a nagy pöttyös masnis blúzt megláttam a H&M-ben, ami amúgy szerintem azóta a fél világnak van, hiszen csak 4000 forint volt egyből beleszerettem. Nem tudom a stílusomat behatárolni egy kategóriába, nem mondom azt, hogy csak az elegáns, vagy csak a lezser darabokat szeretem, ugyanis nagyon szeretek mindent kombinálni mindennel. Szerintem ennél nincs jobb, ez adja meg az igazi szabadságot az embernek az öltözködésben. A divat legfőbb szabálya az, hogy nincs szabály, hangoztatja sok okos ember. Míg pár évvel ez előtt elképzelhetetlen lett volna, hogy valaki feketét hordjon barnával, vagy, hogy a táskája és a cipője ne passzoljon 100%-ban össze elképzelhetetlen lett volna, addig nézzétek meg most. Itt vagyok én, és feketét kombinálok barnával. És mi a legmeglepőbb? Az, hogy működik. Az egyetlen dolog, amire figyelni kell, az az, hogy legyen a szettben egy harmónia, egy szín, ami újra és újra vissza köszön, így nem téve jelmez-szerűvé az összhatást. A bokacsizmám számomra a tavalyi év nagy slágere volt. Olyannyira, hogy még anyukámnak is be kellet szereznem egyet itt amúgy épp az övét hordom, az enyém ugyanis kint maradt Bécsben. 

Jóformán az egész telet sikerült benne abszolválnom. Kényelmes, rengeteget lehet benne sétálni, és annyira nem is fagytam meg benne. Rólam tudni kell, hogy számomra a kinézet sajnos veri a praktikusságot. Ezért van az, hogy az egész telet végigfagyoskodom egy papírvékony télikabátban, mert az jól néz ki.  Tudom, meg fogok fázni, meg majd ötven évesen átkozni fogom magam, hogy miért nem öltözködtem normálisan, de én ötven évesen sem fogok "rendes" télikabátot hordani. Ha valaki fashinoista, az örök életére az is marad. Szerintem. Így nagyon örülök, amikor találok egy olyan csizmát/bokacsizmát, aminek esetleg nem olyan vékony a talpa, mint a puszta földön mennék és ez pontosan olyan volt. 

A táskát, aki követi az outfit bejegyzéseimet már többször is láthatta nálam ugyanis hihetetlen praktikus. Mióta a Céline kihozta az eredeti verziót, a fém, kör alakú fogantyúval az inditex boltok polcai is roskadoznak ettől a megoldástól. Így akinek nincs több ezer dollárja az eredeti beszerzésére nyugodtan válogathat a Mango, Zara stb. stb. polcain is ezek között a vagány táskák között. Ugyan van hozzá egy rendes hosszú pánt is, amivel vállon lehet hordani, de én azt soha nem használom, sokkal jobban szeretem "csak így". 

Minden belefér, amire az ember lánynak szüksége van. Pénztárca, kulcsok, plusz a barátod összes cucca, amit ő soha nem tud sehova sem tenni.  Ismerős ugye? Végezetül hadd mutassak meg nektek még 25 ugyan olyan képet, mert valahogy csak azok tetszettek az egész sorozatból, ahol pontosan ugyan úgy nézek mint mindegyik másikon. Ha kicsit jobban megnézitek, van amelyiken jobban mosolygok ám! 

Sapka- H&M- hasonlót ITT tudsz beszerezni

Blúz- H&M - hasonlót ITT tudsz beszerezni

Szoknya- Primark- hasonlót ITT tudsz beszerezni

Táska- Mango- hasonlót ITT tudsz beszerezni

Bokacsizma- Mango- hasonlót ITT tudsz beszerezni

 Ha tetszett ez a bejegyzés kérlek iratkozzatok fel a blogomra, valamint kövessetek Facebookon, Instagramon, és Snapchaten (lilla.samson) is. Igyekszem minél előbb új bejegyzéssel jelentkezni, bár az ünnepek előtt megszaporodtak a teendőim sajnos. Legyen csodás hetetek! 

New York- III. rész

Nos, túl sok bevezetőt nem szeretnék, lássuk, mi is történt a New York-i utunk utolsó napjaiban. Mivel szombatra már minden nevezetességet megnéztünk a New York Pass-al, úgy terveztük a hétvége első napja legyen egy kicsit nyugisabb, chilesebb nap. Béreltünk City Bike-ot, ami szerintem egy zseniális találmány. Ha valaki esetleg nem ismerné ugyan azon az elven működik mint Pesten a Bubi, vagy Bécsben a szintén csak City Bike  egy 101 dolláros "kaució" fejében egész napra 12 dollárért lehetett biciklit bérelni. Annyi a feltétel, hogy 30 percenként le kell tenni a járművet egy arra kijelölt helyre. Nagyon hasznos a City Bike alkalmazás, ugyanis offline is meg lehet nézni, hogy merre van az ember közelében lerakat, vagy, hogy azok mennyire is vannak tele. 

Ha valaki túllépi a 30 percet, két lehetőség van. Ha azért lépted túl, mert nem volt a közeledben üres tároló, akkor ezt a kis terminálon lehet jelezni, és kapsz még 15 ingyen percet. Ha ez alatt sem találsz üres helyet, akkor minden további megkezdett 15 perc 4 dollár, amíg le nem rakod. Vigyázni kell, mert így azért igen csak borsos összeg jöhet össze a végén. Megmondom őszintén én először kicsit féltem biciklizni ebben a hatalmas városban, de végül az egyik legjobb élménnyel gazdagodtam az ott-tartózkodásunk alatt, hihetetlen kár lett volna kihagyni. Arról nem is beszélve, hogy biciklivel szerintem sokkal gyorsabban lehet közlekedni a városban, mint tömegközlekedéssel. Egy-egy metró megálló között hatalmas a távolság, és a föld alatt is rengeteget kell gyalogolni, így két keréken az ember sokszor gyakrabban elérhet A-ból B-be. 

Szerencsénk volt ugyanis mindig találtunk üres helyet a bicikliknek. Erre a napra tulajdonképpen semmi komolyat nem terveztünk, csak egy kis random csavargást, este pedig piknikelést a Central Parkban. Pont ezen a hétvégén volt egy hatalmas koncert is a parkban, amit amúgy a mai napig nem értek. A metrón és mindenhol free-ticketed-event-ként hirdették, ami az én olvasatomban azt jelenti, hogy ingyenes a belépés. Amikor pedig felmentünk a honlapra megnézni, hogyan is van ez az egész, ugyanis szuper fellépők voltak meghirdetve, és jó lett volna részt venni, akkor szembesültünk vele, hogy a legolcsóbb jegy volt 100 dollár. Amúgy pedig a park azon része a Great Lawn teljesen el is volt kerítve kordonokkal így képtelenség lett volna jegy nélkül bejutni.

Mivel szombaton költöztünk át egyik hotelből a másikba, ezért megszakítottuk a napunkat olyan három óra körül, és visszamentünk Queensbe, hogy elfoglalhassuk a szobánkat. Ez a hotel egy csodást, modern, öt csillagos szálloda volt. Ipari stílusban volt berendezve, és megépítve, ami nekem nagyon tetszik. A teraszunkról pedig lenyűgöző látvány volt Manhattanre, az Empire State Building-el a középpontban.
Miután kigyönyörködtük magunkat a panorámában, meg kipakoltunk visszamentünk a városba, vettünk némi elemózsiát, és már indultunk is a Parkba, hogy piknikelhessünk. Egy ici-pici szerencse is ért minket. Azt nem mondom, hogy tisztán hallottuk a Sheep Meadow-n a koncertet, de néha-néha egy-egy dalt sikerült elcsípnünk, és nagyon örültem, amikor felismertem a The Chainsmokers- Paris című zenéjét, ugyanis ők hatalmas kedvenceim is.

Amúgy a parkban rengetegen piknikeltek ugyan úgy mint mi. Mindenhol kisebb-nagyobb társaságok verődtek össze, nagyon hangulatos volt az egész. Amin meglepődtünk az az volt, hogy olyan 20 óra körül egy csajszi végig sétált az egész "mezőn", kiabálva, hogy záróra, és mindenkit kiterelt, senki nem maradhatott ott. Mondjuk éjszakára amúgy sem szívesen maradna szerintem az ember ebben a Monacónál is nagyobb parkban, de azt nem gondoltam volna, hogy a zárórakor tényleg körbemennek, és ki is tessékelnek mindenkit. Szóval összességében a szombati napunk nem állt túl sok mindenből. Innen még elsétáltunk megnézni New York egyetlen körforgalmát ugyanis az nagyon közel volt a Sheep Meadow-hoz. Vicces volt a rengeteg egyenes utca közepén egy körforgalom.

Utolsó napra pedig egy igazén érdekes program maradt, méghozzá elmentünk egy amerikai focimeccsre. Én nem vagyok egy olyan "hű de nagy rajongó" de a Super Bowl-t mindig meg szoktam nézni a barátommal. Őt érdekli ez a sport, és főleg ezért mentünk el, de megmondom őszintén, ha már ott voltunk Amerikában kár lett volna kihagyni. Nos egy ilyen meccsen részt venni teljesen más élmény, mint egy magyar, vagy osztrák, vagy spanyol vagy igazából bármilyen európai focimeccsen. A 80 ezer férőhelyes stadionban körülbelül 77 ezer jegy lett eladva a meccsre, tehát mondhatni, hogy teltház volt. Na már most. Senki ne gondolja egy percig se, hogy ők egy ilyen több órás meccset egy helyben ülve néznek végig. Nem. Szerintem csak a stadionban több kajálda volt, mint a városban, ahonnan származom.

Szerintem akik ténylegesen odafigyeltek a meccsre az maximum olyan 30-40 ezer ember lehetett a többi folyamatosan rohangált üdítőkért, ételért, mosdóba, fan-shopba, ide-oda.
Biztos mindenki látott már legalább egy olyan amerikai filmet, mikor egy focimeccs előtt az emberek a parkolóban partyznak. Nos, ez hajszál pontosan így van a valóságban is. Egy óriási nagy parkoló tele sütögető-iszogató emberekkel. Az egyik legfurcsább, de szerintem legautentikusabb élmény volt végig sétálni a több tíz-ezer tailgate-elő ember között, akiknek a nagy része igazból be sem jött megnézni a meccset, hanem kint, hordozható tévéken nézték végig az eseményeket, miközben nagyon jót buliztak. Furcsa volt, de az biztos, hogy ebben a parkolóban jobban megismerhettük az igazi Amerikát, mint New Yorkban, ami azért elég éles kontrasztot vesz fel mondjuk Nashville-el.

Amit szintén itt tapasztaltunk meg, és nagyon meglepődtünk rajta az a következő volt: ha nem USA állampolgára vagy, nem vehetsz sört a stadionban, csak egy "igénylőlap" kitöltése után. Ezen a papíron fel kell tüntetni természetesen az alap adataidat, majd az útlevélszámodat, a lejárati dátumot, hogy pontosan hol szállsz meg a kint tartózkodás ideje alatt, ilyen és ehhez hasonló finomságok. Ha öt különböző helyen szeretnél sört venni, akkor pedig ezt a papírt öt különböző helyen kell majd kitöltened. Ja, és nem csak itt, hanem mindenhol mindig elkérik a személyidet, ha alkoholt akarsz venni, még a repülőn is. Ami persze egyáltalán nem baj. Nekünk viszont okozott pár vidám percet, mikor szembesültek vele, hogy a barátom mennyi idős, miközben nem néz ki 21-nek.
Az egyetlen ami nagyon-nagyon rossz volt a meccsben a városba való visszajutás. Mivel mi busszal mentünk ki, természetesen vissza is azzal akartunk jutni. Csak a körülbelül másfél órás sorbaállást nem kalkuláltuk bele a tűző napon. Szerintem az egész út alatt akkor éreztem magam a legrosszabbul. Iszonyatosan meleg volt, nagyjából 35 fok, és a betonon kellett egy kb. 1-1,5 órás sort kivárnunk. Ott tényleg azt hittem, hogy meg fogunk pusztulni.

És ezzel sajnos el is érkeztünk az utazásunk utolsó napjához. Igaz hétfőn még nagyjából 13-ig volt időnk még várost nézni ilyesmi, de sajnos az már nem volt az igaz. Nyomottak voltunk, hogy haza kell mennünk, és szomorúak a hosszú repülőút miatt, ami még várt ránk.
Összességében hihetetlenül boldog, és hálás vagyok, hogy sikerült eljutnom álmaim városába. Hihetetlen élmény volt ezeken a csodás utcákon, ezek között az ikonikus épületek között sétálgatni. Most, hogy már két hónap is eltelt az utazás óta, minden egyes nappal még jobban és jobban vágyok vissza ebbe a csodás városba. Remélem hamarosan megint lesz rá lehetőségem, mert abban teljesen biztos vagyok, hogy nem ez volt New Yorkba az utolsó utam. Végezetül pedig itt van még néhány kép az utolsó napjainkról:

Remélem tetszett ez a bejegyzés igyekezek minél előbb elkészülni a második és a harmadik résszel! Ha tetszett, akkor kérlek iratkozzatok fel, valamint kövessetek be az Instagramon, ahova nagyon sok képet teszek mindig fel, a Facebookon és Snapchaten (lilla.samson) is! Legyen szép hetetek!